A június 26–30., illetve július 3–7. között megtartandó fesztiválon Magyar örökség – Az újjáéledés gyökerei címmel mutatkozik be a magyar zene, tánc, kézművesség, borászat és gasztronómia az amerikai főváros szívében. A szerdai megnyitón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes mond majd beszédet.
Szapáry György, Magyarország washingtoni nagykövete, aki munkatársaival szombaton tartott szemlét az épülő magyar fesztiváltelepen, az MTI-nek elégedetten nyilatkozott az előkészültekről. „Azt hiszem, minden készen lesz a megnyitóra, remélem, hogy ez egy nagy siker lesz” – mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eseményt naponta több százezer turista fogja majd felkeresni, különösen a július 4-i amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napjának környékén. „Ezért ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy bemutassuk Magyarországot” – tette hozzá.
Szapáry György elmondta, hogy a megnyitót követően az ideiglenesen megerősített létszámú nagykövetség teljes személyzete jelen lesz váltásokban a Capitolium és a Washington-emlékmű között elterülő National Mall parkban megtartandó fesztiválon és a kísérő rendezvényeken. A misszióvezető elmondta, hogy az előkészítő munka több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, a Smithsonian Intézet és a Balassi Intézet társszervezésében. Rámutatott, hogy a nagykövetség jelentősen hozzájárult a rendezvény logisztikájához és hogy úgynevezett kísérő rendezvényeket szervezett, így több koncertet a Kennedy Centerbe és az Amerikai Egyetem Katzen Művészeti Központjába, divatbemutatót az International Club of DC-be és filmvetítéseket a Természettörténeti Nemzeti Múzeumba. Méltatta a Magyarország Kezdeményezések Alapítványnak és az amerikai magyar szervezeteknek az eseményhez való hozzájárulását.
Szombaton a számos szövetségi múzeumot működtető Smithsonian Intézet és a magyar nagykövetség részvételével eligazítást tartottak a fesztivál önkéntes segítői számára, akik közül többen amerikai magyarok vagy az észak-amerikai diaszpóra életét támogató Kőrösi Csoma Sándor program résztvevői.
Az SFF Washington legnagyobb, 1967 óta évente megrendezett kulturális fesztiválja, látogatóinak száma minden évben 1-1,5 millió főre tehető, a média útján pedig akár 40 millió embert is elérhet.
A Balassi Intézet tájékoztatása szerint az egységes megjelenést a fesztiválra kialakított arculati, dizájn- és építészeti elemek, valamint installációk támogatják. Siklósi József Ybl-díjas építész az építészeti és arculati elemek megtervezésekor munkatársaival egy kalotaszegi pávás házoromzat ihlette motívumot választott ki.
A tradicionális Kárpát-medencei zene- és tánckultúrába bepillantást nyújtó programblokk szakmai felelőse a Hagyományok Háza. Az utazó csapat „magját” Pál István Szalonna és bandája, valamint az erdélyi Heveder zenekar képezi, melléjük olyan muzsikusok társulnak, mint Papp István Gázsa prímás, Juhász Zoltán dudás-furulyás, Bob Cohen, a Di Naye Kapelye frontembere vagy Navratil Andrea énekes.
A zenészek között van 4-5 hagyományőrző muzsikus is, többek között a magyarpalatkai zenekar és a szászcsávási zenekar prímásai, valamint a magyarszováti Kádár Erzsébet énekes. A fesztiválon koncertet ad Bíró Eszter és zenekara, valamint a Parno Graszt is. A Balassi Intézet és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködése keretében az SFF közönsége ízelítőt láthat a Fölszállott a páva vetélkedő döntőseinek produkciójából is.
A fesztivál piacterén jelennek meg a mesterségek Makovecz Imre által tervezett standjai. Az itt felépítendő parasztporta három szobája a textil- és viseletkultúrával kapcsolatos női munkák bemutatásának lesz a helyszíne, három tájegység – Sárköz, Szék és Kalocsa – stílusában.
Magyarország gasztronómiájának megismertetéséhez egy erre a célra felépített helyszín szolgál. Az érdeklődők itt végignézhetik a magyar specialitások elkészítését, és meg is kóstolhatnak jellegzetes fogásokat. A fesztiválpiac árukészletét a Népművészeti Egyesületek Szövetsége válogatta ki.