A gyűjtésekre is nagy hangsúlyt helyezett, példát mutatott, és a Kalamajka-táncházakba rendszeresen utaztattak erdélyi muzsikusokat, énekeseket, akiktől azok is tanulhattak, akiknek anyagi vagy egyéb okokból nehezebb volt a „terepre jutás”, az erdélyi helyszíni gyűjtés. Mindez olyan nagy misszió volt abban a korban, amikor minden ilyen jellegű tevékenységet szúrós szemekkel szemlélt a magyar és a román állam, hogy a mai fiatalság, amelynek az elődök munkája nyomán már főképp csak a szórakozás és a zene öröme maradt örökül, el sem tudja képzelni. Pedig Halmos Béla a népzeneoktatás megszervezésében is oroszlánrészt vállalt, így a fiatalok neki is köszönhetik, hogy ma egy virágzó, működő és sok nyugati ország által irigyelt népzene-oktatási rendszerünk van az alapfoktól a zeneakadémiai master-képzésig.
Halmos Béla munkásságát minden korban számos díjjal jutalmazták, a Széchenyi-díjat idén márciusban kapta meg. Akármely díj is kevés azonban, hogy elmondja értékét annak a munkának, amivel megalapozta a táncházmozgalom máig növekvő sikerét, elismertségét és az ebből fakadó tudományos kutatómunka eredményét. Ha Sebővel ők akkor nem szeretnek bele a népzenébe, és nem érzik meg a jelentőségét, akkor bizony sok dallam, sok falusi hagyományőrző muzsikus emléke marad az enyészeté. Ugyanakkor mint embert is el kell ismernünk: támogatta, segítette a fiatalokat, figyelemmel kísérte fejlődésüket, pályájukat, tanácsokkal látta el őket – e sorok íróját is. A Zeneakadémián is tanított, tudását sokakkal osztotta meg.
Ahogy haladunk előre az időben, egyre több prímás muzsikál már az égi zenekarban, Halmos Béla most hozzájuk csatlakozott.
Halmos Béla 1970-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, 1970 és 1972 között, illetve 1979-től 1982-ig a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet városrendező építészmérnökeként gyakorolta is eredeti szakmáját, de már 1969-ben nagy sikert aratott zenésztársával, Sebő Ferenccel a Magyar Televízió Röpülj, páva című műsorában. 1969-től 1974-ig a Sebő–Halmos duó, 1974-től 1979-ig a Sebő Együttes tagja volt. 1972 és 1979 között a Bartók Táncegyüttes zenekarvezetője, 1972–73-ban a 25. Színház tagja volt.
1976-tól oktatta a táncházi zenét, 1972-től foglalkozott népzenegyűjtéssel és –kutatással.
