Quimby: Minden hangért meg kell küzdeni

A K-hídtól a Nagyszínpadig a Quimby Csodaországgá változtatja a Szigetet kedden. Az együttes négy tagjával beszélgettünk a Csodaország apropóján.

– A Sziget nulladik napja a Quimbyről szól. Nem félnek, hogy egy ilyen monstre fellépéssel a Quimbyből lesz az új vezető magyar zenekar, és ráragad az együttesre ez a szerep?
Varga Livius: – Egyáltalán nem. Nem jellemző ránk, hogy bármibe beleragadnánk. Állandóan váltogatjuk a játszótereinket a babzsákos improvizációtól a színházi leülős koncertekig: fesztivál, kis klub, nagy klub. A veszély persze minden művész esetében fennáll, hogy beleragad egy szerepbe. De egy kis tudatossággal és lelki frissességgel ez elkerülhető.
Kárpáti József: – Ezzel most inkább kurátori szerepbe kerültünk. Összeállítunk egy programot, meghívunk számunkra fontos előadókat, produkciókat. És ezt nagyon szeretjük: a korábbi rendezvényeink, a hagyományos farsangi koncertek, a Falshangok is mind erről szóltak. Az energiák így nem csak befelé jönnek, hanem közös az élmény. Jó dolog elismertnek és elfogadottnak lenni, de sokkal jobb ezt megosztani másokkal.
V. L.: – Jobban esik a falat.
Kiss Tibor: – Két éve az arénabeli koncertünk után mindenki azzal jött, hogy belőlünk arénazenekar lesz. De nem lett. Ez egy folyamat, minden egyes dolog kihívás. Nem attól lesz izgalmas, hogy mennyire nagyszabású.

Varga Livius

Fotó: MTI/Kallos Bea

– 22 éves a zenekar. Túl vannak több mélyponton, nagy sikereken és 13 albumon. Hogy bírták ki ennyi ideig együtt?
V. L.: – Ez a zenekar egy közösség, amely nem csak a színpadon működik közösségként.
K. T.: – Mi elsősorban barátként jöttünk össze. Nem ígértünk egymásnak semmit. Nincsenek kötelező célok. Mindent megbeszélünk, és általában azon koncepciók mentén haladunk, ami mindenkinek tetszik. Másrészt nem tudjuk, milyen lett volna, ha elrontjuk. Nem lehet jól csinálni, csak kevésbé rosszul. Amíg van, ami inspirál, addig működik. Én például nem tudok úgy színpadra lépni, ha nem érdekel, hogy mi történik majd a koncerten. Minden egyes hangunkért meg kell küzdeni. Ettől az alkotástól lesz izgalmas és örömteli az egész. Ha nem adhatom át magam annak, amit művelek, akkor magamtól is elveszem a boldogság lehetőségét, és a közönségtől is.

Kiss Tibor

Fotó: MTI/Kallos Bea

– A Quimby mára az egyik legnépszerűbb zenekarrá vált Magyarországon. Hogyan jutottak el idáig egy olyan közegben, ami nem feltétlenül vevő az igényes zenékre? Mi a titok?
K. T.: – A Szilárd felsőteste.
Balanyi Szilárd: Kellett hozzá a véletlenek szerencsés összjátéka is. Az indulásnál én nem voltam ott, de valószínűleg a többiek jókor kezdtek valamit jó helyen. Nem voltak hirtelen jött, tiszavirág életű sikerek, hanem alapos munka eredménye, hogy elértünk valamit.
V. L.: – Mi nem befutottunk, hanem besétáltunk.
K. T.: – Rengeteg munka van benne és kitartás. Olyan falakon törtük át magunkat, amelyeknél nagyon sok zenekar megáll és feladja. A kezdetektől fogva, még a legkisebb koncerten is a szívünket-lelkünket beleadtuk. Hiába volt csak ötven ember, ugyanúgy játszottunk, mintha a Wembley-ben lennénk. És erre talán a közönségből sokan azt mondták, hogy ha ezek ennyire komolyan veszik, akkor legközelebb is eljövünk. Mert azt egyből lehet látni, ha egy zenekar rendesen teszi a dolgát. És szerintem mi az elmúlt 22 évben rendesen csináltuk. De persze van a sikernek sok olyan összetevője, amiről nem tudhatunk.
B. Sz.: – Egy idő után a zenekarról kialakított kép önálló életet kezd el élni.
K. T.: – Azt azért talán kijelenthetjük, hogy a Quimby elég színes. Számtalan stílus keveredik a keringőtől a punkig. A hagyományos értelemben vett zenei eszközöket valóban eszközként használjuk, és nem tűzünk a zászlónkra egyetlen stílust. A zenénk kavalkád, amiben sokan megtalálhatják a nekik tetsző elemet.

Kárpáti József

Fotó: MTI/Kallos Bea

– Ma egy könyv is megjelenik, ami a zenekar történetét dolgozza fel.
K. T.: – Ez is egy folyamat része. Elkezdtünk már egy a könyvet a huszadik születésnapunk előtt. Rengeteg anyag gyűlt össze, de nem volt igazi a koncepció, és így földbe állt a történet. Már le is tettünk róla, amikor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha regény formában születne könyv a zenekarról. Egy rendes író tollából, aki külső szemként jelenít meg bennünket. Az alapok megvoltak, csináltunk hozzá riportokat, az írónő, Miklya Anna pedig jött velünk bulizni, koncertekre. Aztán a saját szája íze szerint összeállította a mi történetünket. Egy idő után látszott, hogy akár a Szigetre is elkészülhet a kötet, onnantól célként tűztük ki, hogy akkor valóban jelenjen meg a fesztivál 0. napján.

Balanyi Szilárd

Fotó: MTI/Kallos Bea

– Gondolták volna 22 éve, hogy a Quimby idáig jut? Meddig lehet még ezt csinálni?
B. Sz.: – Ha nem is ebben, de valami hasonlóban mindig is bíztam. És most is úgy érzem, hogy még nagyon sokáig csinálhatjuk. És ha a többiek csak fele annyira érzik ezt, akkor még jó darabig elleszünk együtt.
V. L.: – Amikor elindult az együttes, a céljaim egy év alatt megvalósultak. Amikor elhagytuk a gimnáziumot, az akkor szőtt álmaim öt éven belül beteljesültek. Egy idő után aztán leszoktam arról, hogy álmokat szőjek, egyszerűen csak élvezem, hogy működik a zenekar. Rájöttem, hogy az előrejutás, a fejlődés nem csak méretet jelent, hanem minőséget is. Nem kell tizenöt jakuzzi, elég egy kád, amiben a kedveseddel ülsz, vagy megfürdeted a gyermekedet. A minőségi fejlődésnek nincs igazi határa, talán csak az egészség.
K. J.: – Ha valaki feltette volna a kérdést, hogy mi lesz 20 év múlva, nem tudtam volna válaszolni. Hosszú idő alatt alakult így. Az biztos, hogy mindent beleadtam az együttesbe. Amikor egyszer azt mondták nekem, hogy te olyan jól csinálod, amit csinálsz, játszhatnál egy világhírű zenekarban, akkor azt válaszoltam, hogy nekem ez a világhírű zenekar.
K. T.: – Az elején annak örültem volna, ha a Quimby egy működő klubzenekar lehetne idővel. Ennél tovább nem láttam. Mindig hittem benne persze, hogy lehet belőlünk valami. Reményt vesztve nem lehet csatába indulni. A jövőbe nézve pedig, ahogy Livius mondta, ha a minőségnél maradunk, akkor addig csináljuk, ameddig nem esik ki a hangszer a kezünkből.