Éveken át vitt az utam Aquincumon keresztül, a vonaton ülve számtalanszor szemlélhettem az elnyúló, több ezer éves rommaradványokat. Mindez furcsa kettősséget mutatott a zajos Szentendrei út forgalmával. A kövek a maguk elhagyatottnak tűnő csendességében szerényen húzódnak meg ma is Óbudán egy kerítés mögött. Csak egy, a Szentendrei útra néző szép, nagy oszlopos épület hirdeti, hogy itt található az Aquincumi Múzeum.
A történelemórákról mindenki tudja, milyen nagy múltra tekint vissza Budapest e városrésze, ahogy azzal is tisztában vagyunk, hogy hívták Szombathelyt vagy Pécset az ókorban. Ismerjük annak a szellemi örökségnek a jelentőségét, amely nélkül nem létezhetne az európai kultúra a mai formájában. Napjainkra az ókori időkbe repítő szombathelyi Savaria Karnevál az egyik legsikeresebb turisztikai rendezvénnyé nőtte ki magát hazánkban. Ez is bizonyítja, hogy szülőföldünk ókori történelme komoly érdeklődésre tart számot. Egy ilyen rendezvény azonban arra is rávilágít, hogy ma már nem elegendő a régészek fáradságos munkájának precíz bemutatása. A vitrinekben nyugvó maradványok nehezen tudják felvenni a versenyt a rohanó világ megannyi színes-szagos jelenségével.
Ezt a felismerést tükrözi az Aquincumi Múzeum megújulása is a 2009-ben elindult Pannónia Provincia Program keretében. A kerítésen túlról nézve olyan, mintha a területen semmi nem változott volna, ám a bejáratnál kiderül, hogy itt történt valami. A modern fogadótérben nem csak az derül ki, hogy mit és hol találunk a múzeumban, tájékoztatást kapunk arról is, milyen programok várják az ide látogatót. Számos múzeumpedagógiai lehetőség közül lehet választani, a terület akadálymentesen bejárható, és van Braille-írásos tájékoztatás, valamint hangos térkép is rendelkezésre áll.
A főépületben 21. századi körülmények között tobzódhatunk a különböző ókori kincsek látványában, de nem csak a szemünket varázsolják el. Az alagsorban kialakított élménytérben különböző feladatokkal lemérhetjük, mi mindent jegyeztünk meg a látottakból. A virtuális játékok segítségével öltöztethetünk római polgárokat és harcolhatunk gladiátorokkal is. Mindezzel elsősorban a gyerekeket célozta meg az intézmény, de ottjártamkor kiderült, ezek a lehetőségek a felnőttek számára is nagy élvezetet nyújtanak.
És hogy mi a helyzet az emlegetett romokkal? Egy magaslatról kronoszkóp segítségével „járhatjuk be” az egykori városrészt. A lencsén keresztül felfedezhetjük, hogy nézett ki annak idején az, aminek szabad szemmel ma már csak a romjait láthatjuk. Ha mindez nem lenne elég, akkor abba is betekinthetünk, hogyan élték az emberek több ezer évvel ezelőtt a mindennapjaikat. Egy, az országban egyedülálló római lakóházat bejárva kiderül, hogy hogyan főztek, ettek és pihentek Pannónia lakói. Olyan kulturális szokásokkal szembesülhetünk, melyek a mai ember számára elképzelhetetlenek. Ma már jó esetben nem fekve étkezünk, és nem dobáljuk szét a szobában az ételmaradékokat. Szinte megelevenednek szemünk előtt a városi, módosabb urak tivornyái. A lakóház maradványai még 1941-ben kerültek elő, de csak 2012-re sikerült felépíteni, rekonstruálni, hogyan nézhetett ki évezredekkel ezelőtt.
Az, hogy mindez létrejöhetett, éveken át tartó munka és összefogás eredménye. A 300 millió forintos európai uniós támogatással megvalósult turizmusfejlesztési beruházással a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Pro Régió Ügynökség is újabb sikert könyvelhet el. A megújulás hozzájárulhat ahhoz is, hogy az Aquincumi Múzeum központi szerepet játsszon a leendő kulturális világörökség turisztikai szolgáltatásainak területén. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a világörökségi jelölés listájára került a római határvonal, a limes magyarországi szakasza, melynek legjelentősebb városa a tartományi székhely, Aquincum volt.
Hosszasan lehetne még sorolni, mi mindenért érdemelte ki 2012-ben Az Év Múzeuma címet az intézmény, de azt tanácsolom, mindenki győződjön meg erről a saját szemével.
