Hatalmas siker a Magyar Állami Népi Együttes amerikai turnéja

Elindult a Magyar Állami Népi Együttes három hónapos észak-amerikai turnéja, a közönség nem akarta leengedni őket a színpadról. Mihályi Gábort kérdeztük.

– Hogy zajlik egy ilyen turné? Érdemes-e az első előadásból messzemenő következtetéseket levonni?
– Először öt hétről volt szó, aztán a végén már 93 nap lett belőle, 72 előadás 63 városban, több tízezer mérföld. Majd a hetvenkettedik előadásnál kiderül, hogy sikeres volt-e a turné. Ezt a műsort próbáltuk már szerte a világban kis változtatásokkal, és én azt gondolom, hogy ez itt is meg fogja állni a helyét. Negyvenheten vagyunk, plusz a Columbia menedzsmentje, és egyetlen rövid repülőutat leszámítva autóbusszal járjuk be az Államokat – kezdte Mihályi Gábor.

– A menedzsercég, a Columbia beleszólt a műsor összeállításába, vagy ezt teljesen önökre bízták?
– Ránk bízták, csak két kérésük volt, hogy – ismerve a mi műsorainkat – ha lehet, ne használjunk videóvetítést, és a fényeket is próbáljuk meg a lehető legmarkánsabbra fogalmazni, hiszen nagyon rövid idő volt a beállásra, inkább menjünk egy biztonságosabb látványra, semmint egy csili-vili színházra.

– Tehát hagyományos színházat kértek.
– Így van, de nem szóltak bele semmibe, egyszerűen rábólintottak a koncepcióra.

– Mi volt ez a koncepció?
– Az, hogy mutassunk meg magunkból minél többet. Az a szerencsénk nekünk, magyaroknak itt a Kárpát-medencében, hogy valami csoda folytán ez az ezeréves hagyomány nagyon élőként maradt meg, másrészt nagyon gazdag és sokszínű. Nem akarom én ezt összehasonlítani más nemzetek kultúrájával, de járva a világot rádöbbentem, hogy mi a szerencsésebb nemzetek közé tartozunk. Első számú célunk, hogy minél szélesebben és színesebben mutassuk ezt be. És az is, hogy a táncban, de még inkább a zenében nagyon markánsan jelenjen meg az úgynevezett új stílusú zenei világ, a romantika korszaka, Liszt Ferenc, Berlioz, Brahms, akikre hatott, és amit mostanában cigányzeneként emlegetünk, de hát ez egy népies műzene. Mindenképpen szándékom volt, hogy ez a zenei réteg jelenjen meg az előadásban. És azért választottam címnek a Magyar rapszódiát, mert a komolyzene iránt érdeklődőknek a rapszódia mint műfaj teljesen világos és egyértelmű, ráadásul Lisztre asszociál a néző. S aztán megcsináltuk a magunk rapszódiáját, nagy hangulatú, érzelmes és lírai is, talán néha egy kicsit szomorkás is egy-egy pillanatban. De hát ilyen a világ, ilyen az életünk.

– Mintha a zene kiemelt hangsúlyt kapna a produkcióban, már-már a tánc rovására
– Lehetséges, hogy elmentem egy kissé a zeneiség irányába, de hát ostoba ember lennék, ha nem használnám ki a zseniális muzsikusaimat. Rengeteg nézőre legalább akkora hatással van a zene, mint a tánc. S ma délután is ezt tapasztaltuk, a zenekart imádták.

– Roppant hálás a San Rafael-i közönség. De tudjuk-e, hogy a publikum hány százaléka magyar vagy magyar gyökerű?
– Amikor hat éve turnéztunk, körülbelül tíz százaléka volt magyar, s akkor közel százezren látták a produkciónkat. Olyan városokban is fellépünk, ahol egy fia magyar sincs, mégis tele a nézőtér Én nem hiszem, hogy ma este csak a magyarok kiabáltak, bravóztak

– Úgy látom, vevő az amerikai közönség erre a koncepcióra, és korábban például Washington is imádta a magyar díszvendégséget a Smithsonian Folklife fesztiválon.
– Sőt a magyar táncházmódszer nemrég került fel az UNESCO szellemi kulturális örökséglistájára! Tehát valóban úgy tűnik, jók vagyunk mint zenészek és táncosok. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az úgynevezett kis kultúráknak is ugyanúgy helyük van a világban, mint a globális kultúrának. S ha mi a saját művészetünkkel rá tudunk erre erősíteni, akkor – azt hiszem – elértük a célunkat. Nemcsak, hogy művészeti élményhez juttattuk a nézőket, hanem talán valami máshoz is. Talán a gyökereinkre is ráirányítjuk a figyelmet.

A kétszer ötvenperces blokkból álló, Magyar rapszódia című, fergeteges előadás az egymást dinamikusan váltó képekben a Kárpát-medence magyarságának valamennyi táncát megjeleníti. A zenei anyag nagyban támaszkodik a 19. században gyökerező csárdás és verbunkos zenére, amely olyan alkotókra hatott, mint Brahms, Berlioz és Liszt, és amelynek összeállításán Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója dolgozott Pál István „Szalonna”, Herczku Ágnes, Radics Ferenc és Sebő Ferenc mellett. Az alkotók megkeresték Liszt Magyar rapszódiáinak folklórforrásait, és ezeket beépítették a programba.