Balett-tagozat alakult a kecskeméti színházban

Szerdán évadnyitó társulati ülést tartott a kecskeméti Katona József Színház is. Barta Dóra érdemes művész vezetésével megalakult a Kecskemét City Balett, így kéttagozatos lett a teátrum.

Grund
2013. 08. 21. 19:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tagozat büdzséjét a színház költségvetéséből próbálják kigazdálkodni. Reménykednek abban, hogy az önkormányzat látni fogja, milyen hatalmas haszna és eredménye van a balettkar megalakulásának – mondta a színház élén második ötéves ciklusát megkezdő Cseke Péter a szerdai évadnyitó társulati ülés után a távirati irodának. Hangsúlyozta: nagyon régi álma volt, hogy Kecskeméten operát játsszanak és balettkar működjön a színházban. A direktor kiemelte, hogy a balettkar megalakulásával egy új művészeti ág jelenik meg Kecskemét művészeti palettáján.

Cseke Péter a balettkar tagjairól elmondta: egyelőre a darabokban a tánckar szerepét is betöltik, valamint prózai szerepekben is láthatja őket a közönség.

A színház ebben az évadban Rossini Hamupipőke című operáját mutatja be a gyerekeknek. „Ha ezek a gyerekek felnőnek, és minden évben látnak egy-egy operát, akkor 10-15 év múlva ők már igényelni fogják ezt” – fogalmazott Cseke Péter. A színház az évadot szeptember 27-én a Marica grófnő című nagyoperettel kezdi, amelyben már szerepel a balettkar is. Az operett két vendégművésze, Sáfár Mónika és Egyházi Géza szinte társulati tagnak számít a direktor megfogalmazása szerint.

A Katona József Színházban a következő évadban öt nagyszínpadi bemutató mellett három-három gyermek- és kamara-előadást, valamint két stúdiódarabot láthat a közönség. A nagyszínpadi darabok közül Peter Buckman Most mindenki együtt! című zenés színművét és Ray Cooney – közkívánatra programba vett – Páratlan páros 2 című bohózatát Cseke Péter állítja színpadra. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét Nagy Viktor, Weöres Sándor Kétfejű fenevad című drámáját Koltai Gábor, míg Arisztophanész Lüszisztratéját a nagyváradi színház művészeti vezetője, Szabó K. István rendezi.

A Kecskemét City Balett vezetésével megbízott Barta Dóra az MTI-nek elmondta: önálló bemutatkozásuk az évad második felében lesz. A Négy évszak alapvetően klasszikus mű, de zenei feldolgozása mai hangvételű. „Ennek ellenére Vivaldit könnyű felismerni benne” – tette hozzá.

Barta Dóra emlékeztetett arra, hogy a Szegedi Kortárs Balettnak volt egy időszaka, amikor sokat játszott Kecskeméten. A kecskemétiek szerették a táncot, most ezzel az élménnyel kezd neki a munkának – fűzte hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.