Félidejéhez érkezett, de még mindig látható két héten át, egészen június 16-ig Chiovini Ferenc kiállítása Egerben a Templom Galériában, hétfő kivételével naponta 11 és 17 óra között. A Munkácsy-díjas Érdemes Művész életműtárlatát nem véletlenül nyitotta meg májusban az olasz nagykövet, Maria Assunta Accili Sabbatini; 2013-ban ünnepeljük az olasz–magyar évet, ami sokkal hitelesebb egy olasz gyökerekkel bíró festőművésszel – igaz, az Alföld festőjének dédapja már magyar zászló alatt vett részt az 1848-at követő harci cselekményekben, hadbíró főhadnagyi rangban.
Chiovini – akinek családja még 1800 környékén települt át a Lago Maggiore partjáról Egerbe – 1899-ben született Besenyszögön, ami természetszerűleg ugye az Alföldön van. Kijárva a képzőművészeti főiskolát a Szolnoki Művésztelephez csatlakozott, szenvedéllyel rajzolva, festve a delelő gulyát, a halászokat és az ünneplő népeket. Hogy művészetimádatának a lehető legteljesebben hódolhasson, Aba-Novák Vilmos társaságában freskókkal díszítette föl a jászszentandrási templom falait. (Földíszített még békésszentandrási, ceglédi és szolnoki templomot is.) A világháború időszaka után ő maga karolta fel a művésztelepet, és élete végéig (1981) ott is tartózkodott, illetve alkotott; Szolnok díszpolgári címével is kitüntették.
A mester lányának, Chiovini Mártának, az operaház nyugalmazott koncertmesterének köszönhető, hogy a szolnoki műhelyből nagyobb mennyiségű anyag megmenekült; már csak az volt hátra, hogy az iratgyűjteményt valaki összerendezze és kiadja. A feladat Hatvani István Gáborra, Chiovini dédunokájára hárult, aki családi vállalkozásban jelentette meg a hiánypótló dokumentumgyűjteményt. Az iratokból kiviláglik, hogy a Chiovini família bizony részt vett az egri dóm építésében is.
Chiovini tehát az alföldi iskola plein air stílusát követve főként tájakat, életképeket, lovas kompozíciókat örökített meg, a Tisza és a Zagyva összefolyásánál hozta létre már a maga korában is gyűjtők által keresett, páratlanul gazdag életművének jó részét, de emellett akár egy római utcaképet is azonnal papírra vetett, ha az valami miatt megfogta (1935-ben töltött ott egy évet). A 2006-ban végre megjelent és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója által bemutatott kötet nem titkolt célja egyébként hozzásegíteni a ma talán méltatlanul félretett művészt az ébredő Aba-Novák-i ismertséghez. Mert nem kisebb egyéniségek látogatták, mint Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Veres Péter, Erdei Ferenc vagy Váci Mihály.
A családi gyűjtésből kiderül az is, hogy a festő tudatosan készülhetett arra, hogy a szolnoki műhely anyagát egyszer majd valaki összegyűjti és így teszi közkinccsé. Chioviniék pedig a hányattatások közepette is őrizgették a leveleket, sajtómegjelenéseket, igazolványokat – sajnálatos módon a Németh István író-rendező és Szabó Árpád operatőr által leforgatott portréfilmanyagról (1974) semmit sem tudni.
Besenyszög mindenesetre róla nevezte el iskoláját, emlékszobát kialakítva számára, a szolnoki városházán pedig éppúgy látni Chioviniket, mint a Magyar Nemzeti Galéria vagy a festő által építtetett hegyvidéki (Lejtő utca) ház gyűjteményében.
