Az új kiadó vezetője Szász Zsolt lesz, aki két évtized után hagyta ott az általa alapított Cartaphilus Kiadót, amely eddig hasonló tárgyú műveket is megjelentetett. Szász Zsolt a Helikon Kiadó szerkesztőségével közösen fogja irányítani a vállalkozást. Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a Helikon főszerkesztője az MTI-nek elmondta: a Trubadúr Kiadó mellett a Libri Kiadó, a Kolibri, a Helikon, a Diafilm Kft., a Cartographia, valamint az idén társult Park Kiadó tagja a kiadói csoportnak. „Nyugat-Európában bevett gyakorlat, hogy csoportok tematikusan hoznak létre kiadókat” – magyarázta a főszerkesztő. Hozzátette, hogy mivel a zenei tárgyú művek és a kultikus-underground irodalom alkotóinak kötetei egyik vállalkozás profiljába sem illeszkedtek, szükség volt egy új profilra. Kovács Attila Zoltán az MTI kérdésére elmondta, hogy a közeljövőben terveik szerint nem fog tovább bővülni a kiadói csoport, nem lesz újabb akvizíció. A kiadó erőssége a zenei tárgyú könyvek gondozása lesz, életrajzok, önéletrajzok, riport-, illetve interjúkötetek. Az első könyv a Csík Zenekarról szóló kiadvány szeptember közepén, a kötet szerzője, Süveges Gergő az együttes elmúlt huszonöt évét írta meg. A CD-melléklettel ellátott könyv kronologikusan mutatja be a zenekar történetét, a szerző számos interjút készített az együttes tagjaival, valamint más zenészekkel, akik részesei voltak a Kossuth-díjjal elismert együttes pályájának. Megszólal többek között Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibor, Ferenczi György. A koncerttel egybekötött könyvbemutatót szeptember 19-én tartják a Fonó Budai Zeneházban. Novemberben jelenik meg Bombera Krisztina Roby Lakatosról, a Brüsszelben élő, világhírű magyar hegedűművészről szóló interjúkötete, amelyet gazdag képanyag fog kiegészíteni. A jövőben Charles Bukowski, a beatnemzedék előfutárának tartott amerikai költő, író műveit is a Trubadúr jelenteti meg. Elsőként a magyarul már korábban is kiadott, Posta című regényét, illetve az eddig kiadatlan Vegyes felvágott című művet. Utóbbiban a szabad vers és a próza határán lévő novellisztikák kaptak helyet – mondta a főszerkesztő. A kiadó még az idén megjelenteti Jimi Hendrix (ön)életrajzát, egy külföldi kiadvány magyar interpretációját. Ez utóbbiról a főszerkesztő elmondta, hogy nem a klasszikus értelemben vett autobiográfia, hiszen interjúkból, vallomásokból és gazdag képanyagból áll össze a gitárfenomén életútja.

Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!