A versenyprogram múlt heti közlése mellett az elmúlt napokban a rangos párhuzamos versenyprogramok, a Kritikusok hete és a Rendezők két hete filmjeinek nyilvánosságra hozatalával vált még teljesebbé a cannes-i program. Az már korábban eldőlt, hogy a nagyzsűri elnöke idén Steven Spielberg lesz, a zárófilm pedig Jérome Salle Zulu című alkotása Orlando Bloom és Forest Whitaker főszereplésével. Most az is kiderült: a rangos Rendezők két hete versenyszekcióba meghívást kapott Nagy Dénes Lágy eső című rövidfilmje, amelynek köszönhetően az idei cannes-i seregszemlén is lesz magyar alkotás versenyben. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Nagy Tar Sándor azonos című novellája alapján írta meg az operatőr Dobos Tamással közösen a Lágy eső forgatókönyvét.
Jelenet a Lágy esőből
Fotó: Magyar Filmunió
A rendező a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva elmondta: Tar Sándor az egyik kedvenc írója a kortárs magyar irodalomban, és különösen érdekli a társadalom perifériáján mozgó világ, valamint a magyar vidék, amely szerinte kevésbé van feldolgozva a filmen. „Nekem mint fővárosinak nagyon izgalmas a vidék – mondta Nagy. – Nagyon érzelmesnek tartom Tar munkásságát, amely hatással van az emberre, és komoly energiát ad az olvasónak.”