Végképp eltörölni: Zalatnay Cini forrónadrágja moziba csábít

A politikai propaganda bornírt bája: mintegy 300 plakátot és hirdetményt vonultat fel az 1949 és 1989 közötti korszakból a Centrális Galéria új kiállítása, ami az aktuálpolitikai felhangokat sem mellőzi.

Az ember azt gondolná, a bugyutaság mértéke és az esztétikai mélyrepülések száma korban hozzánk közeledve egyre csökkent a propagandaművészet területén. Ám ezt a vélekedésünket igencsak hatásosan cáfolja meg az a nehezen feldolgozható vizuális élmény, ami a Centrális Galéria új kiállításának (Végképp eltörölni) egyik kiállított darabja előtt éri a látogatót.

A „Délelőtt usziba – délután a moziba” felirat alatt ugyanis nem más, mint Zalatnay Cini terpeszkedik falatnyi nadrágban. Bár a felirat, és a plakáton feltüntetett filmcímek elég egyértelműen eligazítanak bennünket abban a tekintetben, hogy itt a sportolással kiegészített kultúrafogyasztásra biztatnak a propagandatermék megálmodói valahonnan a nyolcvanas évek kedélyes mélyhomályából (eligazító dátumot itt sem mellékeltek a rendezők), maga a fénykép némiképp másféle képzettársításoknak is teret enged a már említett kacér ruhadarab és az asztalon sorakozó töményes üvegek kompozíciójával.

Az iskolába illik a rövid szoknya

Fotó: Centrális Galéria

És ezzel máris a műfaj, vagyis a vizuális és mozgóképes népnevelés kihívásainál vagyunk. Vonzó formába csomagolni az eredendően nem feltétlenül szórakoztató vagy érdekes tevékenységekre – ide sorolható számos higiéniai elfoglaltság – vagy éppen a politikai céltudatosságra buzdító szövegeket komoly feladvány. Maguk a szlogenek is hamar megmosolyogtatóvá válnak, sőt legtöbbje már eredendően is az, csak éppen megszületésük idején nem feltétlenül volt bölcs dolog szóvá tenni ezt.

„Maradj józan, hogy ember maradhass” – szól a filozófiai magasságokat karcoló intés. „Kényelmesen élhet, dolgoznak a gépek” – egy, a technikai fejlődéstől megtáltosodott korszak optimizmusa köszön vissza az élénk színekben pompázó grafikáról. Ilyen, és ehhez hasonló feliratokból jó párat találni a kiállításon, mely mintegy 300 olyan plakátot és hirdetményt vonultat fel az 1949 és 1989 közötti korszakból. Persze a legkeményebb szellemi mélyütéseket a kimondottan politikai indíttatású, vagy a kor politikai szándékainak alárendelt plakátok viszik be. A szerződéses bikahizlalásra buzdító poszteren még mosolyogni is lehet, de a békemozgalmat támogató petíció aláírására saját édesanyját kapacitáló kisiskolás már a politikai marketing sötét mélységeit tárja fel.

A válogatott anyag igencsak széles merítést kínál, és ennek köszönhetően láthatóvá válik, hogy a szocializmus propagandafelelősei az élet szinte minden szegmensével kapcsolatban szolgálni tudtak egy-egy bölcsességmorzsával, legyen szó az étkezésről, tisztálkodásról, újságolvasásról vagy kikapcsolódásról. A magyar grafikatörténet iránt elkötelezett néző is elégedetten bóklászhat: az itt kiállított plakátok is arról tanúskodnak, hogy a kor nemzetközi trendjeivel összemérhető vizuális teljesítmények születettek az elmúlt évtizedekben, dacára a mondanivaló bugyutaságának.

Jó lenne itt letenni a pontot, és minden nosztalgiázni vágyót a tárlat meglátogatására biztatni, de nem lehet szó nélkül hagyni a némiképp megkérdőjelezhető alapkoncepciót. A kiállítás egyfelől hangsúlyosan van jelen – egy korabeli „alkotmány asztala”, interaktív olvasnivalók és kis emléksarok képében – az 1949-es, „sztálini” magyar alkotmány. Nehéz lenne vitatni, hogy a közjogi berendezkedés meghatározza a politika mindennapjait, és ezzel az annak szolgálatába állított propagandát is, mégsem egészen világos, milyen rendezőelv rendeli egymás mellé ezt a dokumentumot, és mondjuk a Fiúk a térről című film plakátját.

Persze közelebb visz a megoldáshoz, hogy a kiállítóterem padlóját az új Alaptörvény preambulumából vett idézetek díszítik – végképp (aktuál)politikai keretbe helyezve ezzel az elsőre inkább derűs múltba révedést ígérő kiállítást. Ami a rendezők legitim döntése, bár ha mindenáron a történelmi párhuzamok (vagy éppen ellentétek, hiszen az Alaptörvény hangsúlyosan a ’49-es alapokmány ellenében határozza meg magát) sorvonalára kívánták felfűzni az anyagot, akkor esetleg az elmúlt évek propagandaértékkel bíró dokumentumainak is nagyobb teret szentelhettek volna, végképp kitelesítve az általuk vállalt áthallásos elképzelést. Így viszont felemás megoldás született, valahol a retrotrend meglovagolása és a politikai performansz között. Igaz, a válogatás önértékét és történeti érdekességét még ez sem csökkenti látványosan.

(Végképp eltörölni. Centrális Galéria. A kiállítás megtekinthető július 28-ig)