Kőrös József tragikus hirtelenséggel hunyt el szeptember 10-én, kedden. Kőrös József „Buksi” 1976-ban kezdett gitározni az Androméda és az Ikarus együttesekben, majd két évvel ezután alapító tagja lett a Hobo Blues Bandnek, amelyben 1983-ig zenélt. Játszott a HBB első két albumán, szerepelt a Kopaszkutya című filmben, és részt vett a nevezetes Fekete Bárányok koncerten is.
Távozása után számos pop- és táncdalelőadót kísért – Koós János, Korda György, Delhusa Gjon, Zalatnay Sarolta, Kovács Kati –, majd 1987-től külföldön vendéglátózott. Hobóékkal utoljára a zenekar harmincadik születésnapján, 2008-ban lépett fel az Arénában.