Egy állapotos nő látványa mindig tiszteletet ébreszt bennem. Férfiként valószínűleg a negyedét sem lennék képes elviselni annak, amit a várandóság idején egy nő elszenvedni kénytelen. Folyamatos fizikai és lelki terror, amelyet ráadásul a saját testük irányít. Erről azonban sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Kiss Noémi Ikeranya című könyve könyörtelenül szembesíti az olvasót az anyaság minden terhével. Egy nő teste jelenik meg a szövegben, amely az egységből hirtelen három részre szakad, és kénytelen valamit kezdeni az újszülött, ráadásul koraszülött ikerpárral, holott még önmagát sem találta meg újra a szülés után. A racionális érvek helyébe a biológiai törvényszerűségek lépnek, amelyek lassan megemésztik a testbe zárt gondolkodó lényt. Az anya „fekszik kiterítve” és végignézi, ahogy két idegen lény elfoglalja a világát. Az anya többé már nem egyetlen lény. „Egy percre se szállhatok ki a közös életünkből.”
Az elbeszélés gyakran nézőpontot vált, és a csecsemők előadásban értesülhetünk a történésekről. Máskor az anya változik újra gyerekké, hogy a saját anyjával való kapcsolatában ragadja meg az anyaság nehézségeit. És feltűnik a fenyegető külvilág is, ám a kontúrok itt sem elég élesek ahhoz, hogy egyértelműen elkülönítsük az anyára és a gyermekeire leselkedő valódi veszélyt az elképzelt, rémálmokban felbukkanó látomásoktól.
Az Ikeranya, ahogy ezzel az első oldalon szembesülünk: „magzatpróza”. A szülés és az első év különleges története. És ahogy a szöveg fejlődik, ahogy egymás után bontakoznak ki az újabb és újabb elbeszélések, a könyv mintha valóban magzatként növekedne az olvasóban.
Ha létezik nyelve a kialakulóban lévő emberi életnek, az nagyon hasonlíthat Kiss Noémi prózájához. Egyszerre kíméletlen és gyönyörű. Félúton a spiritualitás és a testnedvek között egy olyan világról tudósít, amelyet egyetlen ember ismerhet igazán, aki éppen megéli. Ez az intimitás avatja különlegessé a szöveget. Hatalmas erő szabadul fel a legbelső titkok elbeszélése közben, és talán ennek köszönhető, hogy még a fájdalmas, alantas és sokszor visszataszító részletek is a születés végső szépségben nyernek értelmet. Ha létrejött a szöveg, minden szenvedést megérte vállalni.
