A legkisebb is számít: Sziget

Miközben sokan a nagy nevek távolmaradása miatt keseregnek, a Sziget csöndben egy egészen új fesztiválformát alakít ki: éljen az összművészet!

Ha a legkarcsúbb fellépőnévsort kellett volna kiválasztani előzetesen, valószínűleg mindenki a csütörtöki napot jelölte volna meg. Izgalmas, trendi előadók fordultak meg ugyan a színpadokon, de hiányzott az igazi húzónév. Szerencsére, hiszen így mindenki belevethette magát a Sziget művészeti forgatagába. A szervezők idén a látványelemekkel és a kiegészítő programokkal igyekeztek betömni a kieső szupersztárok által ütött réseket, de arra talán senki sem számított, hogy ez ilyen jól sikerül. Persze a Szigetet egy darabig minden különösebb produkció nélkül is vinné a lendülete, és ha már az emberek bejöttek, bármilyen műsor megfelel a szórakoztatásukra. Ez lehet az idei év legnagyobb tanulsága, azzal a pontosítással, hogy nem a bármilyen, hanem a kifejezetten minőségi műsor: legyen az cirkusz, színház vagy opera, feledtetni tudja a távol maradt zenekarokat.

Elég volt csak egy percre leülni a holland Le Cirque du Platzak szabadtéri előadására, hogy az ember ott ragadjon majd’ egy órára a füvön. Az igazi vásári komédiából kibontakozó akrobata-előadás nemcsak látványos volt, helyenként lélegzetelállító, de tökéletesen passzolt a helyszínhez. Mintha csak letáboroztak volna a mezőn, hogy kifeszített, lelógatott köteleken pörögve, óriáslabdákon gurulva, egymás testére felkapaszkodva szórakoztassák a nagyérdeműt. Hamar megtelt az apró rét, de valószínűleg három nézőnek is ugyanolyan lelkesedéssel adták volna elő a zenével kísért vásári akrobatikát, mint százaknak. Néhány lépésre tőlük, formálisabb közegben: egy cirkuszi sátorban a Fly Street Circus nevű csoport lépett fel, helyesebben: ugrottak, repültek, szárnyaltak, vagy épp sétáltak a levegőben. Nehéz visszaadni a kamaszkorú légtornászok produkciójának erejét néhány szóban, a műsor végén hosszú percekig zúgó vastaps és a zsúfolásig megtelt sátorban állva ünneplő közönség mindent elmond a show-ról. Ez nem a reklám helye, de aki teheti, vasárnap este mindenképpen nézze meg őket.

És ha már kihagyhatatlan program, jöjjön az operaház műsora. A Fidelio Kultúrzónájában a dalszínház művészei úgy csináltak igazi showműsort, hogy közben nem mentek le kutyába. Egymás után jöttek a klasszikus áriák, a közönség pedig úgy tombolt, mint egy rockkoncerten. A strandpapucsos, rövidgatyás Don Pasquale, vagy a közönség egy tagját az előadás közben megborotváló Figaro tényleg kihagyhatatlan élmény. Kevésbé szabták populárisra az opera után színpadra állított kortárs táncot, de a három táncos, egy dobos és egy gitáros által játszott Nyúzzatok meg című előadás is majdnem telt sátorral futott. Ahogy szinte bármi ezen az estén. Ha valaki kiállt a rét közepére ütemtelenül vonaglani, percek múlva megtelt még az a rét is. Kell egy hét együttlét – szólt a Sziget szlogenje régen, de nyugodtan lehetne ez ma is: itt egy másodpercre sem maradhat egyedül az ember, a fesztiválozók szinte mágnesként vonzzák egymást. A kultúra pedig mindenkit – remélhetőleg nem véletlenül. Legyen az a Mozgó Képtár, a Múzeumi Negyed, a fel-felbukkanó utcaszínházak és slam poéták, esetleg egy képzőművészeti workshop, vagy táncház, a tömeg lelkesen tódul minden eseményre.

De rengetegen voltak egész nap a Civil Szigeten is, ahol az érdeklődők a vallástól a szexualitáson át a környezetvédelemig szinte minden témakörben találhattak kedvükre való sátrat. Népszerű a Port.hu Hungarikum Falu is, ahol valódi nem hungarikummal, a maori törzsi művészettel ismerkedhetünk meg, sőt, ha kedvünk tartja, még egy klasszikus maori tetoválást is készíttethetünk magunknak. Megtelt persze a Nagyszínpad előtti, sivataggá szikkadó terület is, még a forróságban is meglepően sokan voltak Regina Spector fellépésén, aki egy lelkes előadással, és a kiszáradásról szóló kiselőadással hálálta meg a bizalmat. Hiába az extravagáns zenei formák, az előadás pózoktól és túlzásoktól mentesen zajlott le, visszafogott, mégis szórakoztató koncertet adott a hölgy. Dizzee Rascal viszont kicsit elméretezte a produkcióját. Pontosabban rossz színpadra ment föl. Jobb lett volna egy félhomályban úszó klub, ebben a hatalmas térben elveszett a partymuzsika ereje. A spanyol anarcho-punk fesztiválzenekar, a Ska-P előadása erős és energikus volt, nélkülözött viszont minden komolyságot és hitelességet. Az énekes rajzfilmszereplőkre emlékeztető hangján előadott társadalomkritikus dalok legjobb esetben is mosolyt csaltak az ember arcára. Hiába minden lázadás, ha a lázadók nemcsak a megdönteni kívánt rendszer, de saját maguk paródiáját is bemutatják.

Este a Nagyszínpadon a Biffy Clyro, a világzenein pedig az arab rockzene kalapos királya, Rachid Taha szórakoztatta a közönséget. Előbbi hamisítatlan stadionrockjával remek választás volt a szervezők részéről. Ez a skót banda mindent tud, amit egy fesztiválon játszó zenekarnak tudnia kell. Kemény, zajos, zakatolós, de kellően lírai, együtténeklős, dúdolható. Mélységet, újdonságot és maradandó dolgot nem találunk ugyan a zenében, de a Nagyszínpadnál nem is ez számít feltétlenül. Rachid Taha esetében vagy én voltam nagyon fáradt, vagy ő. A produkció mindenesetre inkább tűnt egy rozzant öregember haknijának, mint egy világzenei szupersztár koncertjének. Nagy név persze, de ez még nem elég. Persze ezen az estén nem a nagyobb színpadok fellépői voltak a legfontosabbak, hanem a sok-sok kis „kiegészítő” produkció összessége. Ez az út követendő a Sziget számára még akkor is, ha esetleg jövőre sikerül leszerződtetni az összes nagyágyút, akit idén elszalasztottak.