Pintér Béla darabjával, a Parasztoperával belecsöppenni egy fesztiválba bátor döntésnek bizonyult. Kíváncsian és izgatottan indultam a nagyharsányi tornaterem felé, ahová az utcáról konga dobok és kántálás kísért, s mikor a tornateremhez vezető úthoz értem, már a hömpölygő tömeg része lettem. Délután négykor ugyanis még a közel 40 fok sem riasztott el senkit a sorban állástól, és nagyon sokan várták sorszám nélkül is, hogy a terem kapuit megnyissák, hogy a sokaság végre megkapja a napi színházadagját. A darabban az ének, a zene, a szerelem és a gyilkosság kulcsfontosságú alkotóelemei kábították el a (hőségtől már amúgy is elbódult) közönséget.
A társulat hatalmas tapsot kapott, az emberek pedig a darab után szétszéledtek – hogy később, egy másik faluban újra találkozzanak. Az Ördögkatlan fő varázsa ugyanis a több helyre koncentrálódó csomópontokban rejlik: akiket Nagyharsányban elveszítettem, azokba pár órával később a Vylyan teraszon ismét belebotlottam. Szombaton Ady Endre verseit Csuja Imre, Kakasy Dóra és Sárközi Dávid állította színpadra Palkonya faluházában. A szavalatok láncra fűzése valójában másfél órán át varázsolt el mindenkit, de mintha Illés gyors, tüzes szekerén repült volna, egy szempillantásnak tűnt csak az előadás. A Momentán Társulat és a Soharóza kórus workshopjai és lendületes esti előadásai felejthetetlen élményt nyújtottak, a fesztivál főbb eseményeit építették bele a performanszokba.
Quimby az Ördögkatlanon
Fotó: Sóki Tamás/MTI
Délután a fesztivál egyik védnökének, Cseh Tamásnak az emlékkoncertjén fröccsöztek idősek és fiatalok egyaránt, és amikor felcsendült a Csönded vagyok, akkor az addig éneklő, dúdoló közönségre áhítatos csönd telepedett. Este az Árokpart Bárban folytatódott a Cseh Tamás-dalok éneklése, majd a színpadi fellépésük után megtapsolt fiatal tehetségek csatlakoztak egy-egy, az árokparton gitározó és éneklő társasághoz. A spontán összeverődött bandák egyre hangosabban énekelték a Budapest című dalt, szinte elnyomva a Péterfy Bori & Love Band távolról hallatszó koncertjét.
