Kortárs magyar festőművészek munkái Győrött

Kortárs magyar festőművészek csoportos kiállítása nyílik pénteken Győrött, a Napóleon-házban.

NT
2013. 04. 25. 7:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárlat címe is kifejezi anyagának sokféleségét, sokszínűségét – mondta Urbán Ágnes, a kiállítás rendezője, egyben a szervezet főtitkára az MTI-nek. Tájékoztatása szerint a klasszikus festészet jelenkori irányzataiból ad keresztmetszetet a bemutató, amely felvonultat geometriára épülő alkotásokat és kollázsokat, lírai képeket és absztrakt festményeket, a realizmus elemeiből építkező és onnan „ellépő” műveket egyaránt.

Az érdeklődők láthatják egyebek között Jovián György és Nagy Gábor, Krajcsovics Éva és Végh András, Balogh László és Dévényi János egy-egy festményét.

Urbán Ágnes szólt arról, hogy a május 31-éig látogatható kiállítás anyagát Miskei László festőművész, a szövetség alelnöke válogatta.

Győr ezúttal már harmadik alkalommal ad helyet a szövetséghez tartozó művészek kiállításának. Tavaly az üvegművészek, az azt megelőző évben a grafikusok és a kisplasztika művelői mutatkoztak be a Rába-parti városban a szervezet és a helyi Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum együttműködésében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.