Regék, romok, regatták: a régi Balaton nyomában

A régi idők Balatonja címmel jelent meg nemrég Kovács Emőke történész, könyvtárigazgató könyve, ami a magyar tenger békebeli hétköznapjaiba kalauzol.

A Balatonról soha nem lehet eleget írni és olvasni. Van ugyanis mit bepótolnunk. A nemzet kedvenc tava egyszerre tökéletes és tökéletlen: ismerjük erényeit és legszebb oldalait, de tisztában vagyunk hibáival is, amik az elmúlt rendszerből és a rendszerváltás utáni vadkapitalista évekből származnak. A Balaton újrafelfedezéséhez és újjászületéséhez elengedhetetlenül szükség van arra, hogy a zsákutcás évtizedeket visszafejtve eljussunk a magyar tenger valódi hagyományaihoz.

Siófoki emlékkép a Kálmán Imre-emlékház kiállításáról

Fotó: Székelyhidi Balázs

Ebben segíthet bennünket A régi idők Balatonja című könyv is. A tó és környéke történelmét, kultúrtörténetét régóta kutató, a témáról gyakran publikáló Kovács Emőke történész, könyvtárigazgató műve a 19. és a 20. századi Balaton világát mutatja be az olvasóknak. A kötet két nagy részből áll: az első a Balaton 19. századi felfedezéséről és nyaralóhellyé válásáról szól, míg a második rész a tó múltjáról szóló esszék és publicisztikák egész sorát tartalmazza. A Londonban élő Sárközi Mátyás író bevezető sorai után (melyből kiderül, hogy Angliából is mindig honvágyat érzett a Balaton vidéke iránt) visszarepülhetünk az időben Kovács Emőke írásaival. Nagyjából ott vesszük fel a fonalat, amikor – hosszú évszázadok után – először vette észre a nemzet, hogy van egy szinte ismeretlen tava a Dunántúl közepén. Persze az írók és a költők voltak az elsők, akik végre meglátták a Balatont és annak csodáit. A 18. század legvégén Fejér Antal, Baróti Szabó Dávid és Batsányi János szenteltek strófákat, verseket a tónak. A Dunántúlt járó Csokonai és a somogyi Niklán remeteként élő Berzsenyi is írt a Balatonról és vidékéről. Később Vörösmartyt és Kisfaludy Sándort ihlették meg a pannon tenger romantikus és romvárakkal ékes tájai. Garay János volt aztán az első költő, aki teljes verseskötetet írt a témáról Balatoni kagylók címmel, 1848-ban. Prózai alkotásokból már kevesebb született: a 19. század elején kalandos kedvű angol utazók szinte megelőzték a magyarokat a Balatonról szóló útirajzaikkal. A magyar lélekhez talán jobban passzoltak a regék: a nemzeti romantika korában ismert és mára elfeledett hősdrámák és tündérregék egész sora született a tóparti tájakról.

A kötetben ezután a korabeli újságok Balaton-témájú cikkeiből kaphatunk ízelítőt. Még Kossuth Lajost is érzelmes vallomásra késztette a tó: „Szép ez a Balaton, szép mindenkoron; szép, midőn a vihar közelgését haragos színt öltve jelenti , de a legszebb, mondhatatlanul szép, midőn a kelő nap az első sugárt, vagy a telihold a bájos fénycsomót göndör vízszínén végiglövelli. Ki a Mindenható mosolyát egy földi képben látni sóvárog, ezt nézze meg!” – áradozott a politikus-népvezér a Balatonról. Az újságok sokáig Füred, az egyetlen komoly fürdőhely társadalmi életére koncentráltak: a könyvben hosszan olvashatunk a klasszikus üdülőváros arisztokratikus társadalmi életéről, a korabeli nyaralók életmódjáról. Reggel séta, majd tenisz, regatta, kis fürdés, szieszta, kávéház, ezután késő délutántól zene, színház, tombola és bál volt a nyaralók jellemző napi programja. A 19. század végére már az egész Balaton körül kezd kialakulni a fürdőkultúra. Megvalósult Széchenyi és Kossuth álma: hajók szelték a Balatont, sorra alakultak a nyaralótelepek, életre kelt a tó partja. Az egyik első vitorlásépítő a családostól Füredre költöző angol Richard Young volt.

De nemcsak a tóparti nyárról, hanem a korabeli szüretekről is hosszan olvashatunk Kovács Emőke könyvében. A balatoni táj már a római és a kelta korokban is szőlőtermő vidéknek számított, a filoxéravész előtt virágzott az archaikus borkultúra, és újjá is született a nehéz évek után. Kitér a kötet a téli Balaton különös világára is. A régi időkben teljesen természetes volt, hogy szekerekkel áthajtottak a tó jégpáncélján; Az arany ember című Jókai-regényből pedig szinte mindenki ismerheti a befagyott Balaton leírását.

A könyv második felében esszéket és publicisztikákat olvashatunk a szerzőtől a Balaton megannyi epizódjáról, régi balatoni filmektől a kelet- és nyugatnémetek tóparti találkozásain, a Balaton 1848-as hősein át az egyik első balatoni úszónőig, Belházy Bimbiig. Ha a maga 177 oldalával nem is törekedhet teljességre, Kovács Emőke alapos forrásmunkán alapuló, mégis olvasmányos és könnyed könyve tovább gazdagítja a Balaton irodalmát, a régi tóparti életet bemutató hosszabb-rövidebb írásai közelebb hozzák egy elsüllyedt kor hétköznapjait.

Kovács Emőke: A régi idők Balatonja, Széphalom Könyvműhely, 2013, 192 oldal, 2900 forint.