Vége a romkocsmák parttalan firkálásának, jönnek a profik

Új színekkel és street art alkotásokkal díszíti ki néhány héten belül a budapesti romkocsmák tűzfalait a Színes Város Csoport.

BuL
2013. 04. 09. 7:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több helyszínen, magán- és állami szponzorok bevonásával, valamint az adó egy százalékokból öltözik új köntösbe Budapest VII. kerületében több tűzfal. A Kazinczy utcában három helyszín, a Rumbach Sebestyén utcában kettő alakul át. Emellett több kültéri romkocsmára urban art köztéri képzőművészeti térkép kerül, amelynek segítségével a külföldiek is könnyedén megtalálhatják majd a romkocsmákat és a felfestett alkotásokat.

A Színes Város Csoport falfestő képzőművészek segítségével, valamint több pályázat kiírásával szeretné elérni, hogy egyre több alkotó kapcsolódhasson be a városszínesítésbe. A szervezet célja, hogy azok a tehetséges alkotók is lehetőséghez jussanak, akik Budapesten az illegális falfirkálás helyett szeretnének legálisan dolgozni. Emellett az ország legjobbjainak számító profi falfestő művészeket is meg akarják szólítani.

A köztérszínesítésre 2009-ben létrejött első magyar civil csoportnak alapvető célkitűzése volt, hogy újragondolják a pesti tűzfalak vizuális megjelenését. Az első szakaszban a Károly körúti tűzoltóság fala készült el, ahol nemcsak festett a csoport, hanem helyre is állította a megrongálódott fal egyes részeit.

A Szimpla tűzfala és a Wichmann söröző kültéri fala is ilyen módszerrel készül el: a helyreállítás után festenek majd a civilek. „Egy festésnek akkor van igazán értelme, ha az omladozó falat helyre is állítjuk, akár szigetelünk is, különben nem érünk el vele valódi rehabilitációt” – részletezte Flór Péter, a Színes Város Csoport főtitkára.

A Design Terminál által életre hívott Art Moments (AMS) programsorozat nyitó- és záróeseménye is falfestés lesz a Rumbach Sebestyén utcában. A két teljesen különálló projekt más-más témát dolgoz fel: az egyikben egy nyitott, országos kiírás keretében képzőművészek pályázhatnak tervekkel, a másik projekten pedig nemzetközi hírű falfestő művészek és egy magyar duó is dolgozik majd.

Flór Péter tájékoztatása szerint Budapest legsűrűbben lakott kerületében a szponzorok keresését már 2012 elején elkezdték, mert a belső kerületekben nehéz támogatókat találni, hiszen kevesen látják a falakat. „A VII. kerület belső része kivétel, hiszen ez számít ma turisztikai szempontból az egyik legfrekventáltabb célpontnak” – magyarázta a főtitkár, majd hozzátette: „A romkocsmák egy része rögtön partnernek bizonyult abban, hogy Budapest VII. kerületi szakasza mind művészeti, mind pedig kulturális értelemben fejlődjön.”

A Színes Város Csoport középiskolásoknak szóló versenyében, a Pillangóhatás Programban a Közgazdasági Politechnikum színesíthet ki egy ferencvárosi tűzfalat. A lehetőséget a Mozizni menő! elnevezésű kampány nyerteseként érdemelték ki. A tanulók kedden elkezdik a Pillangóhatás nevű pedagógiai programban való részvételt. A programban eddig zirci, pécsi és két budapesti helyszínt festettek ki a részt vevő diákok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.