Valami történt a múlt század első felében, amitől elszaporodtak Magyarországon a kivételes költők. A tehetség olyan megkerülhetetlen szellemi dress code volt mondjuk Karinthy Frigyes, Ady Endre vagy József Attila társaságában, mint a szmoking és a nagyestélyi az Operabálon. Azért épp őket említem, mert Karinthy népszerű, illetve a kevésbé ismert, ám szintén zseniális írásaiból szőtt egész estés előadást a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Stúdió színpadán Galambos Péter rendező.
Mondhatnánk, hogy neki, és Kovács–Cohner Róbert dramaturgnak könnyű dolguk volt a Karinthy-szövegek, József Attila- és Ady Endre-versrészletek színpadra alkalmazásával, csakhogy ez az előadás jóval több, mint egy dramatizált szöveggyűjtemény.
A darab főhőse, Telma Titusz Karinthy saját maga által teremtett alteregója. Egyed Attila kiváló alakításában először költőként tűnik föl a színen, akinek egy színházi befektetővé avanzsált üzletember munkát kínál, ijesztően huszonegyedik századi feltételekkel:
„Maga szépen hazaszalad most, leül, és úgy, ahogy a szívéből ömlik, ír nekünk valami szépet Ne felejtse el a két kuplét a táncosnőt valami finálét, de refrénnel a repülőgépet, a jelenetet, mikor a színésznő megszökik egy hasbeszélővel, aki a hasából vall szerelmet a többit magára bízom, de tíz percnél ne tartson tovább az egész! Ajánlom magamat!”
A jelenettel beindul a Karinthy-gőzhenger, összemosódik a múlt és a jelen. Ilyen, időben elhelyezhetetlen pillanat például, amikor verbunkosdallamra harsan fel Büchner, azaz Tűzkő Sándor interpretációjában a Doborza! – című „kuruc” költemény:
„Huj, koszmabég, huj kereki!
Vatykos csuhászok vereki!
Dengelegi!...
Ne mánd, ne mánd a vereszt!”
Mivel a kurucos hévvel elharsogott szöveget sajnos nem nagyon lehetett érteni, nem mindenki számára derült ki, hogy nincs is mit. Szerencsére lírai Fájdala – tudják, „A pő, ha engemély, kimár” felejthetetlen sorai már akusztikailag is kifogástalanul csendültek fel.
A pergő jelenetek egymásutánja bizonyította, hogy bármilyen jó is egy színész, még jobbá válik, ha olyan kaliberű szerző szövegeivel dolgozhat, mint Karinthy Frigyes. Lábodi Ádám – Titusz fiatalkori önmaga – a Lógok a szeren jelenetben, vagy Egyed Attilával a Találkozás egy fiatalemberrel című novellából született párbeszéd során széles érzelmi hullámokon siklik a humortól a katarzisig.
Arabella – az örök és megfejthetetlen nő – ironikusan végzetes, szépségesen idegesítő, lenyűgözően tökéletlen alakját minden ízében hitelesen építette fel Varga Gabriella, és a többi szereplő – Csizmadia Gergely, Kuna Károly, Váradi Eszter és Bakonyi Csilla – is felejthetetlen pillanatokkal ajándékozták meg a nézőteret.
Karinthy ijesztően, Ady, József Attila felháborítóan aktuális, a Bizottság szürreális dalai pedig tovább erősítik az idegesítően állandó érzést: „minden másképp van”. Ma is pont ugyanúgy, mint száz évvel ezelőtt.
Ahhoz, hogy ezt el tudjuk viselni, nem árt, ha szem előtt tartjuk a költő és az előadás üzenetét: „no menj, és ne is nézz hátra. Laza lelki tartás, ne feledd. Isten veled.”
(Tanár úr kérem, minden másképpen van! Rendező: Galambos Péter. Székesfehérvári Vörösmarty Színház)
