Izrael–Magyarország: párhuzamok a műveken túl

Közös tárlaton mutatja be az impresszionista festészetet az újraegyesített Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria, valamint az Izrael Múzeum.

Az Izrael Múzeum a világ egyik legfiatalabb nagy múzeuma. Mókás tény: igazgatója idősebb az általa igazgatott intézménynél. A budapesti megnyitón is részt vevő James S. Snyder ugyanis 13 évvel azelőtt született, hogy Jeruzsálem polgármestere, Teddi Kollek megálmodta volna a jeruzsálemi múzeumot 1965-ben, azt az intézményt, amely városát a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe volt hivatott bekapcsolni.

Az eltelt közel ötven év olyan volt a múzeum életében, mint amilyen a századforduló környéke volt a Szépművészeti Múzeuméban. A párhuzamok szembeszökőek: elhivatott, már-már fanatikus kurátorok, dúsgazdag mecénások és stabil állami háttér. Pont az, ami Pulszky Károly időszakát követően, Kammerer Ernő és Petrovics Elek alatt történt a Szépművészetiben, amikor alig harminc év alatt létrejött hazánk büszkesége. Az a gyűjtemény, amely Magyarországot bekapcsolta a nemzetközi képzőművészeti élet vérkeringésébe, ahol azóta is előkelő helyet tölt be az egyik „legnagyobb kis múzeumként”.

Az Izrael Múzeum „Pulszky Károlya” talán az amerikai James S. Snyder lehet, hisz főleg az ő igazgatósága alatt történt meg az áttörés és vált a jeruzsálemi gyűjtemény világszintű múzeummá. Az intézmény „Nemes Marcellje” Noel és Heriette Levine, a gazdag New York-i műgyűjtő házaspár, ők főleg a világhírű fotógyűjteménnyel gazdagították az intézményt, de számos, a jelenlegi kiállításon látható mű is az ő támogatásuk révén került a múzeumba. Több zsidó származású művész adományozta hagyatékát a múzeumnak, 1965 óta szinte áramlanak a művek Jeruzsálembe, amelynek karaktere épp emiatt egyre jobban hasonlít az 1945 előtti Szépművészeti Múzeuméhoz. Hasonló ahhoz, amikor magyar nemesek gyűjteményei, magyar műgyűjtők kincsei és magyar művészek hagyatékai érkeztek a budapesti intézménybe, melynek igazgatója a kortárs magyar képzőművészet mentoraként és ismerőjeként rendszerezte az időszak műveit.

A Szépművészeti Múzeum eredeti célja száz évvel ezelőtt szintén megegyezett az Izrael Múzeum ötven évvel ezelőtt kitűzött céljával: a hazai művészetet kívánta beilleszteni a nemzetközi művészet történetébe, beágyazni egy tágabb, magasabb szintű kontextusba. Ez száz éve a klasszikus képzőművészet, ötven éve a modern művészet eszményét jelenti.

Ezért van, hogy míg a Szépművészeti historizáló intézmény, főleg reneszánsz és barokk gerincű gyűjteménnyel, a jeruzsálemi múzeum modern kampuszában az impresszionizmus és posztimpresszionizmus jelenti a képzőművészeti gyűjtemény fókuszát. A magyarországi események aztán az elmúlt ötven évben, amikor a jeruzsálemi intézmény épp felépült, a Szépművészeti kétes értékű átalakulásával jártak. A gyűjtemény kettévált nemzetközi és magyar anyaggá. A város két eltérő pontjára költözve a szakma számára még akkor is száműzetésnek tűnhetett az Magyar Nemzeti Galéria (MNG), ha a korábbinál nagyobb terek és szélesebb kutatási lehetőségek álltak rendelkezésre a magyar anyag vizsgálatához. Aztán – ahogy lenni szokott – úgy hozzászoktunk az MNG és a Szépművészeti különállásához, hogy az idén beteljesedő változások az újraegyesítést illetően kisebb felháborodást váltottak ki. Pedig nem történt több, mint helyreállt a régi rend, és olyan intézmény született újjá, amely képes lehet beteljesíteni eredeti célját, és úgy funkcionálni, ahogy az eredeti intézmény, és ahogy annak alapítói fejében megfogant. Persze igazodva az eltelt száz évhez: klasszikus és modern tematikájú anyagokra bontva ketté.

Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum két világháború közti meghatározó alakja egyszerre tartott kapcsolatot a kortárs műgyűjtőkkel és ápolt baráti viszonyt kora legnépszerűbb magyar festőivel, elsősorban Rippl-Rónai Józseffel, aki arcvonásait híres képen örökítette meg. A jelenlegi tárlat is, ha úgy tetszik, egyfajta rekonstrukció, azt rekonstruálja, amit Petrovics korában láthattunk: integrált, széles kontextusban létező magyar művészetet, ahol a nemzeti és a nemzetközi nem ellentétpárként, hanem egymást kiegészítő, egymásba fonódó fogalmakként vannak jelen. Mert az impresszionizmus épp annyira nemzetközi, amennyire nemzeti irányzat. Számos közös ihlető forrás, technikai megoldás, színhasználat, módszer és gondolat köti össze ezeket az alkotásokat, nem beszélve az olyan, ekkor virágzó helyszínekről, mint Honfleur, Gödöllő, Provance, a Somogyi-dombság, Nagybánya, Tahiti, Bretagne és Erdély – e helyszínek ha földrajzilag távol is vannak, művészileg közel kerülnek egymáshoz a modernség első nemzedékének sajátos látásmódja révén. Nem lehet ugyanakkor elvenni azt az éppen ebben a korban piedesztálra emelt pillanatot, atmoszférát, amelyet az alkotók éreznek akkor, amikor kapcsolatba lépnek az őket körülvevő természettel, e helyszínek lelkével. Nincs két egyforma naplemente, nincs két egyforma impresszió még akkor sem, ha a módszerek, technikák sokban hasonlítanak.

És valóban nincs is értelme elválasztani egymástól magyar és nemzetközi anyagot, hiszen a jelenlegi tárlat révén bizton állíthatjuk: a magyar művészetet nem kell felzárkóztatni sehova. Ha felzárkóztatni nem is, integrálni annál inkább kell a magyar anyagot, s a jelenlegi tárlat szemmel láthatóan efelé teszi meg az első lépést, és ehhez segít hozzá kölcsönzött anyagával a jeruzsálemi intézmény. Mert a magyar festők ecsete csöppet sem lomhább a franciákénál, sőt bizonyos tekintetben mi vagyunk a jobbak. A magyar festők általában véve is jobban rajzolnak például, ahogy ezt már több esetben megállapíthattuk, amikor hasonló összevetés részét képezte a nemzetközi és a magyar impresszionista anyag, de a tavalyi Cézanne-tárlaton is kiderült. Szembetűnő, hogy mennyire kimódoltabb, megfontoltabb a magyar anyag. Egy olyan stílus esetében, mint az impresszionizmus, ez nem feltétlenül előny, viszont Rippl-Rónai munkássága nem véletlenül ugrál a párhuzamosan szerkesztett tárlat falai közt, francia és magyar térfelet cserélve.

Monet virágzó szilvái és Szinyei Merse Pál virágzó almafái adják a felütést a tárlathoz, s levezetésnek meglátogatható egy párhuzamos kamaratárlat is az egyesülő Szépművészeti Múzeum és az MNG grafikai anyagából. Akvarellekből, rajzokból és grafikákból mutatnak összeállítást az impresszionizmushoz vezető és abból elágazó művészi utakat sorakoztatva fel. Idén tehát az év tárlatát a Várban tudjuk megtekinteni a Monet, Gauguin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai. Impresszionista és posztimpresszionista remekművek a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből – kissé hosszú – című tárlaton.

(A kiállítás 2013. október 13-áig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában.)