Azoknak, akik értetlen arccal állnak a pókujjú, kopasz mester neve hallatán, íme egy rövid gyorstalpaló. Valamikor 1970 környékén egy tizennégy éves srác épp futballedzésen volt. Ekkor tudta meg, hogy a nagy Jimi Hendrix elhunyt. A legenda szerint azonnal otthagyta az edzést, és elhatározta, hogy gitározni fog. Mint utólag bebizonyosodott, ez nem volt rossz döntés a részéről: több mint harmincéves karrierje során megreformálta a modern gitározást, számos, ma már klasszikus album fűződik a nevéhez. Jellegzetes gitárjátéka, egyedi technikája egy egész generációnyi húrnyűvőnek adta fel a leckét. Tanítással is foglalkozott: ő volt a Metallicából ismert Kirk Hammettnek, és a korszak másik zsenijének, Steve Vainak a mestere.
Bevallom őszintén, egy kicsit féltem ettől az új albumtól. Az utóbbi évek termései számomra (is) egy kissé jellegtelen rutinmunkának tűntek. A 2008-as Professor Satchafunkilus and the Musterion of Rock és a legutóbbi, 2010-es Black Swans and Wormhole Wizards a maga nemében nem voltak rossz albumok, de különösebben kiemelkedőek sem, szóval kissé kiégni látszott a mester.
Azonban az első pár percet követően minden félelmem és aggályom elillant. A sokadik hallgatás után bátran kijelenthetem: az utóbbi évek legjobb albuma az Unstoppable Momentum. Természetesen a nagy klasszikus The Extremist vagy a Flying in a Blue Dream albumokhoz nem mérhető, de az utóbbi 2-3 korongot simán zsebre vágja.
Zenei téren nincs szignifikáns változás. Satch maestro itt is hozza a jól bevált meleg, bluesos hangzást, az emlékezetes dallamokat, az összekeverhetetlen legatojátékot. Viszont az új album nagyszerűsége igyazán abban rejlik, hogy előtérbe kerültek a progresszív elemek, amelyek főleg az új dobos, a szintén gazdag karriert befutott Vinnie Colaiuta fifikás ritmusaiban rejlenek. A billentyűs poszton nem történt változás, továbbra is Mike Keneally szolgáltatja az elszállt „szintiszőnyeget” a nóták alatt. Keneally 2010-es csatlakozása már az előző albumnak is jót tett, most ez hatványozottan igaz.
