Haneke az Ö3 osztrák rádiónak elmondta: a hollywoodi színész produkciós cége néhány hete felkérte őt, hogy legyen a rendezője egy filmnek, amelynek Pitt lett volna a főszereplője. „(Brad Pitt) szerette volna, hogy én legyek a rendező. De egyáltalán nem érdekelt a téma, és egyébként sem rendezek mások forgatókönyveiből” – mondta Haneke, aki magát inkább szerzőnek, mint rendezőnek tartja. „Semmi kifogásom a személye ellen, de én a szerepekhez keresem ki a színészeket” – tette hozzá.
A 71 éves Michael Haneke korábban főként Európában számított elismert rendezőnek. Legutóbbi filmjével, az Amourral (Szerelem) azonban nemcsak az európai filmfesztiválokon tarolt, de a tengerentúlon is hírnévre tett szert.
„Az amerikai mainstream filmek amúgy sem illenek hozzám” – mondta az Ö3-nek. Szerinte az amerikai fősodorbeli filmgyártás „a válaszok mozija”: a nézőnek, amikor kijön a moziból, úgy kell éreznie, hogy „a világ tökéletesen rendben van”. Az én filmjeimben soha nem ez a helyzet – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy az Amour sikerével járó utazgatások után most már hamarosan el akar kezdeni dolgozni egy forgatókönyvön. Erről egyelőre csak annyit mondott, hogy a témának az internethez lesz köze.
Kosarat adott Brad Pittnek Haneke
Kosarat adott Brad Pittnek Michael Haneke, visszautasította a felkérést egy film megrendezésére.
2013. 04. 22. 15:10
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!