Az először harminc évvel ezelőtt, 1983-ban bemutatott rockoperát, Szörényi Levente és Bródy János művét augusztus 17-én, 18-án és 20-án mutatták be a Szegedi Szabadtéri Játékokon Alföldi Róbert rendezésében. „Harminc évvel ezelőtt váratlan és meglepő volt, hogy államalapító Szent István királyunk dalra fakad, és rockzenei környezetben fogalmazódik meg a magyar történelemben állandóan létező, újra meg újra felbukkanó konfliktus, ami a nemzeti önazonosság, a hagyományok védelme, valamint a megújítás, a progresszió, az európai integráció között feszül. A mostani előadás legalább annyira váratlan és meglepő, mert Alföldi elolvasta a szövegeket, megnézte, hogy a dalokból melyek szólhatnak a mai kor közönségéhez, és ezeket hangsúlyozta nagyon hatásosan” – jelentette ki Bródy János.
Szerinte a rendező mintegy kiemelte a darabot a történelmi kontextusból, hasonlóan a harminc évvel ezelőtti felfogáshoz. Hozzátette, az új előadás a ma emberének érezhetően jelentős élményt okoz, nem lehet mellette szó nélkül elmenni. „Minden színházi előadás akkor jelentős, izgalmas és érdekes, ha annak a kornak a problémáiról beszél, amelyben bemutatják. Ezt Alföldi esetében nem éreztem aktuálpolitikának, hiszen játszi könnyedséggel jelezhette volna egyik vagy másik szereplője jelenlegi politikai figurákkal való hasonlatosságát. Ettől ő nagyon távol tartotta magát, sokkal inkább általános érvényűvé tette a darabot” – fejtette ki.
Arra a felvetésre, hogy Szörényi Levente zeneszerző néhány napja bírálta az előadás zenei minőségét, Bródy János azt mondta, úgy érzi, az első két szegedi estére még nem tudtak kellőképpen felkészülni a színészek, az előadók, és az augusztus 20-i volt az első igazi előadás. Mint kifejtette, nem igazán érti, miért kellett ilyen hamar a televízióban műsorra tűzni a darabot, hiszen „szinte az első nyilvános főpróbát vették fel és adták le, és akkor a produkció a hangok, a megszólalás tekintetében még hagyott maga után némi kívánnivalót”.
Bródy szerint utóbbi oka az lehetett, hogy a dalokat külön-külön próbálták el az énekesek, és talán még nem voltak felkészülve a teljes előadásra, ettől fogyhatott el a második részre kissé az energia. A szövegíró ennek tudja be a kritikai megjegyzések jó részét, amelyek nem a szegedi előadásról, hanem a tévéközvetítésről vontak le szerinte elhamarkodott következtetést.
A rendezés fogadtatása kapcsán Bródy János megjegyezte: nem érti azokat az indulatokat, amelyek a fantázia birodalmába tartozó, elvarázsolt történelemképpel közelítenek az eseményekhez. A darabra az elmúlt harminc évben sok legenda rakódott, és nem bánja, hogy a rendező leszedte a műről „a pátoszt és a gloire-t” és az érvényes mondanivalót rendezte meg.
„Megállapodásunk a rendezővel már a legelején az volt, hogy a művet eredeti formájában mutatják be, a dalokon és a szövegeken nem változtat, cserébe viszont színházi nyelven szólva mi halott szerzőnek tekintjük magunkat, nem látogatjuk a próbákat, nem szólunk bele. Úgy tudom, hogy Levente, aki jobban foglalkozik a darab történelmi hátterével, beszélgetett Alföldivel, és bizonyos tekintetben a rendező az ő invencióit követte” – hangsúlyozta Bródy.
A szerző egyetértett Szörényi azon megközelítésével, hogy a darab üzenete nem változott 1983 óta, és kiemelte, hogy a mű mondanivalója ma is az, hogy el kell fogadnunk egymást, sokfelől jöttünk, István és Koppány is mi vagyunk. Bródy azt is felidézte, hogy az ő megközelítésében a darab a Magyarország történelmére jellemző, visszatérően létrejövő hatalmi modell leírása volt, és nem egy konkrét helyzeté.
