A fekete-fehér, gyönyörűen megkomponált képek pedig szinte semmi többet nem nyújtanak, minthogy mutatják ezeket a pokol szélén lecövekelt embereket, akik képesek velünk elhitetni, hogy Cézár halála nem csak egy valaha volt birodalom sorsát határozza meg, és nem csupán egykor élt angol szerző alibije arra, hogy remekművet alkosson, hanem egy éppen az orrunk előtt lezajló rettenetes bűntény, a barátság, a politikai hatalom és a tömeg befolyásolhatóságának egyetemes drámája, aminek mi is részesei vagyunk születésünktől egészen halálunk pillanatáig, akár akarjuk, akár nem.
Fotó: Vertigo Média
Nincs itt szó elidegenítésről, a szereplők még akkor sem esnek ki a szerepből, ha éppen a saját életükről beszélünk. A szűk terekben, a rettenetes fizimiskák, elnagyolt tetoválások és izomkötegek mögött a valódi dölyfös Cézárt, a vívódó Brutust, a barátját gyászoló Antoniust látjuk. Nem túlzás azt mondani, megrendítő filmköltészet érkezett a moziba.
(Cézárnak meg kell halnia. Színes, fekete-fehér, feliratos, olasz filmdráma, 76 perc, 2012. Rendező: Paolo Taviani, Vittorio Taviani. Forgalmazó: Vertigo Média)
