Négymillió forint gyűlt össze Mága jótékonysági koncertjén

Négymillió forint adomány gyűlt össze Mága Zoltán és sztárvendégeinek hétfő esti jótékonysági koncertjén.

WL
2013. 08. 27. 9:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hárommillió forint értékékű, iskolakezdéshez szükséges gyermekcipőt, valamint az egymillió forint teljes bevételt Kozma Imrének, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökének és Székely János esztergom-budapesti segédpüspöknek személyesen adja át a hegedűművész – közölték a szervezők az MTI-vel.

„Minden kicsi magyar gyermeknek, aki erre a földre született, jövője kell hogy legyen! Minden magyar gyermek jövőjét a felnőtt nemzedéktől szeretnénk biztosítva látni” – emelte ki köszöntőjében Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője.

Mága Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Szent István-bazilikából indult útjára 2009-ben a 100 templomi jótékonysági koncert sorozata, amelynek keretében több mint 100 millió forintot gyűjtöttek a rászorulóknak.

A roma hegedűművész szerint „az integráció kulcsa elsősorban a tanulás, a tudás pedig a jövő. Pályám, életutam bizonyság arra, hogy függetlenül attól, kinek milyen a bőrszíne, származása, vallási vagy felekezeti hovatartozása, ha ki akar törni a szegénységből, a megbélyegzettségből, azt tanulással, szorgalommal, és becsületes munkával elérheti, és sikeres, megbecsült és elismert tagja lehet hazánknak, Magyarországnak”.

A koncerten részt vett száz nélkülöző cigány és nem cigány kisgyermek, valamint közel ezer rendvédelmi dolgozó és önkéntes, akiknek a hegedűművész köszönetet mondott a példaértékű helytállásért, amelyet a Duna rekordáradásakor tanúsítottak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.