Baz Luhrmann a kilencvenes évek eleji ausztrál boom gyermeke, aki nagy sikert aratott a Kötelező táncok című, egyébként kifejezetten jól sikerült mozijával, majd egyszeriben Hollywoodban is találta magát. A Rómeó és Júlia, valamint a Moulin Rouge adaptációja is arról híresült el, hogy modernizálta a történetet, és – függetlenül attól, hogy például a Moulin Rouge-t megtartotta az eredeti korban – nyakon öntötte kortárs slágerekkel. Ezt a receptet követi most A nagy Gatsby, F. Scott Fitzgerald korszakos regénye, amelynek feldolgozásához egyébként a remek szerzőnek alig van köze. Luhrmann ugyanis Jay Z-től Beyoncéig felhasználva napjaink zenéjét egy vérprofi hollywoodi posztmodern giccset készített. Ami hihetetlenül színes, szagos, látványos, csak éppen üres melodráma lett. De a rendező zsenialitását jól mutatja, hogy ettől függetlenül bitang jól is lehet szórakozni rajta – akár Leonardo diCaprio-, akár könnyűzene-kedvelők legyünk. Akik viszont a Robert Redford-féle 1974-es mozihoz hasonlítgatnák a filmet, meg fognak lepődni, és nem szükségszerűen jó értelemben.
J. J. Abramsre mindinkább úgy tekintenek, mint a fiatal Spielbergre, aki előbb 2004-ben a Lost kiötlőjeként forradalmasította a televíziózást, majd egy Mission: Impossible-epizód után teljesen váratlanul a fiatalok szája íze szerint újrafazonírozta a Star Treket. És miközben a második epizóddal már előre mennybe megy, máris összeházasították a másik hetvenes évekbeli franchise-zal, a Csillagok háborújával. Ám mielőtt jönnek a nagyüzemben készülő Star Wars-filmek, még robbant a Sötétségben – Star Trek, amelyben az Enterprise legénysége azzal szembesül, hogy egy robbantás után a flottából egyedül ők maradtak meg, ráadásul Kirk kapitány méltó riválissal találja szembe magát. És mivel a gonoszt a Sherlock című sorozatban fantasztikusat nyújtó Benedict Cumberbatch formálja meg ihletett alakításban, ezért kétségünk se legyen afelől, hogy utolsó vérig tart majd a küzdelem. Minden eddiginél látványosabb trükkfilm és Star Trek-epizód vár ránk, amely bizton az év egyik legnagyobb durranása lesz.
Tobias Lindholm a hóna alatt egy Európa Filmdíjjal – amelyet az elmúlt évek egyik legjobb filmjének társ-forgatókönyvírójaként, A vadászatért kapott – érkezett meg hazánkba az Emberrablással, amely a dán kritikusok és a Dán Filmakadémia szerint is az év legjobb nemzeti filmje volt 2012-ben. Ez pedig nagyon nagy szó egy olyan évben, amikor Nicolaj Arcel Egy veszedelmes viszonya, vagy Susanne Bier Csak a szerelem számít című filmje aratta le a babérokat. Lindholm elsősorban forgatókönyvíróként definiálta magát, de mostani második rendezésével azt is bizonyította, hogy nem kutya direktorként sem. Az Emberrablásban szomáliai kalózok ejtik túszul egy dán teherhajó legénységét, s a túsztárgyalásokat telefonon Dániával folytatják le. A kalózok által kért 20 millió dollár viszont nevetségesen magas ár, így kezdetét veszi egy idegőrlő és végtelennek tűnő tárgyalássorozat. Lindholm az emberi sorsokra és a feszültségre koncentrál, filmje ezzel lesz magas színvonalú, végletekig kiélezett pszichológiai thriller. A dánok valamit még mindig nagyon tudnak!
