Ókovács: Lépni kell

Ókovács Szilveszter úgy látja, hogy az operanézők egy része nem tud elszakadni a hagyományoktól.

WL
2013. 08. 24. 14:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha ennek a kornak más a miliője, és más környezetben érzik jól magukat a fiatalok, akiket operaszerető közönséggé szeretnénk nevelni, akkor lépni kell – mondta az operaház főigazgatója a Tranzit ifjúsági közéleti fesztiválon szombaton Kőszegen.

Az igazgató megemlítette, hogy az Erkel Színház belseje eddig „fehérre meszelt hodály” volt, a nagy világos felületek miatt szinte világított a nézőtér, a színpad pedig sötétnek tűnt. Most mindez eltűnik, helyette kékes-sötétszürkés árnyalatú lesz, így a színház otthonosabbá, „multiplex mozisabbá” válik. Mint fogalmazott, károsnak tartja, ha valaki „befújja lakkal az épületet, és megpróbálja az Operaházat 400 évesnek megtartani”.

Ókovács Szilveszter kitért arra, hogy a kultúra a világon szinte mindenhol veszteséges, az operaelőadásokra viszonylag kisebb létszámú, mindössze 200-250 nézőt tudnak befogadni. A „magas kultúrára” nincs akkora tömegkereslet, mint például a könnyűzenére, ezért is szükség van az állami támogatásra.

Ugyanakkor – folytatta – azokra is hatással van, akik erről talán nem is tudnak, és ha például nem létezne irodalom, a dalszövegek is rosszabbak lennének.

A magas kultúra, a tömegízlés összeegyeztethetőségéről, a kultúra útjairól nagy számú fiatal közönség részvétele mellett megtartott kerekasztal-beszélgetésen Ókovács Szilveszter mellett Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, valamint Baricz Gergely és Pély Barna előadóművész vett részt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.