Aki látta a Gorgó fejét: Kertész Imre utoljára adott interjút

A Felszámolás volt az utolsó regénye és a Luisa Zielinskinek adott nyilatkozata volt élete utolsó interjúja – jelentette ki Kertész Imre az Egyesült Államokban megjelenő The Paris Review legújabb számában.

„Azért találtam ki egy fiút, mert egy diktatúrában mindenkit a tudatlanság és a tehetetlenség gyerekszerű állapotában tartanak” – magyarázta Kertész, kitérve arra, hogy ehhez nemcsak a különleges stílust és formát kellett megalkotnia, de különleges figyelmet kellet fordítania az ideiglenességre is.

„Egy olyan világban voltam felfüggesztve, amely idegen volt a számomra, amelybe az ember minden nap a megkönnyebbülés reménye nélkül tér vissza. Ez igaz volt a sztálinista Magyarországra, de még inkább a nemzetiszocializmus idején” – tért ki tágabb értelemben az általa megtapasztaltakra az író. „A náci rendszer mindent elnyelt. Olyan hatékonyan működött, hogy a legtöbb embernek még esélye sem volt arra, hogy megértse az általa megélt eseményeket” – hangoztatta.

Kertész elmondta, hogy számára három irodalmi korszak létezik. Az első szakasz a holokausztot előzte meg, amely nehéz volt ugyan, de át lehetett vergődni rajta valahogy. A második a Primo Levi és hasonló írók által leírt „in medias res” volt. Az alkotók úgy írták le a történéseket, hogy ami történt, az az őrületbe kergette az embert – legalábbis minden embert, aki ragaszkodott a régi értékekhez. „Igyekeztek ellenállni, amennyire csak tudtak, de ez nyomot hagyott életük hátralévő részén” – mondta.

A harmadik szakasz irodalmi művei a nemzetiszocializmus után a régi értékek elvesztését tanulmányozzák. Kertész ennek a korszaknak az írói közül Jean Améryt és Tadeusz Borowskit emelte ki. „A tét az volt, hogy új értékeket teremtsenek ebből a mérhetetlen szenvedésből, de ezeknek az íróknak a többsége belepusztult a próbálkozásba” – mondta.

Kertész munkásságát e radikális hagyomány részének tekinti. „Igen, annak tekintem, csak nem tudom, hogy a munkásságom, avagy a betegségem végez-e velem. Nos, legalábbis megpróbáltam olyan messzire eljutni, amennyire csak tudok. Nyilvánvalóan nem haltam még bele abba a kísérletbe, hogy megbékéljek a történelemmel és valójában úgy tűnik, hogy ehelyett egy polgári betegségben fogok meghalni – hamarosan belehalok a nagyon is polgári Parkinsonba.”

A kérdésre, hogy az írás jelentette-e a túlélést a számára, az író így válaszolt: „Képes voltam az életemet arra használni, hogy azt tanulmányozzam, hogyan tudja valaki túlélni a totalitarizmus egy különlegesen kegyetlen válfaját. Nem akartam öngyilkosságot elkövetni, mint ahogy nem akartam íróvá válni sem, legalábbis eleinte. Ezt sokáig elutasítottam, de aztán rájöttem, hogy írnom kellene a tanú meglepődéséről és rémületéről – ez az, amit tenni fogtok velünk. Hogyan élhetünk át valami ehhez foghatót úgy, hogy meg is értsük?”

„A tapasztalatom volt az az ár, amit megfizettem azért, hogy bekerültem az irodalomba” – jelentette ki Kertész Imre a The Paris Review-nak adott interjújában.