Az alkohol tette tönkre az életüket

A hét alkoholgőzös mozibemutatói adták az apropót, hogy felidézzük azokat a sikeres filmeket, amelyek az alkoholfüggésről szóltak.

Férfiszenvedély

Sokat elárul a túlzott alkoholfogyasztás korábbi megítéléséről, hogy az 1945-ös Billy Wilder-film a magyar keresztségben Férfiszenvedély címet kapott, holott eredetileg Az elveszett hétvége néven fut, és a történet szempontjából ez jóval kifejezőbb. Mert igaz ugyan, hogy a Férfiszenvedély főhőse egy alkoholista férfi, de itt a nemi szerepnél sokkal fontosabb az a folyamat, ahogy szétesik egy ember élete az alkohol hatására. És a boldog, szerelmes víkend helyett egy, a piával elfecsérelt hétvége vár a főszereplőre, aki minden próbálkozás ellenére is inkább zugivásra és az ital miatti eladósodásra, elzálogosításra adja a fejét. Wilder elsők között beszél az alkoholizmusról mint betegségről a vásznon, amely felemészti a magánéletet, és könnyen pusztulással végződhet. Az alkotás merészségének jutalma négy Oscar-díj volt, a filmnek, rendezőnek, forgatókönyvnek és férfi főszereplőnek.

Míg tart a bor és friss a rózsa

17 évvel Billy Wilder alkoholizmusról szóló darabja után máris cáfolódik a tézis, miszerint a mértéktelen italozás csak férfiszenvedély volna. A Míg tart a bor és friss a rózsában is egy párkapcsolat, pontosabban egy házasság megy tönkre az alkohol miatt, ezúttal azonban Jack Lemmon tehetetlenül szemléli, amint felesége megy tönkre az italtól. Blake Edwards filmje annyira éles és friss volt korában, hogy sokáig szó volt a lezárás fellazításáról. Abban ugyanis a család visszavonhatatlanul szétesik, a gyerekek az apával maradnak. Jack L. Warner producer nyomása ezúttal sikertelen volt, és érvényesült a stáb akarata, akik a negatív lezárást tartották kielégítőnek a történet szempontjából. Jack Lemmon egyik legremekebb alakítása mellett a hatvanas évek drámai próbálkozásai között is kiemelkedő volt a Míg tart a bor és friss a rózsa.

Nem félünk a farkastól

Richard Burton és Elizabeth Taylor egy parti után ittas állapotban kezdi el szapulni egymást, és a fájdalmas felismerések egy fiatal pár érkezése után csak folytatódnak. Mike Nichols kamaradarabja színjátszásból és rendezésből ad leckét, így minimalista mivolta ellenére egyáltalán nem túlzó, hogy az 1966-os alkotást 13 Oscar-díjra jelölték (és öt díjat – közte kettőt a színészi teljesítményért – el is nyert). Az, hogy ittasan az ember őszintébb (néha a kelleténél), köztudomású, mint ahogy a Burton–Taylor páros alkalmanként hajtépő viszonya, ami bizton segítette a film hitelességét. A Nem félünk a farkastól továbbá a hatvanas évek azon alkotásai közé is beletartozik, amelyek az elkorhadt cenzúrarendszert végleg felszámolták. Itt elsősorban a trágár kifejezések révén sikerült a lázadás, amely egy heves vita és ittas állapot velejárója, de mint annyi mindent, a hollywoodi filmek messziről kerülték a Hays-kódex betartása során.

Las Vegas, végállomás

A film, amivel színészként kezdtek tekinteni Nicolas Cage-re, sőt olyannyira, hogy az önmagát halálba ivó férfi szerepéért Oscar-díjat is kiérdemelt a színész. A történet szerint a hollywoodi forgatókönyvíró mindenét elvesztette a piálástól, így Las Vegasba megy, hogy sorsát bevégezze. Az utolsó napokra egy prostituált szegődik mellé, aki a férfi álmainak netovábbjaként asszisztálja végig az önpusztító tervet. Mike Figgis filmje nem szépíti, hogy az alkohol nem éppen az öröm szolgálója, hanem az addikció nagyon szomorú kísérője, rózsaszín álmok helyett öklendezéssel, hányással, letargiával és magánnyal kísérve. A Las Vegas, végállomás az egyik legérzékletesebb mozi az alkoholizmus gyakorlati árnyoldaláról. Cage a hitelesség kedvéért elvonókon beszélgetett alkoholistákkal, a történet alapjául szolgáló regény szerzője, John O’Brien pedig két héttel a gyártás elkezdése után öngyilkos lett.

Ha a férfi igazán szeret

Nem tartozik az alkoholról szóló filmek kiválóságai közé, de a családban megjelenő alkoholizmus veszélyeit kifejezően ábrázolja a Ha a férfi igazán szeret, amelyben Meg Ryan szerető feleség és anya lesz alkoholista. És ahogy a címben is szerepel: egy meglehetősen szentimentális keretbe kerül mindez, ami persze nem baj, mert pozitív példák igenis akadnak az életben, és kellenek a filmen is, de itt az érzelmek elsodorják az eredeti szándékot és drámaiságot. A nők veszélyeztetettsége azonban elég látványosan jelenik meg Luis Mandoki filmjeiben, ami a közhelyek mellett azért nem kevés életszerűséggel is szolgál.

Arthur

És végül, de nem utolsósorban egy hollywoodi verzió és megoldás az alkoholizmusra és annak orvoslására. Az Arthurban Dudley Moore egy piás gazdag fiút játszik, aki azért éli hedonista életét, mert csak. Megteheti. Aztán az apja válaszút elé állítja: vagy megnősül, vagy bukja a gazdagságot. A kijelölt nejjelölt (egy üzlettárs lánya) helyett aztán Hamupipőke-történetbe torkollik a film, aminek a Liza Minnelli alakította szegény pincérnő lesz a legnagyobb nyertese. És persze Arthur is a pozitív változás útjára léphet. Mert a dolgok ilyen könnyen mennek a romantikus vígjátékok iszákosaival.