A két alapító-zeneszerző, Nagy Szabolcs (ő a Ghymesben és Hobo mellett is megfordult) és Pengő Csaba ugyanannak a tájnak a szülötte, mint a huszadik századi költő, akinek a bihari-békési vidéken mai napig élő kultusza van, de Horányi maga is évtizedek óta hiteles és értő tálalója Sinka világának. A szürreális látomások páratlanul gazdag világát nemcsak a költészet délutánján láthatja a nagyközönség a ferences gimnázium tornacsarnokában: 12-én a budai Hidegkúton, a Klebelsberg Kultúrkúriában állnak színpadra este 6-kor, 13-án pedig Nyergesen a közösségi házban látható a „Végy karjaidra idő”. Utóbbi alkalom előtt Lackfi János mutatja be Sinkát annak, aki már lemaradt arról, hogy a tankönyvből ismerje meg a következő években.
Pillantson bele a Sinka-estbe!
Sinka István posztumusz Kossuth-díjas (1990) költő bihari pásztorcsaládban született (1897), ekként is állt munkába Nagyszalontán. 1919-ben kötött házasságot Pap Piroskával, egy évvel később Vésztőn telepedett le. Költői pályafutása a Magyar Falu verspályázatával kezdődött, ebben és a Virágoskert című mellékletben rendszeresen jelentek meg írásai. A népi írók közül Féja Géza vette később szárnyai alá a Sinka-verseket, az első kötet viszont a szeghalmi gimnázium kiadásában jelent meg. 1935-ben alapítója volt a Kelet Népe folyóiratnak, de ezután is számtalan magyar nyelvű lap hasábjaira vette költeményeit. 1936-ban Budapestre költözött, de megbetegedett, nyomorgott, és felesége is meghalt. 1939-ben aztán – újból nősként – Püski Sándor keze alá adta Vád című verseskötetét, amelyet a Magyar Élet kiadó meg is jelentetett. A „felszabadítás” után, mivel szembehelyezkedett a formálódó szocializmussal, partvonalra került, verseinek újbóli lendületet harmadik felesége adott, de legközelebb csak 1961-ben publikált kötetet, elbeszélései az Eltűnik a hóri dob cím alatt sorakoznak. Válogatott verseit 1977-ben adták ki.
