1923. december 18-án írtak alá a török-magyar barátsági szerződést. Ez volt az egyik első megállapodás, amely a Török Köztársaság és a függetlenné vált Magyarország között létrejött.
Miután 1923 októberében Törökországban kikiáltották a köztársaságot, ennek a barátsági és megnemtámadási szerződésnek a megkötése jelentette a diplomáciai kapcsolatok felvételét Törökország és Magyarország között, majd 1924-ben megkezdte működését az isztambuli magyar nagykövetség.
Az évforduló kapcsán a Török Köztársaság budapesti Nagykövetsége és a Budapesti Olasz Kultúrintézet komolyzenei koncertet rendez 2013. április 12-én pénteken 19 órai kezdettel.
A Budapesti Olasz Kultúrintézet Guiseppe Verdi termében a Hacettepe Szimfonikus Zenekar lép föl. A programban többek között Liszt és Beethoven művek szerepelnek.
A zenekar 1998-ban alakult Ankarában a Hacettepe Egyetem Konzervatóriumának egykori hallgatóiból. Fennállásuk óta számos fesztiválon vettek részt, felléptek Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Németországban, Görögországban és Cipruson.
A belépés ingyenes.