Napra pontosan négy éve jártak Budapesten az öreg skótok

Napra pontosan legutóbbi budapesti klubkoncertje után négy évvel, április 24-én játszik újra a magyar fővárosban, ezúttal a Club 202-ben a veterán skót hard rock zenekar, a Nazareth.

BuL
2013. 04. 20. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dunfermline skót városból 45 évvel ezelőtt indult együttesben az egykori alapítók közül ma is szerepel a frontember Dan McCafferty, valamint a hozzá hasonlóan 67 éves basszusgitáros, Pete Agnew. A gitáros Jimmy Murrison 1994 óta, a dobokon játszó Lee Agnew (a basszusgitáros fia) 1999 óta tag – közölték a szervezők.

A Nazareth nevét nem közvetlenül a bibliai városról, hanem egy amerikai településről kapta, amely egyik korai dalukban szerepelt. McCaffertyék 1970-ben költöztek Londonba, megjelent és sikeres lett a debütáló album (Nazareth – 1971), rá egy évre pedig már a Deep Purple-lel turnéztak. A Purple basszusgitárosa, Roger Glover produceri közreműködésével jelent meg 1973-ban a Razamanaz című lemez, amely betört a brit slágerlistára, és kezdetét vette a csapat legsikeresebb korszaka.

Az 1975-ben megjelent Hair of the Dog címadó dala a rádiók nagy kedvence lett, a szintén ezen a lemezen szereplő Love Hurts pedig a Nazareth máig legismertebb balladája, amely hónapokig volt a slágerlistákon a világ számos országában. A csapat zenéjét elsősorban Dan McCafferty karcos, karakteres hangja, valamint a kemény, de egyben tiszta és könnyed gitárjáték határozta meg. Az együttes azóta is működik, és időről időre kiad egy-egy albumot vagy dalt. 1981-ben a Holiday című szerzeményből lett sláger, 1993-ban a Guns N’ Roses is feldolgozta a Hair of the Dogot. A Nazareth 40. születésnapján, 2008-ban kiadott Newz című album megjelenését követően majdnem egy éven át járták Európát. Magyarországon többször is járt a zenekar, először 1983-ban a pilisborosjenői Fenevad Fesztiválon, április 24-én szerdán a budapesti Club 202-ben láthatják őket.

A skótok előtt egy 2004-ben alakult német hard rock együttes, a Tri State Corner melegít be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.