Tóth István fotóművész alkotásai az OSZK-ban

Az idén 90 esztendős Tóth István fotóművész alkotásait bemutató tárlat látható péntektől az Országos Széchényi Könyvtárban Budapesten.

Grund
2013. 05. 03. 10:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth István 2002-ben ajándékozta alkotásait a nemzeti könyvtár Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményének, a művész több mint 240 felvétele a magyar fotográfia történetének fontos fejezetét képviseli. A június 14-éig látogatható jubileumi kiállítás a Pillanatok és a Kortársak című sorozatokból mutat be válogatást – közölte az intézmény csütörtökön.

A művész a fényképezést napi munkája mellett, önképzés útján sajátította el. Szakmai fejlődésében meghatározó szerepe volt Haller Frigyesnek, a két világháború közötti korszak jeles fotográfusának. Megszervezte a Ceglédi Fotó Klubot (1953), elnöksége idején, az 1960-as évekig a klub eredményesen szerepelt hazai és nemzetközi tárlatokon. Az 1960-as évek végén Kecskeméten vállalt hivatásos fotográfusi munkát, agrártudósok tevékenységéhez járult hozzá tudományos igényességű felvételeivel. Alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének (MFSZ), 2002–2005 között a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti Szakkollégiumának tagja volt.

Mintegy 60 esztendős pályája során 2237 nemzetközi kiállításra küldte el képeit, 329 alkalommal nyert díjat. Tevékenységét a legnagyobb nemzetközi fotográfiai szervezet, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (EFIAP) kitüntetéssel ismerte el, emellett 15 külföldi klub és szövetség tiszteletbeli tagja. Önálló tárlatainak száma 120 felett van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.