− Régóta foglalkozol a keményebb zenei műfajjal. Hogyan jött a rock, a metálzene szeretete?
− Zenehallgatóként és zenészként is már a „nagycsoportosokhoz” tartozom. Az első hatások valamikor a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején értek, a Black Sabbath, a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Uriah Heep zenéje által, és ez aztán meghatározta a későbbieket is. Természetesen később számos új zenét, zenekart ismertem meg, és nem maradtam meg ezeknél a nagy klasszikusoknál, de az alap motívumok innen jöttek. Sőt, az első dalaimat is ezen együttesek hatására írtam még középiskolában. Mint annyi más zenész, én is a középiskolásként kezdtem nyitni erre az elfoglaltságra, amiből aztán egy – most már bátran kijelenthetem –, életre szóló alkotótevékenység lett.
− Azoknak, akik még nem hallottak volna a Virrasztókról, mondanál pár mondatot a zenekarról?
− A Virrasztók idén ősszel lesz ötéves zenekar, illetve projekt. Régóta foglalkoztatott, többféle zenekarban próbálkoztam vele, hogy a népzenét hogyan lehet a rockzenével ésszerű, jó és mindenki számára érthető fúzióvá tenni, de a Virrasztók előtt nem volt még olyan kísérletem, amelyben ez valóban metálzenével ötvöződött volna. Egészen addig, míg meg nem találtam a hozzá való társakat, és kialakítottunk egy olyan hangzást, amely megfelel a mai elvárásoknak, a mai fülnek, és elsősorban saját magunknak. Természetesen a közönségre is gondolunk, amikor kialakul egy dal, de nem abból a szempontból, hogyan lehetne minél többüket megfogni, hanem hogy mennyire fognak örülni neki, amit csinálunk.
A Virrasztók zenéjét nehéz egyértelműen jellemezni. Van egy erős elektronikus, korszerű XXI. századi szőnyeg alul, rajta dübörög egy metálzenekar, a tetején pedig mint a kávén a hab, egy folkos hangzás hegedűvel, tekerőlanttal, népi énekhanggal. Véleményem szerint ez így együtt, ez a változatos rétegződés adja a Virrasztók hangzását. Ami pedig a tartalmi mondanivalóját illeti, a Virrasztók egy konceptzenekar, a virrasztás hagyományára épül. Hajdanán az egész országban, de egyes területeken még ma is működik a virrasztás hagyománya, többek között a csángóknál, illetve Kárpátalján is. Ez a néphagyomány, a halottól való búcsúzás, a halott elengedésének szertartása adja a koncepciót a zenekarnak. Minden dalunk egy-egy történet, megidézünk olyan elhunytakat, akiknek a történetét megismertetjük a dalban, elmesélünk egy sztorit, vagy éppen megemlékezünk valamiről. Vagy belemegyünk olyan életérzésekbe, amelyek szintén a halálról, az elmúlásról, a búcsúzásról, valaminek az elvesztéséről szólnak. Ez egy nagyon súlyos és mély emberi kérdés, amit mi szándékoltan felvállaltunk, és megyünk rajta végig, tudva azt, hogy ez által egy csomó lehetőséget veszíthetünk, mert vidám fesztiválközönségek elé nem szívesen rakják ezt a borongós, morózus zenét, amit mi játszunk. Viszont mi ezt így szeretjük.
− Honnan ered ez a népzenei vonal? Más együttesek hatása, vagy személyes indíttatás?
− A népzene nagyon fontos része egy kultúrának. Ráadásul egy olyan, sok évszázadon keresztül csiszolódott, kiérlelt dolog, amit aztán bármire lehet használni. Amint mondtam, a témák, amiket feszegetünk a halállal, elmúlással kapcsolatosak. Ezek meglehetősen komoly témák, amiről nagyon nehéz tisztán, nyíltan beszélni. Ahhoz, hogy a legbelsőbb érzéseket kiadjuk, nagyon jó kód a népzene, a népdal. Hiszen a maximálisan kicsiszolt sorok, mondatok, a letisztult népzenei dallamok lehetővé teszik, hogy bármilyen mély saját gondolatot adjunk át anélkül, hogy az banális lenne. Mindaz, ami a népzenében, a népdalban kódolva van, az azok számára, akik meghallgatják, nagyon könnyen dekódolható. Ez a formanyelv nagyon alkalmas arra, hogy a mondandónkat hitelesen adjuk át. Ráadásul a magyar népzene – lássuk be – szomorú zene. Nagyon sok kesergő, siratódal van benne, adja magát, hogy használjuk. Az indíttatás nem annyira más együttesek hatása, hanem leginkább belső kényszer volt, hiszen azzal, hogy a magyar népzenét a saját muzsikánkba integráljuk, azzal gazdagítjuk, díszítjük a hagyományt.
− A zenekarban elsősorban énekesként szerepelsz. Játszol esetleg valami hangszeren, illetve tanultál zenét iskolai kereteken belül?
− Nem tagadható az általános iskolai hatás, ugyanis zenei általános iskolába jártam. Péczely Sára volt a tanárom, aki Kodály Zoltán anyósa volt, így aztán a Kodály-módszer már egészen korán megérintett. De aztán később nem az iskola vitt a zenélés felé, hanem inkább a más, korábban említett rockzenei hatások. Ezek a hatások aztán odáig fejlődtek, hogy – bár több hangszeren kipróbáltam magam – maradtam az énekesi posztnál. Már csak azért is, mert számomra mindig fontos volt a frontemberi ténykedés, a szövegek lehetőség szerinti maximális átadása. Továbbá az sem mellékes, hogy magam szoktam írni a szövegeket, és ez valahogy automatikusan kialakította a hozzáállásomat a színpadhoz. A Virrasztókban tekerőlanton is játszom, ami egy népi hangszer, de egyáltalán nem népies módon használom, hanem inkább a ritmusgitár kiváltására, vagy annak funkciójának betöltésére. Nem hallható folyamatosan, mivel ez egy nagyon telt, erőteljes hangzás, és nem minden esetben illeszthető a többi hangszerhez. Nagyon oda kell figyelni, hogy éppenséggel ne ellene dolgozzon a zenének, viszont nagyon izgalmas színeket tud hozzátenni, és jól alkalmazható a két népi hangszer így együtt, a hegedű és a tekerőlant.
---- Oldal címe ----
− Mi a véleményed a pécsi könnyűzenei élet múltjáról, jelenéről, jövőjéről? Van olyan zenész, zenekar, akiben szerinted megvan a potenciál az országos, vagy akár a külföldi sikerekhez?
− Pécs mindig nagyon erős volt a könnyűzenében, és itt most nem csak arról kell beszélni, hogy országos sztárt is tudott már többet adni, hanem arról, hogy rettentő széles alapokon nyugszik az, hogy időnként egy-egy zenekar vagy előadó a csúcsra tud érni. A széles alap azt jelenti, hogy a városban nagyjából ötven használható amatőr zenekar mindig működik. Ez óriási szám, mögötte több száz hangszeres fiatal áll. A több száz fiatal mögött pedig a támogatóbázis: a család, a barátok szintjén ez újabb több ezres tömeget jelent. Tulajdonképp egy ilyen, százötvenezres méretű városban, mint Pécs, biztos vagyok benne, hogy a színtér mérete akár a tízezreses számot is elérheti. Ez tehát egy széles társadalmi bázis, és Pécs ebben erős. Az egy másik kérdés, hogy a kulturális intézményrendszer mikor és mennyire volt hajlandó ezt a széles társadalmi bázist elismerni. De például csak az én több évtizedes rálátásomban nagyon hullámzó, és nem is akarok különösebben szólni róla.
A lényeg az, hogy rettentően sok nagyon tehetséges muzsikus, előadócsoport van a városban. Mindig alakulnak újak, akiknek van esélyük eljutni akár az országos sikerekig, sőt még talán külföldi szereplésre is alkalmasak. De Magyarország egy rettentően kicsi piac, és nagyon nehéz az érvényesülés, úgyhogy sokéves munka, és persze nagyon sok kudarc, csalódás kíséri azoknak az útját, akik ebbe belekezdenek. Nem akarok megnevezni olyan előadókat, akiket különösen alkalmasnak illetve tehetségesnek tartok, mert lehetséges, hogy kihagynék pár nevet, és nem szeretnék megbántani senkit ezzel. Továbbá nem az én tisztem az, hogy meghatározzam, hogy ki a tehetséges és ki nem, bár sok tehetségkutatóra hívnak zsűrizni. Sajnos nem minden esetben a tehetség dönti el azt, hogy ki jut előrébb, kinek lesz nagyobb sikere, hanem nagyon sok esetben a trendek alakulása, a szerencse, egy-egy jó csillagzat alatt meghozott döntés fellépésekről, managementválasztásról, egyáltalán a management jelenlétéről. Tehát nagyon sok tényező befolyásolhatja az előrejutást, de azt mindenképpen el lehet mondani, hogy a potenciál a fiatalokban ott van, és itt, Pécsett nagyon sok tehetséges zenész, előadó él.
− Milyen az élete egy feltörekvő zenésznek? Mennyire lehet manapság érvényesülni ebben a zenei miliőben?
− Ha ma egy zenész vagy egy zenekar elindul ezen a rögös úton, akkor azzal kell számolnia, hogy legalább 5-6 évnek el kell telnie, hogy egy alapvető ismertséget elérjen. Hosszú évek munkája szükséges ahhoz, hogy egy kis sikert, elismertséget kapjon. Mindenképpen hosszú távú és nagy-nagy befektetéssel működő dolog. Az érvényesülés attól függ, hogy mit értünk a fogalom alatt. Anyagi megtérülése csak tényleg a jéghegy csúcsán lehetséges. A zenekarok 98 százaléka nettó befizetője ennek a szakágnak. Gyakorlatilag minden sok pénzbe kerül, amivel előre lehet jutni, és kivenni pedig – pláne amióta nincs lemezpiac, és eladni sem lehet a terméket – nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen. A kisebb zenekaroknak legfeljebb útiköltséget fizetnek, a fesztiválokon ezek a zenekarok befizetők, nem pedig nettó haszonélvezők, és így tovább.
Tehát az érvényesülés nagyon nehéz, borzasztó sok az eszkimó a kevés fókára. Rettentő sokan muzsikálnak, nagyon sok a projekt, értékesek is. Utat kell törni közöttük, meg kell tudni mutatni magát az embernek, és bár az internet nagy segítség, ugyanannyira fékező is ebből a szempontból. Bár meg tudjuk rajta mutatni magunkat, és el tudunk jutni potenciálisan a világon akárkihez, mégis fékező ereje van annak, hogy más is ugyanígy meg tudja magát mutatni, és sok millió konkurenssel kell megvívni a harcot a piacért, a hallgatóért, azokért, akik aztán felemelhetik a művészt vagy a zenekart.
− A Virrasztók legutóbbi lemeze, a Memento Mori 2011-ben jelent meg. Készül esetleg új album, illetve koncertek terén hol találkozhatunk veletek?
− Teljes gőzzel készül az új lemez, amelynek munkacíme a Halál színei, és ez év decemberében, vagy a jövő év januárjában jelenik majd meg. A tervek szerint előzetes megjelenés formájában a HammerWorld magazin mellékleteként fog az olvasók-hallgatók elé kerülni az újság decemberi számában, majd pedig 2014 januárjában lesz kézzelfogható album formájában, digipak kivitelben a boltokban, ahol persze nem fogják megvásárolni a rajongók (nevet), viszont hozzá fognak tudni jutni a koncertjeinken is, és természetesen postán is el tudjuk juttatni nekik. Az új albumról jelen pillanatban nehéz nyilatkozni szakmailag-művészileg. Nagyon érdekes, színes, sokféle hatásból táplálkozó korong lesz. Nem szakítunk a saját hagyományainkkal, de úgy tűnik, hogy bennünk is fejlődött, változott a zenei kép. Hogy milyen lesz végső formájában, az majd kiderül a télen. Jelenleg csak azt tudom mondani, hogy borzasztó nagy örömmel dolgozunk rajta, és reméljük, hogy a leendő hallgatók is ugyanezzel az örömmel fogják élvezni az új dalokat. Nyáron már csak a lemezen dolgozunk, ősszel viszont a Halottak napja kapcsán fogunk elindulni koncertezni. Szeretnénk megmutatni magunkat itthon minél több helyen, és eljutni egy-két külföldi helyszínre is. Ez a bizonyos novemberi kör már október 31-én elkezdődik Pakson, ahol a Mirror Clubban fogunk játszani egy Halloween partin, aztán főzenekar leszünk egy Budapesten a Club 202-ben , ahol a zenekar ötödik születésnapját ünnepeljük meg egyúttal, és már előzetest is adunk a megjelenni készülő lemez dalaiból. Gyakorlatilag ezzel a dobbantással indul az őszi-téli menetrend.
Valahogy a mi zenekarunknak nem a nyári fesztiválozás, hanem inkább az őszi-téli koncertezés szokott összejönni. A lemez és a promóció kapcsán pedig meg kell még említeni, hogy az európai terjesztésbe egy portugál cég is besegít, akik a kontinens túlsó felén fognak tenni annak érdekében, hogy tudjanak rólunk, és az új album bekerülhessen az európai vérkeringésbe, illetve megismerjék a spanyol, portugál, francia, esetleg német hallgatók is. Meglátjuk majd, hogy mit hoz a zenekarnak ez a lehetőség. Reménykedem benne, hogy az új albumot többen hallgatják majd a kontinens nyugati részén, mint az előzőt, illetve abban is bízom, hogy ez néhány értékes fellépést, esetleg fesztiválmeghívást hoz majd a zenekarnak, de ez még a jövő zenéje. A Virrasztók nagy erőkkel dolgozik a következő albumán, és csak ajánlani tudom az olvasóknak, hogy keressék meg az együttest az interneten, hallgassák a zenénket, nézzék a Youtube-csatornánkat, és ha értesülnek koncertről, akkor látogassanak el, hogy személyesen is találkozhassunk.
