Pion, Simon, Sirokai: a Kacsamesék-trauma költői

Telt ház és huszonéves lányok tömege egy könyvbemutatón: ez már nem csupán egy nehezet vacsorázott esztéta fura álma. Pion István, Simon Márton és Sirokai Mátyás a Nyugati térről.

Ha megkapargatjuk a művészet púderrétegét, elővillan a kegyetlen igazság: az élet tulajdonképpen logisztika, az irodalmi élet meg félig rendezvényszervezés. Ez utóbbi terén a Libri és a Helikon Kiadó mindenképpen emlékezeteset alkotott a Srácok a Nyugati térről címmel szervezett tripla könyvbemutatójával.

Áradt a beat

Ez már akkor nyilvánvalóvá vált előttem, amikor sorba kellett állnom, hogy bejussak a Corvintetőre szervezett eseményre. Az élménycunami csak fokozódott a helyszínen. Mivel már fél órával a kezdés előtt alig lehetett ülőhelyet találni, hátul tudtunk csak telepedni G.-vel és Gy.-vel, két régi jó barátommal, messze a színpadtól, mélyen beékelődve a műkedvelő kultúrantropológusok számára felvillanyozó lehetőségeket kínáló tömény embermasszába.

Simon Márton, Sirokai Mátyás és Pion István

Fotó: Pereszlényi Erika

A közönség persze javarészt huszonévesekből állt – többségük a mértéktartó hipszterizmus sorvezetőjéhez igazította a dresszkódot, vagyis valahol a polgárosult rapper és a könyvtárazni induló ByeAlex közé finomhangolták a trendfokozatot –, ami valószínűleg a jó előre belengetett slam-poetry-blokk javára is írható. Persze az este három friss kötetes ünnepeltje, Pion István, Simon Márton és Sirokai Mátyás is még alulról vagy épp csak felülről súrolja a harmincat.

Azért a későharmincasok és a koranegyvenesek is szép számmal képviseltették magukat a közönség soraiban, sőt innen-onnan egy-egy galambősz hajkorona pengevillanása felelt a mesterséges világítás fényeinek. Csak remélni lehet egyébként, hogy ők nem Bencsik Ádám (Ponza) elhíresült mondását értették félre, aki a slamet úgy jellemezte, hogy félúton van Latinovits és Hofi között.

Lehetne nyugodtan produkciónak is nevezni, ami ezen az estén történt. Ilyen kifejezéseket elég ritkán használ az ember könyvbemutatókkal kapcsolatban, pláne olyankor, ha verseskötetekről van szó, hiszen ezek többsége általában álmosító előjáték csupán a csoportos pogácsázáshoz. Itt viszont úgy éreztem magam, mint amikor gyerekként véletlenül átkapcsoltam valamelyik olasz tévécsatornára, ahol mindig egy stúdiót mutattak rengeteg emberrel, akik beszélgettek, néha dalra fakadt valaki, miközben a háttérben csendesen főzött Luigi, nem zavartatva magát az egykerekű biciklin előtte karikázó fejszámoló kutyától.

Merthogy ezen az estén is volt minden, igazi karneváli szóorgiává fajult a költészet napja, de mielőtt valaki félreértené, ezt a legnagyobb öröm hangján írom le még így, napok távlatából is. Mert itt is volt ugyan beszélgetés a szerzőkkel meg persze felkonf is, de az egész rendezvény inkább emlékeztetett jól sikerült közös örömzenélésre, mint puszta kiadói piárceremóniára. És volt zene ténylegesen is: az Amoeba együttes kíséretével például a három szerző együtt olvasott fel egymás műveiből.

Az egész rendezvény egyébként ennek a nagy baráti összeborulásnak a jegyében telt el. Ebbe belefért egymás szellemes froclizása éppúgy, mint az, hogy az est egyik házigazdája, a Librit képviselő és a szerzőkkel beszélgető Dunajcsik Mátyás később maga is slammerré lényegüljön át.

Aki tudott figyelni (mert mondjuk elég közel ült a színpadhoz), persze jó néhány fontos gondolatot megtudhatott a fiatal költőkről is, többek között azt, hogy itt most az a generáció rúgja be a magyar irodalmi játszótér rozsdás fémkapuját, amelynek legfontosabb nemzedéki élménye az a pillanat, amikor a Családi mozidélután a Disneyvel című műsorblokkban a Kacsamesék aktuális része félbeszakadt, és bejelentették Antall József halálát. Ez már egy olyan generáció, amelynek tagjai tudatosan él a közösségi média kínálta lehetőségekkel, ha az önpromóról van szó, akiknek nem zsenánt nyereményjátékkal meg slammel csalogatni a közönséget azért, hogy az majd figyelmet vessen a lényegre is, ez esetben a versekre.

Ráadásul egy olyan kiadói csoport adja ki őket, amely többek között ezt a nemzedéket szeretné helyzetbe hozni, s élménnyé és élővé tenni a fiatalabb korosztályok számára is az irodalmat. A bemutató legelején a Libri Kiadó egyik igazgatója, Sárközy Bence nem véletlenül lelkendezett a tömeg láttán, elmondása szerint eddig kizárólag Mexikóban látott hasonló érdeklődést irodalmi rendezvények esetében, amit nehéz innen elképzelni, de az ember örömmel megnézne magának mondjuk egy jobban sikerült metaforán elmerengő versbarát drogbárót.

A Corvintetőn azért nem volt ilyen széles a társadalmi merítés, a közönség java része valószínűleg a slam poetry régóta lelkes híveiből állhatott. Ez már csak abból is sejthető volt, hogy mennyire hatott az este talán legerősebb fellépését nyújtó Gábor Tamás Indiana paródiája, ami elsősorban Pion és Simon korábban slamként előadott szövegeire épült.

Az este folyamán egyébként alapos ízelítőt kaphatott a slam poetryről az is, aki eddig nem botlott bele. Finomabbra hangolt tűnődések és közérzeti kirohanások mellett átélhettünk például egy groteszkbe hajló, szülőszobában zajló „belső filmet” Süveg Márk (Saiid) tolmácsolásában (ezt javasolt volt lehunyt szemmel hallgatni). Csider István Zoltán és Pion István (előbbi a Népszabadság, utóbbi lapunk munkatársa) ismét megörvendeztette a közönséget a nemzeti minimum programjaként is felfogható közös szerzeményükkel, sőt Pion a későbbiek során egészen az énekbeszédig merészkedett később előadott nyelvzsonglőr mutatványával.

Szóval a slam poetry és a „komoly” irodalmi aktus elfér egy színpadon, és bármennyire is hullámzik a színvonal akár egyetlen ilyen este keretein belül is (épp a műfaj demokratizmusából adódóan, hiszen aki akar, felléphet a versenyeken), személy szerint ezt örvendetes fejleménynek látom. Ismerve a hazai viszonyokat, a fanyalgók már biztosan várják a pillanatot, amikor elverhetik a port ezen a divatjelenségen is, mondjuk amikor majd a standuposokat leváltják a bankreklámban a kapucnis lírikusok. Persze az sem kizárt, hogy a mostani hájp nemsokára szép csendben lelappad. De mindezektől függetlenül nem árt rögzíteni: láthatón a slam poetry ma az a médium, amely hatékonyan képes a szavakkal folytatott játék más útjai felé terelni a fiatal befogadókat, a potenciális olvasókat. A lényeg meg egyébként is abban a három kellemes küllemű verseskötetben van, amelyek csütörtök este óta kézbe vehetők.

(Srácok a Nyugati térről – Pion István Atlasz bírja, Simon Márton Polaroidok és Sirokai Mátyás A beat tanúinak könyve című kötetének bemutatója. Corvintető, 2013. április 11.)