Bálványos Huba és a kismesterek nagysága

A hatvanas években magával sodorta a Che Guevara-kultusz, a „nagy gesztusok” potenciális sztárművésze végül amatőr rajztanárokat is tanított. Megnyílt Bálványos Huba emlékkiállítása.

Tehetséges művészek nekrológjai sokszor kezdődnek azzal, hogy „mi lett volna, ha.” Például: „ha más korba, más helyre születik, jobb esélyeket kap, igazi nagyság lehetett volna.” Sok művész érzi ezt bóknak, pedig ha jobban belegondolunk, nem az. Jó arról beszélni, ami valójában történt. Jó, ha emlékezés közben történetek vannak, és nem ideák. Bálványos Huba június 7-én lenne 75 éves. Két éve nincs köztünk. Május 24-én, pénteken, a budatétényi Vén Emil Galériában nyitotta meg emlékkiállítását Bereczky Lóránt művészettörténész.

Bálványos Huba élete nem szűkölködött az elismerésekben, ha úgy tetszik, minden olyan díjat megkapott, amit úgymond „szokás” volt megkapni. Ennek ellenére sokan tartják számon a „méltatlanul alulméltatott” művészek között. A legtöbben, s talán az utókor is majd „tanár úrként” emlegette és fogja emlegetni. Bármilyen gazdag is az életmű, melyből ez a kiállítás is csupán egy aprócska szeletet képes megmutatni, Bálványos Huba inkább a klasszikus művésztanárok közül való volt. Ahogy sokan ismerték: szerény, visszahúzódó természetű, kedves ember, aki azonban hatalmas tekintélyt szerzett tudása, alázata, empátiája révén. Tanítványai száma meghatározhatatlan. Valójában egy picit mindannyian a tanítványai vagyunk, hisz tudása valahol ott rejtőzik abban, amit mindannyian kaptunk a köznevelés során „vizuális nevelés” címszó alatt.

Bálványos Huba

Forrás: Klauzál Ház

Bálványos Huba mindannyiunk életében szerepelt egész biztosan. Amellett, hogy sok jelentős publikációt írt a vizuális nevelésről, a téma kutatója, tudományos szervezője volt, egyszemélyes atyja volt az ELTE tanárszakán a „vizuális nevelés” tanszéknek, alapítója és szervezője a Felsőoktatási Vizuális Nevelési Kollégiumnak, számtalan könyvillusztrációja révén főleg a hetvenes-nyolcvanas évek irodalomszerető közönsége találkozhatott vele. Litográfiái és egyedi grafikai művei is számtalan helyen szerepeltek, sokáig a MAOE folyosóján is az ő kis rajza várta a belépőket, de vidéki múzeumok, galériák tömkelege őrzi egy-egy művét. Akár a mostani, június 16-áig látható tárlatot böngészve is egész biztos, hogy arra gondolunk, ismerjük valahonnan. Mintha láttuk volna ezt vagy azt a képet, pedig mégse. Mégis ismerősünk ő. Valahonnan, valahogyan, nem is tudjuk, mi módon, de inkább a részünk ő a maga szerény, visszahúzódó módján.

Mert minden kép szerves része a háttér, s egyben az is a legnagyobb, mégha ritkán is vizsgáljuk meg. Bálványos Huba aktív évei során több mint 120 egyéni tárlatot rendezett, s míg számos képzőművész elzárkózott az „amatőr” művészek elől, ő mindig elérhető volt számukra is. Számtalan jó tanácsot, útmutatást adott, művésztelepeken tanította a rajzolás csínját-bínját bárkinek, akit az érdekelt. A kiállítás megnyitójának hangulata is erről tanúskodott: sokan szerették őt, gesztusai, bonmotjai sorra kerültek elő. Bálványos Huba – ha két éve fizikai valójában meg is halt – valójában nagyon is él.

A képzőművészet „felső” körei számára ez a fajta művészet sokszor kerül a lenézett kategóriába. Hiányoznak belőle a széles gesztusok, a „társadalmi mondandó” és azok a slágerszerű frázisok, amiket „nagy” művészek „nagy” műveivel kapcsolatban el lehet mondani. A „nagy” művészek gigantikus vásznai a Műcsarnok tereit töltik meg, s valóban: Bálványos Hubával megtölteni a Műcsarnokot eleve elvetélt ötletnek tűnik. A műkritika, a művészettörténészek talán jobban kedvelik a „grand art” széles gesztusait, és ha egy „rajztanár” tárlata nyílik meg Budatétényben, kétszer is meggondolják a hosszú utat azért, hogy pár aprócska képet megnézzenek. Bálványos Huba története, akit talán a művészettörténet a „kismester” vagy „tanár úr” titulusával egyetemben háttérbe is helyez, s észre se vesz, korántsem ilyen egyenes vonalú.

Bálványos Huba: Apologetika (Litográfia,1967)

Forrás: Bálványos Huba weboldala

A hatvanas-hetvenes években Bálványos Huba igenis a szociálisan elkötelezett, széles gesztusokkal kommunikáló, politizáló művészek közé tartozott. Tagja volt az egykor híres Orfeo csoportnak, mely magát radikális baloldaliként határozta meg. Kezdetben a párt támogatottjai is voltak, tehát ha úgy tetszik megkapták azt, amit ma „hype”-nak neveznek, hisz a „veled vagyunk, Vietnam” és a „Che Guevara-kultusz” szolgált számukra kiindulásként, céljuk pedig a „hiteles” baloldali eszmeiség képviselete volt. A hetvenes évek végére azonban szép lassan jóformán ellenzéki csoporttá lett az Orfeo, majd fel is oszlott. Már akkor körvonalazódni látszottak azok a különbségek, melyek a mai politikai törésvonalak mentén választják el az értelmiséget. Ki balra, ki jobbra ment tovább, s bizony sokak számára furcsa elképzelni a kedves, szerény embert, Bálványos Hubát mint hatalmas Che Guevara-plakátok alkotóját. A csoportnak egyébiránt az a Malgot István volt a fő szervezője, aki később a Polgári Körök tájékán is feltűnt 2002-ben, miközben rendszeres előadó volt rendezvényein Heller Ágnes és Kis János.

Che Guevarától vezetett ez az út a „fényes szelek” megidézésén át kinek a táncházakba, kinek politikai pártokba, a kulturhakniba, értelmiségi rivaldafénybe. Megint másoknak kiábrándulások, csalódások során a fokozatos háttérbe szorulás és a teljes feledés jutott. A tudatos kivonulást, melyet vagy lemondóan és kényszerűen, vagy – mint Bálványos Huba – új feladatokat találva, aktívan és derűsen fogadtak, mindenki másképp élte meg. Újabb „mi lett volna, ha” következik: „mi lett volna, ha” nincs ott a „tanár” a kezdetektől, s az a grafikus, aki az Orfeo csoportban politizált, a furcsa „álvilágban” ezen a politikai vonalon megy tovább? Szerencsés, vagy szerencsétlen fordulat, hogy a „nagy gesztusok” potenciális sztárművésze végül amatőr rajztanárokat tanít portrét festeni? Lett volna-e ekkora tömeg a kiállításán? Emlékeznének-e rá ekkora szeretettel tanítványai? Vajon pótolná-e ezt az újságok címlapja, és az őszintétlen méltató monológok?

Nem tudhatjuk. Azt viszont tudjuk, hogy számunkra, fiatalabb és idősebb emlékezők számára egy kedves, idős Huba jutott. Egy szerény, háttérben maradó, ott mozgó ember. A „tanár úr”, akinek az ajtaja mindenki előtt mindig nyitva áll, és akinek mindenki számára van egy jó szava. Mi, akik kizarándokolunk Budatétényre, rá emlékezünk, mindannyiunk ismerősére, a 20. századi magyar képzőművészet egyik legnagyobb kismesterére.

(Bálványos Huba, Munkácsy-díjas grafikusművész emlékkiállítása. Vén Emil Galéria, Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ – Klauzál Ház. Látogatható: június 16-ig.)