Meghalt az első táncházas prímás, Halmos Béla

Életének hatvannyolcadik évében elhunyt Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész, a táncházmozgalom egyik elindítója.

Halmos Béla olyan legendaként élt közöttünk, akiből kevés van a világon. Sebő Ferenccel olyan történelmi tettet hajtottak végre a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, amelynek hatása egyre jobban érződik, és reményeink szerint évszázadokon át fennmarad: elindították a falvakban akkor már szinte haldokló népzenét a városi fiatalság körében népszerűsítő táncházmozgalmat, annak is a zenei vonalát, meghatározva a népzenei előadások alapvető követelményét, az autentikus előadásmódot.1969-ben a Röpülj, páván még gitárral próbálkoztak, s ebben kétségkívül nagy szerepe volt a beatzene népszerűségének és az Illés együttes népzene által inspirált számainak.

Az, hogy az első gitáros-énekes, majd az első hegedűs-kontrás próbálkozásaik mennyire nem voltak hiábavalóak, ma a Zeneakadémián virágzó népzenei tanszék bizonyítja: tizennyolc éves fiatalok az idősebb generációt megszégyenítő hitelességgel tolmácsolják magyar vidékek tucatjainak muzsikáját. Halmos Béla, az első táncházas prímás nélkül ma egyikük sem lenne sehol sem. Annál is inkább, mivel elsőként kezdte el a népzeneoktatást hallás alapon, a stílusbeli elemekre fontos hangsúlyt helyezve. A hőskorszak prímásainak többsége tanult is tőle. A legfontosabb üzenet, amit az életművével átmentett, az az autentikus előadás prioritása és alapvető ismerete volt, így a magyar táncházmozgalom nem alkalmi feldolgozásokra, egyszerűsített, divatos-népies számokra épült, hanem tudományos kutatómunkára, valahogy úgy, ahogy Bartók és Kodály is gondolkodott. Halmos Béla, aki építészmérnökként kezdte, így vált az évek, évtizedek során amatőr népzenekutatóból a zenetudomány kandidátusává. Hasonló jelentőségű ilyen irányú munkássága – akárcsak Sebő Ferencnek –, mint amit Martin György hagyott ránk a néptánckutatás területén.

Népzenekutatóként is sokat köszönhetünk neki, ahogy a Bartók Táncegyüttes fénykorának zenekarvezetőjeként is, hiszen ez volt az a fórum, ahol a táncház elindult, kialakult. A Kalamajka prímásaként is ezt folytatta: egykori legendás Molnár utcai táncházaikban sokat formálódott, csiszolódott a táncházas modell. Sok zenei, táncbeli összeállítás, sorrend – vagyis hogy székivel kezdődik, és éjfélkor a mezőségivel zárul – vált etalonná és általános szokássá sok más táncházban, mulatságban.

A gyűjtésekre is nagy hangsúlyt helyezett, példát mutatott, és a Kalamajka-táncházakba rendszeresen utaztattak erdélyi muzsikusokat, énekeseket, akiktől azok is tanulhattak, akiknek anyagi vagy egyéb okokból nehezebb volt a „terepre jutás”, az erdélyi helyszíni gyűjtés. Mindez olyan nagy misszió volt abban a korban, amikor minden ilyen jellegű tevékenységet szúrós szemekkel szemlélt a magyar és a román állam, hogy a mai fiatalság, amelynek az elődök munkája nyomán már főképp csak a szórakozás és a zene öröme maradt örökül, el sem tudja képzelni. Pedig Halmos Béla a népzeneoktatás megszervezésében is oroszlánrészt vállalt, így a fiatalok neki is köszönhetik, hogy ma egy virágzó, működő és sok nyugati ország által irigyelt népzene-oktatási rendszerünk van az alapfoktól a zeneakadémiai master-képzésig.

Halmos Béla munkásságát minden korban számos díjjal jutalmazták, a Széchenyi-díjat idén márciusban kapta meg. Akármely díj is kevés azonban, hogy elmondja értékét annak a munkának, amivel megalapozta a táncházmozgalom máig növekvő sikerét, elismertségét és az ebből fakadó tudományos kutatómunka eredményét. Ha Sebővel ők akkor nem szeretnek bele a népzenébe, és nem érzik meg a jelentőségét, akkor bizony sok dallam, sok falusi hagyományőrző muzsikus emléke marad az enyészeté. Ugyanakkor mint embert is el kell ismernünk: támogatta, segítette a fiatalokat, figyelemmel kísérte fejlődésüket, pályájukat, tanácsokkal látta el őket – e sorok íróját is. A Zeneakadémián is tanított, tudását sokakkal osztotta meg.

Ahogy haladunk előre az időben, egyre több prímás muzsikál már az égi zenekarban, Halmos Béla most hozzájuk csatlakozott.

Halmos Béla 1970-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, 1970 és 1972 között, illetve 1979-től 1982-ig a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet városrendező építészmérnökeként gyakorolta is eredeti szakmáját, de már 1969-ben nagy sikert aratott zenésztársával, Sebő Ferenccel a Magyar Televízió Röpülj, páva című műsorában. 1969-től 1974-ig a Sebő–Halmos duó, 1974-től 1979-ig a Sebő Együttes tagja volt. 1972 és 1979 között a Bartók Táncegyüttes zenekarvezetője, 1972–73-ban a 25. Színház tagja volt.

1976-tól oktatta a táncházi zenét, 1972-től foglalkozott népzenegyűjtéssel és –kutatással.

Nagyon sokat köszönhet a tudomány Halmos Bélának táncházzal kapcsolatos és népzenei kutatásaiért – nyilatkozta Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. már a negyedik nemzedék folytatja azt, amit elkezdtünk, és amiről elmondható: mára felépült – mondta Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész művésztársáról, akivel részt vett a táncházmozgalom elindításában.