Egy odaadó, erotikától túlfűtött, tökéletes testű, vicces, okos, gazdag, ráadásul fülig szerelemes fiatal lány, épp rágja középkorú kedvese fülét – szó szerint és átvitt értelemben is: hagyná már ott feleségét, és kezdjen vele új életet a napfényes Ciprus szigetén. A férfi – bizonyos Oleg Trudovics Basmakov – hajlana is a dologra, bár kicsit még bizonytalan. Így indul Jurij Poljakov Szökni szeretnék című regénye. Ha fogalmunk sem lenne arról, milyen könyvet tartunk a kezünkben, ez alapján akár olyan irodalmi jellegű kiadványra is gyanakodhatnánk, amelyet napjainkban ijesztő hatékonysággal állítanak elő azon olvasóknak, akik leginkább szépségszalonokban, elegánsabb strandokon szakítanak időt saját kulturális gyarapodásuk céljára. Ha azonban tudjuk, hogy a szerző Jurij Poljakov, a kortárs orosz irodalom egyik nagyágyúja, akit az irónia és a groteszk nagymesterének tartanak, és nem mellékesen a legtekintélyesebb orosz irodalmi hetilap, a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztője, kíváncsian várjuk, miért is választotta ezt a szokatlan kezdő szituációt.
A szerző magabiztosan uralja az idősíkokat, a jelenben játszódó erotikus epizódot követően máris elmeséli, miként mélázgat a közelmúlt eseményeiről az első oldalakon megismert, irigylésre méltó problémákkal küszködő főhős, majd a brezsnyevi időkben találjuk magunkat. Oleg Trudovics akkortájt még szépreményű ifjú pártbürokrataként élvezte a szocializmus nyújtotta előnyöket. Ezzel tulajdonképpen kezdetét is veszi az ironikus családregény, Poljakov nem ítélkezik, de fel sem ment. A brezsnyevi idők félelmetes besúgórendszerét, idiotizmusba hajló bürokratizmusát, falrengető hazugságait és ma már nevetségesnek tűnő, de akkor véresen komoly következményekkel járó képmutatását pontosan, de a humorérzékét egy pillanatra sem elvesztve analizálja. Mi, magyarok, saját múltunkat is mélyebben megismerjük a regény segítségével, hiszen itt is hasonló életutak, karakterek jellemezték a kommunizmus építésével eltöltött sziszifuszi évtizedeket.
Annyi a történetből még elárulható, hogy Oleg szépreményű egyetemistából családi támogatással csaknem befolyásos pártvezető lett, ám egy félresikerült berúgás után egy űrkutatással kapcsolatos szocialista kutatóintézetbe „száműzték”. Visszatérve a tudományos munkához, valódi eredményeket ért el, majd a glasznoszty után parkolóőrként tevékenykedett. Később a kapitalista vállalkozások egyikében végre anyagilag is megfelelő módon kamatoztathatta doktori fokozatát, mint bankautomata-szerelő. Közben megnősült, néha szerelmes lett, időnként a felesége csalta meg, nagy baja sosem volt, és úgy tűnik, hogy az új világot is csak túl lehet élni valahogy. Főleg, ha nevetünk az egészen, ha néha sírva is. Egyszóval mindig van remény, bár a regény végén – de ezt inkább olvassák el.
| Jurij Poljakov pontosan, de humorosan analizálja a félelmetes brezsnyevi időket |
| Fotó: Béres Attila |
A szerző magabiztosan uralja az idősíkokat, a jelenben játszódó erotikus epizódot követően máris elmeséli, miként mélázgat a közelmúlt eseményeiről az első oldalakon megismert, irigylésre méltó problémákkal küszködő főhős, majd a brezsnyevi időkben találjuk magunkat. Oleg Trudovics akkortájt még szépreményű ifjú pártbürokrataként élvezte a szocializmus nyújtotta előnyöket. Ezzel tulajdonképpen kezdetét is veszi az ironikus családregény, Poljakov nem ítélkezik, de fel sem ment. A brezsnyevi idők félelmetes besúgórendszerét, idiotizmusba hajló bürokratizmusát, falrengető hazugságait és ma már nevetségesnek tűnő, de akkor véresen komoly következményekkel járó képmutatását pontosan, de a humorérzékét egy pillanatra sem elvesztve analizálja. Mi, magyarok, saját múltunkat is mélyebben megismerjük a regény segítségével, hiszen itt is hasonló életutak, karakterek jellemezték a kommunizmus építésével eltöltött sziszifuszi évtizedeket.
Annyi a történetből még elárulható, hogy Oleg szépreményű egyetemistából családi támogatással csaknem befolyásos pártvezető lett, ám egy félresikerült berúgás után egy űrkutatással kapcsolatos szocialista kutatóintézetbe „száműzték”. Visszatérve a tudományos munkához, valódi eredményeket ért el, majd a glasznoszty után parkolóőrként tevékenykedett. Később a kapitalista vállalkozások egyikében végre anyagilag is megfelelő módon kamatoztathatta doktori fokozatát, mint bankautomata-szerelő. Közben megnősült, néha szerelmes lett, időnként a felesége csalta meg, nagy baja sosem volt, és úgy tűnik, hogy az új világot is csak túl lehet élni valahogy. Főleg, ha nevetünk az egészen, ha néha sírva is. Egyszóval mindig van remény, bár a regény végén – de ezt inkább olvassák el.
(Jurij Poljakov: Szökni szeretnék, Helikon Kiadó, 2012, 632 oldal, 3990 forint.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!