Elhunyt Budai Katalin színikritikus

Autóbalesetben elhunyt Budai Katalin színikritikus – tudatta a Színházi Kritikusok Céhe.

Grund
2013. 09. 11. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Katalin az ELTE magyar–angol szakát végezte el, majd az ELTE Esztétika Tanszékén és a Színházi Intézetben kétéves doktori képzésen vett részt. Az Akadémiai Kiadó szerkesztője lett, ezzel párhuzamosan írt irodalomról, színházról.

Első publikációja még egyetemistakorában, 1975-ben, a Színház című folyóiratban jelent meg. 1988-tól a Film-Színház-Muzsika című hetilap munkatársa, majd 1994-ig a Magyar Napló kritikai rovatának vezetője. 1998–2000 között a frankfurti könyvvásár magyar jelenlétének programszervezője, 2000-től a kulturális tárcák irodalmi ügyekért felelős köztisztviselője volt.

Munkái között kötetek szerkesztése, fordítása és tanulmányok, monográfiák is megtalálhatók. Budai Katalin többek között a Magyar Napló kritika rovatának szerkesztője volt a 90-es évek elején, az utóbbi időkben a Holnap Kiadó szerkesztője volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.