Múzeumkert: új kulturális tér a parkoló helyén

Kulturális, szórakoztató és családi programokkal várja a közönséget Budapest legújabb kulturális helyszíne. A Múzeumkert Garden and Lounge péntek este nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeum oldalában.

Grund
2013. 08. 24. 8:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kert mindig együtt lélegzett a múzeummal, és mindig a legmodernebb dolgoknak adott otthont – idézte fel köszöntőjében a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója. Csorba László hangsúlyozta: az utóbbi években drámai módon megváltozott a múzeumi világ, és a kertben zajló fesztiválok is mutatták, hogy igény van az új kezdeményezésekre; ez adta az egész szezont átívelő kulturális helyszín létrehozásának ötletét.

„Történelmi hangulatú kertben egy fiatal, dinamikus kezdeményezés” − szólt az általa megnyitott Múzeumkertről a kultúráért felelős államtitkár. Halász János emlékeztetett, államtitkársága egész múzeumi hálózatot tart fenn évi több mint 10 milliárd forintos támogatással, és a szakmai, gyűjteményi, tudományos munka mellett kiemelt célként határozzák meg, hogy a közönségnek szóljon egy-egy intézmény programja.

 

„Itt eddig parkoló volt, most a közönségnek szóló hely nyílt” − hangsúlyozta Halász János, akinek beszéde után röviddel Kerényi Miklós Máté és a Budapest Folk Jazz Band adott nyitókoncertet.

Bartók Marcell, a Múzeumkert főszervezője a távirati irodának elmondta: a szabadtéri kulturális helyszín a nyári szezon végéig tart nyitva, de téli programokat, többek között karácsonyi vásárt és korcsolyapályát is terveznek, majd 2014 tavaszán újra nyit a Múzeumkert.

Az MNM kertjében igényes szórakoztató és kulturális programok várják napközben a családokat, esténként pedig a dzsessz, a szving és a magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplői lépnek fel. A zenei programok mellett különböző témák köré szerveződő fesztiválok, felolvasóestek, szabadtéri kiállítások, kertmozi is helyet kapnak majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.