A szűk cellák fojtogató légkörű kamaradarabok színterei, és a drámai kórus és a tömegjelenet is kéznyújtásnyira levő adottság, rendező helyett pedig a vak véletlenen vagy a sokat emlegetett farkastörvényeken múlik, mennyire véres vagy érzelmes, drámai vagy kisszerű alakítások határozzák meg a megállás nélkül zajló előadást. A szerepek védfala mögött persze ott találni megannyi drámai vagy kisszerű történet, az előzményeket, ami az élet bentről igencsak széles forgószínpadáról a statiszták közé száműzte az elítélteket.
Nem véletlen tehát, hogy a börtönökben népszerű elfoglaltság a színjátszás, mely azzal az ígérettel kecsegtet, hogy a sokszorosan felhalmozódott belső feszültségek majd rendezett és dramatizált körülmények között találnak utat a felszín irányába. Az évtizedek óta alkotó, és leginkább az olasz táj és a benne élő emberek sorsáról filmező Taviani testvérek legújabb filmje valójában mozgóképes szerelmi vallomás a színház iránt, amit rossz arcú nehéz fiúk közvetítenek.
Te is fiam, Brutus?
Fotó: Vertigo Média
Ez így leírva nem is hangzik annyira csábítóan, és ez alapján még hihetnénk, valamiféle erőltetett dokumentumfilmek kell végigülni, ami közhelyesen akar meggyőzni bennünket a művészet felszabadító erejéről. A csavar az, hogy miközben a film tényleg erről győz meg bennünket, tulajdonképpen egy varázslat folytán mi szabadulunk fel, és azt vesszük észre: már nem börtönt és rácsokat látunk, hanem egy fantasztikus színdarab részeseivé váltunk és szinte testközelből éljük át Cézár, Antonius, Brutus, Cassius és a többiek drámáját.
A varázslat egyik titka – ha meg kell egyáltalán ezeket a titkokat fejteni – valószínűleg az arcok és a tekintetek erejében rejlik. A legmagasabb biztonsági fokozatú fegyintézet lakói brutális és cseppet sem lírai figurák, vonásaikat véres és kíméletlen tettek alakították. Olyan embereket látunk a klasszikus remekmű, Shakespeare Julius Caesar című darabjának próbája közben, akiknek nincs esélyük a szabadulásra. Ám talán éppen ezért ez a játék, a börtön minden szegletében zajló felkészülés az előadásra valójában az egyetlen valósággá válik, amit maguknak tudhatnak ideig-óráig.
