Május után: Molotov-koktélozás és trockista erotika

Forradalmi erotika a vásznon. Olivier Assayas a francia diákmozgalom hiteles bemutatására vállalkozott filmjével saját testközeli élményei alapján.

Két célcsoport számára egészen biztosan hasznos és üdítő néznivaló lehet a Május után című film: az egykori mozgalmároknak, valamint az épp lázadni készülő, rendszerellenes fiatalok számára. Előbbiek nosztalgikusan révedezhetnek a múltba, és idézhetik fel a film segítségével az aranykort, amikor két illegális plakátozás meg forradalmi diákgyűlés között utazgatva, szeretkezve töltötték az időt. Utóbbiakat meg nyilván motiválhatják és tettekre sarkallhatják a fentiek.

Mert lényegében erről szól a film. Adva van fiatal hősünk, Gilles, aki a permanens forradalmi láz időszakában – 1971-et írunk – koptatja az iskolapadot egy Párizs környéki városka középiskolájában. Nem a mélyszegénység tereli az utcára, a papa például Maigret-történeteket adaptál tévésorozattá. Gilles képzőművésznek készül, terjeszti az eszmét, hol újságot árulva az iskola udvarán, hol meg ugyanannak az iskolának a falait fújva tele forradalmi falvédőszövegekkel. Ez utóbbi tevékenysége természetesen törvénysértéssel jár, és amikor egy akció során egyik társukat elkapják a suli őrei, a fiatal forradalmárkülönítmény bosszút forral, aminek az lesz az eredménye, hogy az egyik őr kómába esik egy időre.

Forradalmi házibuli

Forrás: Vertigo Média

Nem árt tehát félig-meddig illegalitásba vonulni, úgyhogy hőseink – miközben magyarországi társaik legfeljebb a gdanski hajógyárba mehettek nyári munkára – nekivágnak a nagyvilágnak, hogy elkerüljék a felelősségre vonást. Az elnyomó rezsim szigorú tekintete elől először Olaszországig futnak egy forradalmi rövidfilmek készítésére szakosodott brigáddal, ahol aztán elvtársak vendégszeretete, sok fű és még több szex várja őket.

Az önkéntes száműzetés idilli békéjét azonban magánéleti gondok felhőzik be, Gilles-t például nemrég hagyta ott művészlelkű barátnője, hogy egy érettebb pasi karjaiban megtalálja az örökös drogmámort, barátja és újdonsült barátnője pedig egyaránt úgy döntenek, nem térnek vissza Franciaországba, hanem dacolva a tervezhető élettel meg a továbbtanulással, tovább járják a világforradalmárok eszmékkel és élvezetekkel egyszerre kikövezett útját.

Végül hőseink mégiscsak visszatérnek szülővárosukba, hogy mindenféle magánéleti bonyodalmak után mégiscsak szétváljanak, hősünk pedig úgy dönt, a filmezést választja a mozgalom helyett. Végül az őr elleni támadásnak sem lesz következménye, bár ezt a szálat feltűnően kurtán vágja el a direktor.

És ismét egy házibuli

Forrás: Vertigo Media

Assayas filmjének talán az a legnagyobb baja, hogy a már említett azonosulásra késztető életrajzi sajátosságok hiányában – magyarán, ha az ember nem volt vagy leendő forradalmár – akkor egy meglehetősen hosszú, a színészvezetés és a hiteles korrajz tekintetében igényes, de némiképp érdektelen filmet látunk. Amolyan „kamaszkorom legszebb nyara” típusú érzelmes mesét a mindmáig legnagyobb európai politikai csatározások háttérzenéjével, amiből feltűnően hiányzik valamiféle nézőpont, sarkosabb rendezői állásfoglalás, ami segítene megértetni, miért is érdemes 2013-ban szépen fényképezett házi mozit néznünk egy egykori forradalmár számára oly kedves emlékeiről.

(Május után. Színes, feliratos, francia filmdráma, 122 perc. Rendező: Olivier Assayas. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)