Zsolnay Fesztivál: európai színvonalon, félházzal

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál.

Az elmúlt évtizedben látványosan elszaporodtak hazánkban a fesztiválok, szinte minden napra jut valamilyen rendezvény, a kolbászmustrától a komolyzenei napokig széles palettáról választhatnak az érdeklődök. A szervezők szempontjából a küzdelem egyre élesebb, ezért mindenki megpróbál valamilyen különlegességgel, egyedi arculattal harcba szállni a látogatókért. A Zsolnay Fesztivál első látásra komoly előnyökkel indul ebben a versenyben, hiszen a fesztivál otthona, a tavaly véglegesen átadott Zsolnay Kulturális Negyed, amely az egykori porcelánmanufaktúra felújított épületegyüttesét foglalja el, páratlan környezetet biztosít egy rendezvény számára. Ha ehhez hozzávesszük még a fellépők névsorát, a kísérőprogramokat és a kifogástalan szervezést, akkor a siker szinte borítékolható.

A Zsolnay Kulturális Negyed sétányai néha mégis fájóan üresek voltak a fesztivál ideje alatt. Félreértés ne essék, érkeztek látogatók, olykor szép számmal is: a záróprogramra, Esterházy Péter, Spiró György, Parti Nagy Lajos és Závada Pál felolvasására például megtelt a terem, de az egykori gyárterület hatalmas méreteihez és a fesztivál ambícióihoz mérten ez önmagában még kevés volt. Egy országosan reklámozott, nagy neveket és komoly produkciókat felvonultató rendezvény nem engedheti meg magának, hogy néhány kivételtől eltekintve félházzal menjenek a programok.

Sok minden összejátszott ugyan a Zsolnay Fesztivál ellen, az időzítéstől kezdve – pünkösdi hosszú hétvége, egyetemi vizsgaidőszak – az időjárásig, de még ezek együtt sem magyarázzák az érdektelenséget. Egy ilyen fesztiválnak, akárhol rendezik is, akármilyen körülmények között, tömegeket kellene vonzania.

A szervezők mindent elkövettek a sikerért. A hazai árakhoz mérten olcsó napijegyek ellenében olyan fellépőket láthatott a közönség, mint a Nouvelle Vague, a Besh o Drom, a Stereo MC’s dj set, a Tudósok, Barabás Lőrinc vagy a Wattican Punk Ballet. Ráadásul a fesztivál a könnyűzenei programokon túl számtalan egyéb érdekességet is felvonultatott. A Zsolnay-gyűjtemények, időszaki kiállítások, performance-ok, színházi előadások, kamarakoncertek, irodalmi beszélgetések, gyermekprogramok színesítették a kínálatot. Így szinte egész napra jutott az eseményekből.

A komoly csúszásokat leszámítva a lebonyolításba sem lehetett belekötni. A színvonalas környezethez méltó teljesítményt nyújtott a stáb egésze. Lehet, hogy egy tömeggel meggyűlt volna a bajuk, de így, szinte családias körülmények között, minden flottul ment. Elmaradtak a bosszantó fesztiválhibák, a látogatóknak elég volt csak a programokra koncentrálniuk, az átlagnál jóval több maradandó produkció született a Zsolnay Fesztiválon.

A koncertek közül – a teljesség igénye nélkül és szigorúan szubjektíven – kiemelkedett a Tudósok őrült fellépése, Barabás Lőrinc csodálatos egyszemélyes produkciója, a Wattican Punk Ballet és a Besh o Drom különböző módon, de egyaránt táncra perdítő zenéje, illetve a Nouvelle Vague érzéki előadása. De említhetnénk több színvonalas komolyzenei koncertet, színdarabot, a francia KaleidoAct kaleidoszkóp-előadását, amit egy óriási bálna hasában rendeztek, vagy éppen a felolvasásokat, irodalmi beszélgetéseket. Ez utóbbiak, a fesztivál szellemiségéhez hűen, szintén minden igényt kielégítően sokszínűek voltak: Jókai Annától Spiró Györgyig mindenki találhatott a saját ízlésének megfelelő alkotót.

Lehet, hogy éppen a megfelelés kényszere szülte sokszínűség volt a bajok okozója, mert a különleges helyszín varázsa elveszett a heterogén programkínálatban. Reménykeltőbb lehet azonban a szervezők számára az a magyarázat, hogy egy fiatal fesztivál szükségképpen sikertelen marad néhány évig, amíg ki nem derül, hogy pontosan miről szól, kiknek szól, és van-e rá igény egyáltalán. Remélhetőleg a Zsolnay Fesztivál minél hamarabb megtalálja a saját útját, mert ez a rendezvény megérdemelné a sikert.