Az első magyar rockoperát az 1983. augusztusi hat előadáson 120 ezer néző látta, mozifilm készült róla, lemezen is kiadták. Zenéje ötvözte a populáris zene, a népzene és az egyházi gregorián zene elemeit, e téren is az első ilyen vállalkozás volt a hazai zenés színjátszás történetében. A darabot Koltay Gábor rendezte, a koreográfus Novák Ferenc volt, a címszerepet – Varga Miklós énekhangjával – Pelsőczy László játszotta, Koppányt Vikidál Gyula alakította.
Az előadás óriási siker volt, a végén elhangzó Himnusz után harminc percen át tapsolt a közönség – ez volt a Kádár-rendszer legnagyobb „kulturális tömegdemonstrációja”. István és Koppány konfliktusa felölelte a pogány-keresztény, a hős-áldozat, az ősi-új, a függetlenség-idegen hódoltság ellentéteket, amelyeket mindenki a maga ízlése, ismerete és világnézete szerint értelmezhetett. A politika részben támogatta, részben tűrte a darabot, kicsit talán meg is riadt tőle, de tiltani már nem merte.
Az István, a király műfajilag is megújulást hozott: megtörte a rock- és a popzene képviselőivel szembeni, a hagyományos színházi gyakorlatban bevett ellenállást. Ezt fejezte ki a szereposztás is: Pelsőczy László, Berek Kati, Sára Bernadett, Hűvösvölgyi Ildikó, Balázs Péter, Balázsovits Lajos színészek mellett Varga Miklós, Vikidál Gyula, Nagy Feró és Deák Bill Gyula rockénekesek is színpadra állhattak.
A királydombi István, a királyból készült film:
Az 1983. augusztus 18-i bemutatóval évtizedekig tartó sikersorozat kezdődött. A darabot egy év múlva a Szegedi Szabadtéri Játékokon játszották elsöprő sikerrel, majd 1986-ban (és később 2000-ben) a Nemzeti Színház társulata adta elő a Hevesi Sándor téri Pesti Magyar Színházban. A rendszerváltás idején, 1990-ben Budapest legtöbb nézőt befogadó helyén, a Népstadionban került színre, akkor már Varga Miklóssal a címszerepben.
1992-ben a sevillai világkiállításon mutatták be, itt Saroltot Kovács Kati játszotta. A következő, 1995-ös margitszigeti előadáson Koppányt Földes Tamás és Sasvári Sándor alakította kettős szereposztásban. A rockoperát 2003-ban Csíksomlyón is eljátszották, mintegy 350 ezer néző érkezett Erdély magyarlakta területeiről és Magyarországról az előadásra. A táncjeleneteket a Honvéd Táncszínház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes és a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncművészeiből verbuvált csapat mutatta be. A két főszerepben ismét Varga Miklóst és Vikidál Gyulát láthatta a közönség.