Szvetlana Alekszijevics a Szovjetuniót „alulnézetből”, a hétköznapi ember szemszögéből bemutató regényeivel vált világhírűvé. Az 1979–1989-es afganisztáni háborút feldolgozó − magyarul Fiúk cinkkoporsóban címmel megjelent − kötetéhez például több mint ötszáz mélyinterjút készített háborús veteránokkal és az elesett katonák hozzátartozóival. Interjúk alapján készült másik magyarul is megjelent kötete, A háború nem asszonyi dolog című munka, amelyet a Vörös Hadseregben harcolt nőkről írt.
A német könyvszakma legfőbb szervezetének, a német könyvkiadók és könyvkereskedők egyesülésének a díját az indoklás szerint legfőképpen azzal érdemelte ki, hogy nagyszerűen és alázattal írja le az oroszok, fehéroroszok és ukránok életkörülményeit és szenvedéseit.
Ez jellemzi a szovjet birodalom bukása után készült munkáit is, amelyek a szabadság és a jólét iránti beteljesületlen vágyakozás tragikus krónikái. Alekszijevics legutóbbi kötete augusztusban jelent meg Németországban, a mű a posztszovjet világ krónikája.
A díjazottat Karl Schlögel történész méltatta a vasárnapi ünnepségen. Az egyik legelismertebb német Kelet-Európa-szakértő a frankfurti Szent Pál-templomban elmondott beszédében kiemelte: Alekszijevics a kommunizmus életvilágának régésze, és egyetlen fegyverével, a szó erejével a posztszovjet diktatúrákkal is szembeszáll megindító bátorsággal és állhatatossággal.
Szvetlana Alekszijevics szerint a rendszerváltás óta eltelt évek mérlege néhány győztes és rengeteg vesztes. A 65 éves író ünnepi beszédében kiemelte: „Azt hittük, hogy a Szovjetunió bukása örökre eltemeti a kommunizmust, de kiderült, hogy ez a betegség krónikus.”
A szerző újságíróként és tanítóként dolgozott Minszkben. A háború nem asszonyi dolog volt az első könyve. A regény 1983-ban készült el, de csak 1985-ben, a Gorbacsov-féle peresztrojka kezdetén jelenhetett meg. Időközben a kötet miatt perbe fogták az 1941–45-ös háború emlékének megsértése vádjával, és elbocsátották állásából.
A rendszerváltás után a fehéroroszországi diktatúra kialakulásával ismét ellenzékivé vált, tíz évig nem is lakhatott hazájában, könyveit betiltották. 2010-ben visszaköltözhetett Minszkbe, de a munkái továbbra is indexen vannak, és csak Oroszországból behozott csempészáruként hozzáférhetők.