Ünneplik a lengyel festőóriást, aki magyar hősöket is megfestett

Jan Matejko 175 éve született és 120 éve hunyt el. Báthory István pedig ma is úgy él a lengyelek képzeletében, ahogyan ő megfestette.

Krakkó történelmi belvárosában, a Főtérről nyíló Flórián utcában (ulica Florianska 41) áll az a kőház, amelynek címét az idei évben különösen érdemes megjegyezni a városba készülő turistának. Ez a műemlék épület Matejkóék háza, amely 1896 óta emlékmúzeum. Itt őrzik a festő személyes használati tárgyait, könyvtárát, leveleit, vázlatait és kisebb képeit. A jubileumi megemlékezések fő színhelye is a múzeum lesz.

Jan Matejko a XIX. századi történelmi festészet legismertebb lengyelországi képviselője, Székely Bertalan és Madarász Viktor kortársa. Krakkóban született 1838. június 24-én és itt is halt meg 1893. november 1-jén. Művészi tehetsége korán megmutatkozott. 14 éves korában iratkozott be a krakkói szépművészeti iskolába, amelynek évekkel később tanára és igazgatója lett. 1858-tól ösztöndíjjal Münchenben, majd rövid ideig Bécsben tanult. Az ötvenes évek második felében kezdett történelmi tárgyú képeket festeni, amelyeken főként Lengyelország múltjának fontos eseményeit örökítette meg. A legkiválóbb történelmi portréfestő is hazájában.

A Krakkói Nemzeti Múzeum gazdag kínálattal készült a kettős évfordulóra, a programok a magyar nagyközönség számára is érdekesek lehetnek: Matejkóék házában az állandó kiállítás mellett több időszakos kiállítást is terveznek. Augusztus végéig a művész kellékgyűjteményeiből láthatnak tematikus válogatást a látogatók, az ősszel pedig Matejko tanítványainak műveiből nyílik kiállítás. Érdemes megnézni természetesen Matejko festményeit a Posztócsarnok emeleti részén, a XIX. századi lengyel festők galériájában. Kuriózumnak számít az egyik legérdekesebbnek ígérkező előadás- és koncertsorozat (május 23, szeptember 25, november 6), amely „Zenei élet Matejkóéknál” címmel a család és baráti körük életén át a kor zenei életébe nyújt betekintést. Matejko édesapja zenetanár volt Krakkóban. Jan maga is megtanult zongorázni, és baráti viszonyban állt a kortárs zenei élet több tagjával, köztük Marcelina Czartoryska hercegnővel, aki Chopin tanítványa volt. Június 24-én a híres Mária templomban emlékkoncerttel ünneplik a művész születésének 175. évfordulóját. Halála előestéjén, október 30-án szentmisét mutatnak be ugyanitt, amit ünnepi koncert követ.

Matejko nem csupán az uralkodó stílusirányzatot követte, amikor a régi korok felé fordult művészetében. Sienkiewiczhez hasonlóan egyfajta küldetéstudat vezette; hazafias kötelességének tartotta a nemzeti öntudat erősítését a dicső múlt felidézésével. Ne feledjük, hogy Lengyelország ebben az időben megszállt és feldarabolt országként a térképeken sem szerepelt. Matejko fiatalkorában átélte Krakkó 1848-as osztrák támadását, majd az 1863-as januári felkelést. Annak ellenére, hogy édesapja cseh volt, anyai ágról pedig német vér is csörgedezett a gyerekek ereiben, Matejkóék igazi hazafiként szerették Lengyelországot. Jan két testvére harcolt az 1863-as januári felkelésben. Ő maga ugyan a fegyveres harcban nem vett részt, mégis szívvel-lélekkel szolgálta népét csakúgy, mint szűkebb hazáját, szülővárosát. Pályája kezdetén gyakran küzdött anyagi gondokkal. Ennek ellenére képeit sokszor áron alul adta el vagy elajándékozta, és rendszeresen támogatta a szegényeket. Sokat tett szülővárosáért a műemlékvédelem terén is. Emellett Matejko kiváló pedagógus volt. Különös tehetséggel ismerte fel és képezte a tehetségeket. Tanítványai között olyan kiváló művészek voltak, mint Stanislaw Wyspianski, Józef Mehoffer vagy Jacek Malczewski.

Matejko képei festői tehetsége és szaktudása mellett történelmi érdeklődését és képzettségét is jól tükrözik. Szenvedélyesen érdeklődött a történelem iránt. A festői munka megkezdése előtt mindig behatóan tanulmányozta a megfesteni kívánt jelenetet. Szívesen ábrázolt sokalakos tömegjeleneteket, aprólékos gonddal tervezve meg és dolgozva ki mind az összképet, mind az egyes szereplőket. Kezdeti munkáit bizonyos sematizmus jellemezte, de az évek múltával egyre nagyobb hangsúlyt fektetett az egyéniség, az eltérő reakciókat kifejező ábrázolásra. Érdemes megemlíteni különös precizitását a korabeli tárgyak, a ruházat, az építészeti elemek hű felmutatásában. Matejko egész életében gyűjtötte a különböző régi tárgyakat, ruhákat, ékszereket, fegyvereket, amelyeket munkája során modellként használt. Kritikusai gyakran felróják, hogy túl szabadon közelítette meg a történelmet, például olyan szereplők is megjelennek képein, akikről tudjuk, hogy az adott színhelyen nem voltak jelen. Ezek az eltérések nem Matejko ismereteinek hiányosságát mutatják. A festő számára egyszerűen fontosabb volt a történelmi szintézis, mint a tényszerű ábrázolás. A kritikák ellenére sok történelmi jelenet ma is úgy él a lengyelek emlékezetében, ahogyan azokat Matejko megfestette.

Bár legtöbb képén a lengyel történelem kiemelkedő eseményeit elevenítette fel, a közös történelmi szálak révén néhány képének magyar vonatkozása is van. Legjelentősebb alkotásai között tartják számon Báthory Pszkov alatt (1872) című monumentális festményét, amely azt a jelenetet ábrázolja, amikor Rettegett Iván követei átnyújtják a cár békekérelmét a lengyel királynak. Sobieski Bécs alatt (1883) című festménye a magyar történelemből szintén jól ismert 1683-as Kahlenbergi csata 200. évfordulójára készült el. Utóbbit a Vatikáni Múzeumban, előbbit a varsói királyi palotában őrzik. A várnai csata (1879) című képét viszont a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthetik meg a látogatók.