Mennyibe kerül egy emberélet?

Tobias Lindholm egy hihetetlenül erős dán mozi korában vált egyszerre a kritikusok, a szakma, és a közönség kedvencévé Emberrablás című filmjével. Interjú.

– A szomáliai partok környékén a mai napig megoldatlan problémát jelentenek a kalóztámadások. Dánként miért érzett késztetést egy önöktől távol eső konfliktus feldolgozására?
– Először is leszögezném, hogy bármilyen hasonlóság ellenére a történetem fikció. Rengeteg kutatás áll mögötte, hat-hét konkrét esetet vettem alapul, de a célom az volt, hogy a végén egyféle dán, vagy legalábbis európai valóságot adaptáljak a vászonra. Felvettem a kapcsolatot egy dán céggel, amelynek 2008-ban kalózok foglalták el az egyik hajóját, és ők rengeteg hasznos információt osztottak meg velem. Aztán elmentünk Kenyába, Mombasában kibéreltük a hajót, amelyen forgattunk, és amelynek legénységét egy évvel korábban ejtették túszul, így ők első kézből adtak információkat. Azt nagyon hamar eldöntöttem, hogy az európai nézőpontot választom, vagyis a túszok és nem a kalózok szemszögéből mutatom be a történéseket. A hajó személyzetének és a cégvezetés karaktereinek motivációira és tetteire koncentráltam, s mellettük teljesen negligáltam a túszejtőket. Egyszerűen úgy éreztem, hogy sosem tudnám megérteni azokat az embereket, akik élelemért ölnek, és akárhányszor kalózos történetre gondoltam, mindig csak a szokásos közhelyek jutottak eszembe.

Tobias Lindholm

Fotó: Europress/Gettyimages

– Ezek szerint akkor az Indiai-óceánon forgattak. Nem féltek attól, hogy önöket is túszul ejtik?
– Hát, azért fegyveresek vigyáztak ránk. Persze féltünk, de azért összességében kellemes volt a forgatás, és mindig a felvételre koncentráltunk, és nem a horizontot kémleltük összeráncolt homlokkal. De azért anyámnak, és a feleségemnek nem árultam el, hogy hol dolgozunk.

– Filmjének egyik nagy erénye, hogy nem afféle hollywoodi akciófilmet kreál a túszmentésből, hanem a valóságosságra törekszik. A valóságban tényleg ennyire egyszerű, még ha idegőrlő is egy túsztárgyalás?
– Azt tudtam, hogy akciófilmet nem akarok készíteni, az egyáltalán nem érdekelt, sokkal inkább az emberi lények és a tárgyalások menete foglalkoztatott. Ezért sem mutattam meg a túszejtés aktusát sem. Amikor elkezdtem a témával mélyrehatóbban foglalkozni, engem meglepett, hogy mennyire szimpla és bármely más tárgyaláshoz hasonlatos egy túsztárgyalás. Mintha nem is emberéletekről lenne szó. Gary Skjoldmose Porter, aki a túsztárgyalót játssza a filmben, a valóságban is ezzel foglalkozik. Kezdetben csak szakmai tanácsadó volt, de a próbákon – amikor helyettesített – olyan jól mozgott, hogy megkértem, vállalja el a szerepet is. Egyébként az első forgatókönyv változatban még plazmaképernyőkkel, műholdakkal, high-tech felszereléssel képzeltem el az egészet, és ő javította ki a forgatókönyvemet, mondván, ilyenkor egy telefon mellett csak egy darab papír és tábla segíti a tárgyalásokat. Így indultunk el azon az úton, hogy a lehető leghitelesebben adjuk vissza a vásznon a szituációt.

– És az is véletlen, hogy a szakács a túszejtés legfontosabb figurája? Mint Steven Seagal az Úszó erődben, amely szintén túszejtésről szól, de vegytiszta amerikai akciófilm a megmentő szakáccsal mint akcióhőssel.
– Persze van ebben valami hommage szándék is, de alapvetően sokat beszélgettem a túszejtés körülményeiről, és a kalózok mindig figyelnek a szakácsra, mert ő főz nekik is. Így a legtöbb kontaktus a túszok közül mindig a szakáccsal van a kalózok részéről. Kezdetben a kapitányé volt ez a szerep a forgatókönyvben, de ezt is a fentebb említett hitelesség miatt változtattam meg.

– A film egyik legfontosabb kérdése, hogy mennyibe kerül egy emberélet?
– Gary nagyon cinikus ezzel a kérdéssel kapcsolatban: kerül, amibe kerül, szokta mondani. Mindig változik, minden esetben más és más az összeg. Egyébként én is ezzel a kérdéssel bombáztam, és az volt a válasza, ha 12 dollár, akkor 12 dollár, ha pedig 12 millió, akkor 12 millió. Éppen emiatt igyekeztünk nem érzelmi útra terelni a történetet, hanem megtartani a cinizmust, és csupán üzleti szempontokat figyelembe venni. Ezzel nem akartam semmilyen kritikát megfogalmazni, nincs ilyen típusú üzenet az Emberrablásban, engem tényleg csak a hitelesség foglalkoztatott. Ezért mindenki a maga módján teszi a dolgát, és azt, amit jónak lát, legyen akár szó a kalózokról, a túszokról vagy a cégvezetésről.

– A filmben váltakozva szerepelnek a hajón játszódó túszjelenetek, és a koppenhágai irodaházban a vezetőség snittjei. Hogyan igyekezett megtalálni a megfelelő arányt, hogy a feszültség mindvégig megmaradjon?
– Az egész a forgatókönyvírásnál kezdődik, és ebben az esetben én két forgatókönyvet írtam. Az egyik a túszokról, a másik a cégvezetésről szólt. Aztán megpróbáltam a kettőt összeilleszteni, és bár igazítani kellett a kettőt egymáshoz, alapvetően mindegyikben egy-egy fő karakterre koncentráltam, az ő drámájuk áll a fókuszban, felváltva az egyes jelenetekben. Ráadásul a forgatás során a színészek mindig csak a saját sztorijukat kapták meg, a másik cselekményszálat nem ismerték, így nem akciót, hanem reakciót váltottam ki belőlük, megteremtve igazi érzelmeket, igazi elkeseredést, igazi meglepettséget.

– A dán kritikusok és a Dán Filmakadémia szerint is az Emberrablás volt 2012 legjobb dán alkotása. Mit gondol erről?
– A bemutatáskor sok jó kritikát kaptunk, a közönség szerette a filmet, s ezek után én nem is gondoltam többre, főleg mert vegyes érzéseim vannak úgy általában a díjakkal kapcsolatban. De nagyon büszke voltam, amikor mi nyertünk, főleg azért, mert úgy érzem, méltó módon képviseltük az emberek történeteit, akikkel beszéltem, akik hitelesítették a sztorimat. De persze így könnyebb lesz pénzt szereznem a következő filmemre is.

– Komoly verseny volt a „legjobb” címért, a dán mozi ugyanis nagyon erős napjainkban, elég csak Nikolaj Arcel berlini Ezüst Medvéjére, és Oscar-jelölésére gondolni. Mi lehet a dán mozi titka?
– Nagyon jó kérdés, mi is ezt kérdezgetjük magunktól Dániában, és mindenki attól fél, hogy hamarosan felébredünk ebből a csodálatos álomból. Elsődlegesen fontos, hogy a dán kormány politikailag, anyagilag is a szakma mögött áll, minket segítve is igyekeznek védeni a dán nyelvet, amit kevesen beszélnek. Bár országunk kicsi, nagyon gazdag a szakmánk, s olyan emberek segítik a megítélésünket, mint Lars von Trier, aki nagyon komoly példakép a fiatalok számára. Nagyon fontos a dán forgatókönyvírói iskola, ami körül ez az egész szerveződik, s ahonnan én is érkeztem. Thomas Vinterberg hihetetlenül fontos figura ezen a téren a hatásával, és vitathatatlanul őt tartom a legnagyobb filmes koponyával, akivel valaha találkoztam. Személy szerint is nagyon sokat köszönhetek neki. És hát nem beszélve a támogatási rendszerről, ami fantasztikusan jól működik, és lehetővé teszi, hogy évente harminc játékfilm készüljön egy olyan kis országban, mint Dánia. Mindenki lehetőséghez jut, és a gyakorlat során fejlődik.

– Ha már Vinterberget említi, közösen nyertek Európa Filmdíjat A vadászat forgatókönyvéért decemberben. Folytatja a vele megkezdett munkát, vagy végleg elcsábul a rendezés irányába?
– Szó sincs róla, én elsődlegesen forgatókönyvíró vagyok, és az is maradok. Az együttműködésünk pedig olyannyira folytatódik, hogy jelenleg épp írjuk Vinterberg új filmjének forgatókönyvét. Ami a rendezést illeti, a következő játékfilmem is egy keménykötésű darab lesz az ’R’ és az Emberrablás után. Olyan sztorira gondolok, ami valamiféle trilógiává emeli az eddigi rendezéseimet. A történetét pedig úgy tudnám leírni, hogy az ember és az erőszak viszonya.