A múzeumlátogatás maga is teátrális gesztusok sorozata: az ember suttogva, megilletődve áll a képek előtt, magában azt számolgatva, hány perc néma önmaga elé meredés után tűnik komoly műélvezőnek. Pedig a kiállítótér ennél több drámát kínál: minden egyes festmény, minden olajba merevedett mozdulat és tekintet ezernyi történetet rejt. Történetmesélős, felszabadító erejű közös játékra és élményre csábít most a Szépművészeti Múzeum új programsorozata is. A Ganymed Goes Europe nevet viselő, sajátos összművészeti esemény Bécs és Wroclaw után jutott el Budapestre. A projekt lényege, hogy tizenkét író tizenkét, általa kiválasztott festményt bír szóra, és az általuk előadott szövegeket tizenkét színész adja elő Jacqueline Kornmüller rendezésében, egyetlen este során többször is egymás után.
Tanulság, hogy a rövid, feszesre megírt szövegek jobban megéltek ebben a sajátos közegben. Szécsi Noémi Matteo di Giovanni A megnyúzott Bertalan apostol című képére írt szövege (A szent bőrtelen) például remek monológ a hatalomról és az emberi természetről, ám ilyen sajátos körülmények között előadva – a pokrócba, vagyis saját bőrébe burkolt, azt levető színész magánszámaként – többször is lendületét veszti. Dragomán György Adrenalin című írása Herkules alakját helyezi mai környezetbe és egy családi konfliktus közepébe. A kiégett testépítő kirohanása – amit női partnerének címez és amit a közös kutya tartása körül csomósodó feszültség vált ki – helyenként kimondottan vicces, de egy ponton túl egyre többször törik meg az előadás íve.
A térkihasználás kulcskérdésnek látszik: azok az előadások kimondottan emlékezetesek, ahol a színészek képesek belakni a Szépművészeti kínálta tereket. Ennek legjobb példája – és egyben a legemlékezetesebb produkció – a Terézia Mora által Anthony Van Dyck Házaspár képmása című festményére írt jelenet Udvaros Dorottya előadásában, aki megrendítő hitelességgel varázsolja elénk egy emlékeibe kapaszkodó idős asszony érzelmes visszaemlékezését, miközben a terem többi festményét is képes bevonni erőteljes játékába.
Persze a húzónevek is számítanak: Esterházy Péter – szellemes, bár túl sok meglepetést nem okozó – szövegét Kulka János tolmácsolta lelkes és népes közönség előtt. A Ganymed csúcspontjai közé tartozik a Thomas Glavinic Mezítelenül című szövegére épülő előadás. A sajtóban már így is híre ment: pucér nő fogadja a nézőt ezt a darabot megnézve. Ám a bugyuta pironkodásnak nincs itt helye: a műalkotásra szegezett tekintetről szóló eszmefuttatás Hay Anna szuggesztív előadásában voltaképpen vallomás a művészet erejéről. Mit látunk egy pucér női testre nézve? Nyakat, mellet, szeméremajkat? Mennyire más ez a látás, ha ez a pucér test egy képen látható? A monológ kérdések sora, olyanoké, amiket minden múzeumlátogatónak érdemes magában feltenni.
A nevetésre, meghatódásra és érzéki élmények egész sorára alkalmat kínáló vállalkozás persze gyengébb pillanatokat, sikerületlenebb együttműködéseket is tartogat – Szvoren Edina lírai szövege például szinte elvész a hangzavarban –, de önmagában a Ganymed remek lehetőség arra, hogy a néző újszerűen intim viszonyba kerüljön a képzőművészettel. És ki tudja, legközelebb a kiállítótermek templomi csendjében maga is történeteket fog keresni a súlyos képkeretek keretezte színpadokon.
