Önmagában öröm, hogy végre a magyar nemzet Himnusza körül nem arról megy a vita, hogy írni kell-e egy újat, mint ahogy a Szent Koronát svájcisapkázós SZDSZ föl merészelte vetni a kilencvenes években. Termékeny és váratlanul higgadt párbeszédnek tűnik egyelőre, ami az új hangszerelésű Himnusz körül zajlik – pedig voltak előzmények.
Ismert, még a Réthelyi Miklós által vezette erőforrás-minisztérium tette fel a Kormány.hu portálra (hallgassa meg itt!) 2011 januárjában az Erkel Ferenc által komponált Himnusz azon interpretációját, amelyet a legkönnyebb énekelni (Esz-dúr helyett B-dúr: pongyola, de ismert szóhasználattal „négy hanggal lejjebb”), és egyébként is sok évtizede elterjedt egyházi ünnepeken, egyéb rendezvényeken. A 2011-es kormányakció akkor heves érzelmeket váltott ki nemcsak a kétharmados gőg diktatúráját kiáltó balliberális oldalon, de jobboldali körökben is, mondván: a választási felhatalmazás nem szól arról, hogy „még azt is megtehetik, hogy átírják a Himnuszt”. Óriási tévedés volt ez akkor, a Himnuszt ugyanis nem írta át senki, pusztán arra törekedett a kulturális vezetés, hogy ha már van énekes nemzeti indulónk/imánk (nem minden nemzetnek van!), az valóságosan énekelhető is legyen.
Természetesen nem tudunk utánajárni, hogy az iskolák milyen arányban használják a MH Központi Zenekar és a Honvéd Férfikar által rögzített, 2011-es Himnuszt, de ha egy intézménynek célja, hogy többen énekeljék, okosan tették, ha átálltak rá – az Esz-dúrban lévő, tehát nem transzponált eredetiben csak gyakorlottabb szopránok és tenorok tudnak eljutni a „Megbűnhödte ” szövegrészig.
2013-ban újabb törekvés (megrendelés) és az újra elővett praktikus szempont egy új B-dúros változatot generált, de még mielőtt továbbmennénk ennek tárgyalásában, arra kérjük a Kedves Olvasót, hallgassa meg!
IDE KATTINTVA TEHETI MEG, KÉRJÜK VÁRJON, AMÍG ELINDUL!
A legújabb kiadást a Somogyváry Ákos (ő Erkel szépunokája) karnagy által elnökölt Erkel Ferenc Társaság – illetve a MÁV Szimfonikusok – készítette el. Somogyváryt a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs vezetője, Siklós Erik kérte meg, mondván: kell egy 90 másodperces Himnusz, amely felcsendülhet a magyarok nyerte sportversenyeken. Zárójelben már most megjegyeznénk, a londoni olimpia előtt a nemzeti olimpiai testületektől 60 másodperces indulót kértek, nem 90-eset, reméljük, hogy ezúttal nem kerül porszem a gépezetbe, és nem kell majd az utolsó utáni pillanatban „cserélni”, mint Londonban (dallamhiba miatt), Szilágyi Áron aranyérme után, kevéssel Gyurta Dánielé előtt.
Merüljünk hát el! A Somogyváry-féle Himnusz a hangnemválasztással megvédi a „Réthelyi-koncepció” B-dúrját, ami nagyon helyes, hiszen a NOB-szabályok szerint ezen a felvételen nem lehet éneklés, a szurkolók „teszik rá” azt.
A kezdő harangcsendülés után máris egyértelmű, hogy itt tempósabb kiadásról lesz szó, kár, hogy tudjuk: erre a kilencven másodperc miatt van szükség, idő lesz, amíg a hagyományosabb hangzás kedvelői megszokják. Az időkényszerre lett volna egy másik, talán helyesebb válasz, ha a szöveges rész előtti előjáték és az utójáték lemarad, így a türelmetlenebbjének és a szurkolónak sem kellett volna várniuk a szöveges részre 16 másodpercet. Ezen a ponton fontos megjegyezni a túlzott hosszúsággal érvelőknek, hogy a 2011-es, higgadt tempójú változat elő- és utójáték nélkül mindössze 82 másodperc.
Átlagfül számára nem nagyon feltűnő, de a kezdősor felső szólamát a hangszerelő „feljebb pakolta” egy oktávval (a rézfúvósokat pedig gyakorlatilag eltüntette), ezért tűnhet valakinek kissé cincogósabbnak vagy kevésbé karakteresnek, mint az eddigi kiadások. Ilyen, nagyjából előkészítetlen és kissé üres felpakolás jön majd a csúcspontnál is, de ne szaladjunk előre!
A fődallam az ének kezdetével marad a hegedűnél és a fagottnál, ami nem eléggé testes, azonban az „a magyart” félsor alatt jön az első igazi pofon a zenének: a dallamot játszó hegedűk egy része ugyanis egy tizenhatod értékű hanggal előbb lépeget lefelé, amiről az egységes hangzás hiánya miatt nem túl egyértelmű, hogy az összpróba vagy a pontos blattolás hibádzik-e a vonósoknál. Az énekbarát verzió szerint jó lett volna egyértelművé tenni a nyújtott ritmust vagy a negyedeket, de a kettő közti ingovány eléggé zavaró énekléskor (ez az elkenő elem később megismétlődik). Egy szó mint száz, erősen gyakorláshiányos állapotot sugároz, és bár biztosan drága a stúdióidő a rádió legendás 6-os stúdiójában, olyan szétszórt belépések miatt, mint a „Hozz ” alatt van, egész egyszerűen kötelező újravenni a művet. A Himnuszról van szó.
A „Jó kedvvel ”-t bevezető kis futamocska akár passzolhatna is a szavak hangulatához, viszont zeneileg teljesen helytelen, és szintén nem segíti a könnyű éneklést, a pontos belépést, pláne nem egy visszhangos arénában, de erről később – ez is többször előfordul, ráadásul ahol helye volna, a csúcspont („Megbűnhödte ”) előtt, ott igen vérszegény.
És itt a csúcspont: ami zeneileg leginkább zavaró – és furcsa, hogy egyetlen közreműködő muzsikusnak sem tűnt fel, igaz szólni talán nincs is benne a bérükben –, ahhoz hasonló kísérletezgetés már több múltbéli verzióban is hallható volt. A „Megbűnhödte ” alatti akkordokra muszáj egy-két szót vesztegetni. Egy szép, tiszta, kvartszext fordítású c-moll akkordnak kellene szólnia, amelyben természetéből adódóan semmi keresnivalója nincs egy harsány rezes B hangnak, amit bent is hagy a hangszerelő elhalkuló módon az egész ütemben – talán a kiradírozott cintányért próbálta ezzel zeneileg helyettesíteni, helytelenül. Különösen fájó, hogy a csúcsponton szól és gyengít ez a kísérletező kiáltás.
A hangszerelő mindazonáltal korántsem biztos, hogy túl sok sportverseny-éremátadón vett részt, ott ugyanis a fent említett, bizonytalan ritmusú dallamvezetések nem érvényesülnek a mindig féktelen visszhang miatt, már csak ezért is meg kellett volna tartani a karaktert adó rezeseket a fődallamban, ha már sporteseményekre rendelték... És mint feljebb írtuk, ugyanezen akusztikai körülmények között csak zavarni fogja a szurkolókat ez a rengeteg futam, aminek a végén valahol elvileg be kellene lépniük egy újabb sorral.
Szokás hajtogatni azt az érvet is, hogy a 2 perc 29 másodperces eddigi változat hosszú volt a versenyeken, de azt valahogy nem mondják el sehol a teljes igazság kedvéért, hogy az említett verziót szinte soha, semmilyen megmérettetésen nem is játszották, a legtöbbször gyorsabb, illetve elő- és utójáték nélküli Himnuszt játszottak honfitársainknak.
Elő- és utójáték nélkül pontosan 90 másodperc a leghosszabb verzió is (0:25–1:55)
