– A könyvvel kapcsolatban nem véletlenül lehet Gaimant emlegetni, ugyanakkor nem tart-e attól, hogy a magyar sajtóban amúgy is divatos hasonlítgatás miatt túlságosan is erre fog leszűkülni a könyv értékelése, fogadtatása?
– Marketingszempontból érthető „a magyar xy” címkék használata, de ez nem egy Gaiman-, hanem egy László-regény. Akik ismerik a korábbi írásaimat, azok tudják, hogy szeretek utalásokat tenni a szövegeimben az adott zsáner nagyjaira, irodalomtörténetére.
László Zoltán: manapság kiveszőben van a misztikum
Fotó: Agave
– Az a „másik világ”, ami a szürke hétköznapok mellett létezik a regényben, és aminek a képviselői a hétköznapi emberek között élnek, nem tűnik sem jobbnak, sem nemesebbnek a mi világunknál. Ez kicsit azt is sugallhatja, hogy olyan nagyon nem érdemes bármiféle fantáziavilágba menekülni. Ez a tanulság némileg szokatlannak tűnik éppen egy sci-fi-íróként ismert szerzőtől, aki éppen egy fantasyregénnyel jelentkezik
– Inkább a felszínes álmodozások hiábavalóságára szerettem volna rámutatni. A regény rejtőzködő világa első pillantásra tele van lenyűgöző csodával, de ha kicsivel mélyebbre megyünk, kiderül, hogy azok a lények is számlákat, lakáshitelt fizetnek és kicsinyes politikai csatározásokat folytatnak. Néha én is azt gondolom, hogy ha máshova költöznék, ha valami nagy változás történne az életemben, minden más lenne, de ez nem így van. Annál nagyobbat kell lépni – vagy elfogadni, ami van és megtalálni abban a csodát.
Budapest, te csodás!
Az időnként megesik az emberrel, hogy egy karcosabb este után nem egészen pontosan emlékszik minden részletre, de László Zoltán regényének főhőse, a kissé különösen csengő névvel megáldott, egyébként a patológián adminisztrátori munkakörben dolgozó Karsa Harlan estéje sokkal szokatlanabbul görbül, mint azt valaha is sejtette volna. Elhagyva a romkocsmát, ahol a darkos külsejű Rékával próbáltak közelebb kerülni egymáshoz, nem csak az emlékezetkiesés okozta talány nyomasztja, de hamarosan a budapesti éjszakában szokatlan alakok között találja magát egy nem kevésbé furcsa buszon, majd nem sokkal később már a saját lakásában próbálja őt elrabolni egy olyan lény, amit legkönnyebben a mesebeli kis gömböccel azonosíthatnánk, ha nem úgy rémlene, hogy az efféle mesehősök kevésbé horrorisztikusak. Pedig ha jól belegondolunk, a gyerekkorból jól ismert lények valójában a legkevésbé sem ártatlanok, az pedig, hogy tökéletesen be tudnak olvadni a budapesti valóságba, nem is olyan meglepő, hiszen ők is szeretnek, gyűlölnek, némelyikük pedig végtelenül kegyetlen. Mint például Vágó úr, aki nem mellesleg sárkány, és az ismert televíziós személyiséggel ellentétben a legkevésbé sem arra kíváncsi, hogy melyik operát nem Puccini írta, hanem a hétköznapi halandók szeme előtt rejtve maradó, meselények által benépesített társadalmi valóság szorgos hivatalnokaként gyűjti az információkat és/vagy gyilkolja le kegyetlenül azokat, akik az általa képviselt rend útjába kerülnek. És úgy tűnik, az árvaházban nevelkedett Harlan is könnyen erre a sorsa juthat, legfeljebb az mentheti meg a bőrét, ha képes utánajárni, vajon neki is vannak-e különleges képességei, egyúttal megfejteni a származása körüli rejtélyeket. Talán már ennyiből is kiderül, hogy László urban fantasy kategóriába sorolható szövege a jól ismert sémára épül – a hétköznapi valóság mögött rejtezik egy misztikusabb, varázsosabb valóság is, és ezek között átjárás van –, de amilyen sokat használt a kiindulópont, olyan példás a kivitelezés. Lászlónak ugyanis sikerült egy olyan regényt megírnia, ami a legkevésbé sem vall szégyent, ha az angolszász sztárírók szövegeivel vetjük össze, hiszen szellemes, gördülékeny, jó érzékkel adagolja a humort és az izgalmat. Nem csak hangulatában összetett a szöveg, a különféle műfajok – krimi, sci-fi, fejlődésregény stb. – ügyesen simulnak egybe a regény lapjain. De az igazi fegyvertény a felismerhető magyar helyszínek ötletes beillesztése a cselekménybe. Parlament, Westend, Pesthidegkút – a szinte unalomig ismert valóságrészletek mögött felsejlik egy mesevilág, ami viszont a legkevésbé sem a jóság és a szépség hona. A meselények társadalma ugyanúgy politikai torzsalkodásoktól terhelt, mint a miénk, ugyanakkor mégiscsak magával ragadó elolvasni, hogy akár létezhetne is olyan világ, ahol a magyar Országgyűlés épületében egy haszonleső óriás kufárkodik az információkkal, ahol a Westend vízesése mögött egy meglehetősen szerény körülmények között tengődő kígyótestű bűbájos lakik, és kiderülhet, hogy Pesthidegkút nem valamiféle földrajzilag avantgárd gesztus miatt van a budai oldalon.
