Robert Redfordot miatta nem ették meg az oroszlánok

Első filmes tapasztalatait a híres Homoki Nagy István mellett szerezte. Dolgozott a legnagyobb sztárokkal, oroszlánbolond, és fáj a szíve Afrikáért.

– Homoki Nagy István a szűkös ötvenes évek felől nézve remek körülmények között, ráérősen dolgozhatott a Cimborák című filmjén. Miért volt ilyen megengedő vele az akkori hatalom?
– Mert ezt tudták eladni külföldön, és ebből is jött be nekik valuta. Több évig tartott a film forgatása, mert ilyen volt Homoki Nagy stílusa. Addig nem volt boldog, amíg hatszor-hétszer le nem forgatott egy jelenetet. Számomra döntő volt, hogy odakerültem mellé, és elkezdhettem hivatalosan is állatokkal foglalkozni. A másik nagy szerencsém az volt, hogy a főidomár, Szigeti Kálmán a világ egyik legjobb állatszakértője volt.

– Gondolkodott már azon, mi lett volna önnel, ha itthon marad?
– Soha nem hagytam volna el Magyarországot, ha nem olyan lett volna a politikai helyzet, amilyen. Persze más lett volna az életem, valószínűleg nem jutottam volna el öt földrész negyvenkét országába.

Hubert Géza Wells: az állatszelídítés titka a szeretet és a fegyelem megfelelő kombinációja

Fotó: Béres Attila

– Magyar filmekben az ötvenes évek óta nem is működött közre?
– Nem, mert nem hívtak, pedig nagyon szerettem volna. Életem nagy kívánsága, hogy Fekete István valamelyik regényéből egyszer készítsenek egy jó filmet és hogy abban dolgozhassak.

– Mennyire veszélyes munka az öné?
– Átlagban minden öt évben öl meg valamilyen állat egy idomárt.

– Az állatidomár nincs könnyű helyzetben, hiszen egyszerre kell szeretnie az állatokat, és nagyon szigorúnak is kell lennie velük.
– Az állatok nevelése ugyanolyan, mint a gyerekeké. Vagyis a fegyelem és a szeretet megfelelő kombinációja határozza meg. Bármelyik hiányzik, a nevelés nem lesz sikeres. Amikor látok egy rossz gyereket, akkor arra gondolok, ez a szülő hibája. Mindig azt mondom: nagyon sok gyereket neveltem fel, de amikor felnőttek, mindegyikből szőrös csimpánz lett.

– A színészek közül melyik a nehezebb kihívás: aki agyon szeretné babusgatni a legveszélyesebb állatot is, vagy az, amelyik a legártatlanabbnak se menne önként a közelébe?
– A színészek és az állatok kombinációja rettenetes. A legnagyobb kivétel Errol Flynn volt, aki remekül bánt az állatokkal. Ezért is fontos, hogy sikerüljön mindenekelőtt megnyernem a színészek bizalmát, különösen veszélyes állatok esetén. Fokról fokra közelebb engedem őket az állathoz, és egy idő után látják, hogy az nem okvetlenül eszi meg őket. Persze nem mindig sikerül, például Sophia Loren, akivel egy hirdetést csináltunk, egyáltalán nem kedveli az állatokat, sőt az igazság az, hogy fél tőlük. De az is ritkán fordul elő, hogy egy színész megszokja az oroszlánokkal történő munkát, mert ilyen szerep azért nagyon ritkán adódik. Más a helyzet persze az állatos témájú tévésorozatokkal, ott kénytelenek megszokni.

„Az oroszlán sokszor csak blöfföl”

Fotó: Béres Attila

– Mennyire harmonikus a rendezők és az állatidomárok viszonya?
– A rendezők közül nagyon sokkal kijöttem, nekem inkább a producerekkel volt mindig összetűzésem. A producernek, ha van egyáltalán feladata, akkor az nem más, mint a pénz összegyűjtése. És persze szeretne mindenen spórolni és elérni, hogy ha lehet, mindenki ingyen dolgozzon a filmben. Az is igaz, hogy valójában a rendezők se értik, miről szól az én szakmám. A forgatócsoportban mindig sokan hiszik azt, hogy csak azért, mert mondjuk otthon van egy kutyájuk, már minden állathoz értenek.

– Rengeteg állattal dolgozott együtt a fókáktól az orrszarvúkig, de miért éppen az oroszlánok a kedvencei?
– Velük kapcsolatban vannak a legszebb emlékeim, és velük vettem részt a legjobb munkákban. Sokan azt gondolják, az oroszlán lusta állat, de az az igazság, hogy valójában csak arról van szó, hogy okos. Az oroszlán számára ugyanis az a paradicsom, ha fekhet az árnyékban, és a közel merészkedő zebrát gyorsan leüti, elfogyasztja, aztán már vissza is térhet a fekhelyére. Valószínűleg az ember is így gondolkodott az ősidőkben, és sokan még most ezt szeretnék csinálni. Viszont amikor az oroszlán úgymond dolgozik, vagyis a zsákmányt hajtja, az nagyon kemény meló, és iszonyatos energiát követel tőle.

– Tigrisekről viszont keveset ír. Őket kevésbé kedveli?
– A tigris tényleg a leggyönyörűbb nagymacska, és az utolsó filmes munkámban éppen tigrisekkel foglalkoztam egy Kambodzsában forgatott filmben. De azért az oroszlán áll hozzám közelebb. Az egyik fontos különbség a két állat között például az, hogy az oroszlán sokszor csak blöfföl. Úgy csinál, mintha megtámadná az embert, de valójában esze ágában sincs, és tízből nyolc esetben megáll. A tigris ellenben, ha elindul feléd, akkor oda is ér. Az oroszlán inkább csapatban veszélyes.

– Utoljára mikor járt Afrikában?
– 2004-ben, és akkor fel is adtam a reményt. Amikor először jártam a fekete kontinensen a hatvanas években, akkor az ottani telepesek azt mondták, hogy a századfordulóhoz képest az állatvilág nyolcvan százaléka pusztult el, most pedig azzal szembesítettek, hogy a hatvanas évekbeli állatállomány húsz százaléka maradt már csak meg. Kenya lakossága a huszadik század elején egymillió volt, most harmincmilliónál is több. Úgyhogy nincs min csodálkozni.

– A könyvében nem fest túl kedvező képet az állatvédőkről. Mi ennek az ellenérzésnek az oka?
– Nem mindegyikkel van bajom. Kevesen tudják, de ez egy nagyon jó üzlet. Több olyan állatvédelemre szakosodott személyt ismerek, aki vagyont szerzett ebből a tevékenységből. A közvélemény szemében az, aki csak védi, de nem idomítja az állatokat, csakis jó ember lehet. De azért azt nem szabad elfelejteni, hogy soha egyetlen állat nem szerepel úgy a filmvásznon, hogy az American Humane Association egyik munkatársa ne ellenőrizze a forgatást, és adott esetben a rendező ötletét is megvétózhatja, ha úgy ítéli meg, hogy veszélyes az állatokra nézve az adott jelenet.

Hubert Géza Wells könyvéből számos kulisszatitok kiderül

Fotó: Béres Attila

– A könyve vége felé keserű hangon ír a szakma jövőjéről, és az állatidomárok háttérbe szorulását a komputergrafika tökéletesedésével is összefüggésbe hozza.
– Eleinte drága volt ez a technológia, de most már sokkal könnyebben megengedhetik maguknak a stúdiók, és be kell látni, hogy ma már a minőség is megfelelő. Nemrég láttam például a Pi élete című filmet, és nekem is nagyon oda kellett figyelnem, hogy észrevegyem, melyik a valódi és melyik a komputer segítségével létrehozott tigris. De azért sikerült.