A „szabadtéri üvegplasztikák” műfaja az utóbbi években szinte reneszánszát éli a világ szerencsésebb felén. Európa ebből a szempontból kissé mintha lemaradt volna: a tengeren túlon gyakorlatilag az üveg és fém építészeti megmunkálásából adódó minden lehetőséget kihasználtak már. A témában mindig elöl járó Japán után immár az adelaide-i botanikus kert csobogójával Ausztrália is feliratkozott a sorba. Kontinensünkön talán az időjárás viszontagságai és szélsőségessége miatt sem kísérleteztek eddig ezzel a műfajjal, annál is érdekesebb, hogy pont a Viharsarok egyik nagyvárosában, Orosházán jön létre Európa legnagyobb méretű köztéri üvegplasztikája a megújuló főterén.
Orosháza története olyan, mint az Alföld ezen részének története: tatár és török dúlta része az országnak, melyben az elnéptelenedések és újratelepülések már-már rendszert alkotnak. Így volt ez Orosházával is, amelyet a történelem során háromszor dúltak fel és alapítottak újra. Jelenleg a város a harmadik újjátelepítést követő tizedik nemzedékét éli, s magán viseli ennek a közel 250 évnek minden nyomát. A paraszt-polgári alapítók öröksége csakúgy itt van, mint a múlt század ipari fejlesztéseinek eredményei. Olajat fúrtak a környéken, amikor megtalálták a turisztikai jelentőségű gyógyvizet, melyen Gyopárosfürdő alapszik, s az olajmunkások nyomán jelent meg az üveggyártás is a városban, hogy jelenleg Európa egyik legnagyobb síküveggyára itt legyen. Ez is indokolja azt, hogy miért került a megújuló főtér közepére épp egy ilyen alkotás.
Az üvegfa ötlete elsőként Novák István, a város főépítészének fejéből pattant ki, aki az üvegfa kivitelezése során bekövetkezett hirtelen távozása miatt már nem élhette meg azt, hogy az általa megálmodott, és Kovács Júlia Ferenczi Noémi-díjas valamint Szilágyi András Pro Arte Vitraria-díjas üvegművészek által megalkotott üvegfa átadásán jelen lehessen. Ő lelt rá a város harmadik alapítása során felbukkanó történetre, miszerint az akkor legelőként funkcionáló pusztaságra érkezve, a későbbi város helyén egyedül egy vadkörtefát találtak. Ehhez kötötték ki a Tolna megyéből, Zombáról megérkező evangélikus telepesek a lovaikat. A fát 1848-ban vágták ki, és tőkéjén kovácsolták a Kossuth Lajos hívására bevonuló honvédek a fegyvereiket.
Eddig a történet, mely a kezdeteket szimbolizálja, és az üveg városa, ami a jelenkor. Az árnyat adó, terebélyes körtefától a város is eljutott a fényt áteresztő, beengedő üvegek gyártásáig, fényt adó fa – ez volt az ötlet magja, melyet azonban nem sok üvegművész tud hazánkban megalkotni, hisz az építészeti üveg művészete az utóbbi években nem épp virágkorát éli. A stúdióüveg pedig, mely nagyban meghatározza a kortárs magyar üvegművészet arculatát, ekkora méreteket nem képes létrehozni. Technológiai tudás és művészi gondolat, valamint sokéves tapasztalat egyszerre szükségeltetik egy ilyen léptékű műhöz, ezért esett a választás végül, hosszas mérlegelés után Kovács Júlia és Szilágyi András művészházaspárra, akiknek az elképzelése idén nyáron valósult meg.
Kovács Júlia a hetvenes-nyolcvanas években számos nagyméretű üvegplasztikát, építészeti üveg-kompozíciót alkotott. A szegedi származású művésznő szülővárosában már dolgozott korábban Novák Istvánnal, innen volt az ismeretség. A pár évvel ezelőtt felújított újszegedi Vezetőképzőbe készült savazott-homokfúvott üvegpannója méreteivel máig egyedülálló az országban. Szilágyi András 1973-as diplomaszerzését követően két évig volt az Orosházi Üveggyár tervezője, ezután több éven át dolgozott az üvegiparban, mint az Üvegipari Művek művészeti vezetője. Számára nem volt idegen sem Orosháza, sem az üveggyárak világa. Ismerte közelről az anyagot és a technológiát, valamint képes volt arra is, hogy saját műhelyében ezt az alkotást önmaga ki is vitelezze.
A művészházaspár több mint harminc éve foglalkozik építészeti üvegalkotásokkal. Az utóbbi években kísérleteztek ki közösen egy olyan új fúziós technikát, mellyel különösen részlet gazdag monumentális üveg hozható létre. A technika egymást fedő, egymásba olvadó síküveg rétegek által létrehozott, 2-4 centiméter vastagságú üvegdomborműnek tekinthető. Minden elem (az orosházi alkotásnál szám szerint 56 darab), amelyből a mű építkezik, egyedi, szobrászi megmunkálású, melyet aztán az építészeti kültéri üvegek biztonsági és edzési eljárásával kezelnek tovább. Ez a különleges eljárás lehetővé teszi, hogy nagyméretű, előre épített fémszerkezetek által hordozott, tetszőleges méretű és formájú üvegfalak jöhessenek létre, melyek ellenállnak a közép-európai időjárás szélsőséges viszontagságainak is, így az eljárás kültéren is alkalmazható. Ezzel a technikával alkották meg 2011-ben a Budai Irgalmasrendi Kórház kápolnájának üvegfeszületét, ahol azonban a mű még a kápolna belsejében található, s méreteiben is jóval kisebb. A kültéri alkalmazásra és a lehetőségek tágítására csak Orosházán nyílt lehetőség.
Mivel a Főtér tervezésének munkálatai az üvegfa megvalósításának véglegesítésekor már előrehaladott állapotban voltak, az alkotók terveiket a már készülő Főtér koncepciójába illesztették. A centrális főtér közepén kialakuló kör alakú rész mutatkozott leginkább alkalmasnak a műalkotás létrehozásához. Az alkotás végül 5 és fél méter magas, majd 3 méter átmérőjű lett, így is a kontinens legnagyobb hasonló alkotása, méreteiben csupán az angol–izraeli Jeremy Langford üvegművész munkái vetekedhetnek vele. A három oszlopból álló stilizált fa Orosháza három alapítását, az itt jelen lévő három történelmi egyház közösségét, és a három itt élő, a várost-alkotó nemzetiséget egyaránt szimbolizálhatja. A művet a művészházaspár saját műhelyében, Dömsödön kivitelezte, itt készült el az 56 egyedi, kézzel megmunkált domborműelem, amelyet aztán Szilágyi András instrukciói alapján, a művész személyes vezetésével építettek be a tervei alapján kivitelezett fémszerkezetbe.
A különleges műhöz különleges fényjáték is párosul. Az esténként megszólaló fény- és hangjátékot Haász Ferenc és Pintér Anita az üvegművész alkotókkal egyeztetve, a plasztika különlegességét kidomborítva alkották meg. Többek között ők készítették a főváros számos nagyméretű díszkivilágítását, így a Művészetek Palotája éjszakai fényeit is. Az elkészült műnek tehát minden esélye megvan arra, hogy beteljesítse a város reményeit, és valóban ne pusztán egy szokványos köztéri műalkotás, hanem a város történelmét magába sűrítő, életét és jövőjét megjelenítő szimbólum legyen Orosháza főterének közepén.
