– Miért éppen a Szigetközt választotta ki filmje témájául?
– Ezúttal a téma választott engem. Egy szlovák természetvédelmi szervezetnek dolgoztunk három évvel ezelőtt, egy természetvédelmi projektet forgattunk az északi pocokról. Ez az emlős nálunk a Szigetközben és a Kis-Balatonnál él, Szlovákiában a Csallóközben. Így jutottunk el a Szigetközbe. Nagy meglepetésre tapasztaltuk, hogy a fauna még mindig hihetetlenül változatos – a köztudatban ugyanis az él, hogy a Duna elterelése után az itteni élővilág teljesen elpusztult. Részben ez adta az ötletet egy film elkészítésére, másrészt kifejezetten foglalkoztatott, hogy az elmúlt húsz évben hogyan változott itt a környezet, a táj, az élővilág, alkalmazkodott-e az új körülményekhez. Az emberi tevékenység és annak a természethez való kapcsolódása kifejezetten izgalmas természetfilmes téma.
– A címe alapján azt hinnénk, hogy a Vad Szigetköz folytatása a Vad Magyarországnak, de utóbbiból készül második rész, már csak ezért sem nevezhetjük folytatásnak a filmjét.
– A Vad előtag egy brand a természetfilmek világában. Ha a természetfilmes csatornák műsorára pillant valaki, akkor találkozik Vad Oroszországgal, Vad Bulgáriával, Vad Mississippivel, Vad Dunával. Ezért is volt adott a címadás. Ráadásul célunk volt a Szigetköz mint természeti közeg bemutatása, amelynél a vadság kifejezi az élővilágot is.
Mosonyi Szabolcs
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
– Lenyűgöző képek sora, szinte valószínűtlen, ellopott pillanatok jellemzik a Vad Szigetközt. Mennyi ideig készült a film?
– Az volt a szerencsénk, hogy korábban már forgattunk itt, ismertük a terepet, tudtuk, mikor hova kell menni. Egy év alatt sikerült elkészítenünk a Vad Szigetközt, a helyismerettel további egy év munkáját sikerült megspórolnunk. Az elkészült anyag pedig rengeteg lett. A víz alatti felvételeknél GoPro kamerát használtunk, sokszor 6-7 órát volt a víz alatt a kamera, ám semmi használhatót nem vettünk fel. Máskor pedig beúszott egy hód vagy egy hal, és akkor néhány másodpercnyi hasznos anyagunk született. A film szerkezetét előre kitaláltuk, ez végül 60 százalékban valósult meg. A természet ugyanis mindig produkál váratlan helyzeteket: egy „talált” jelenet egy másik helyére kerül, vagy új dramaturgiai fordulatot ad. Ilyen volt a mostani hatalmas nyári árvíz, amit előre nem tervezhettünk, de muszáj volt beletenni a filmbe – húsz év alatt ez volt a harmadik ilyen nagy árhullám. Nagy szerencsénk volt a cserebogarak idei rajzásával is: három-négyévente van olyan cserebogárrajzás, amikor tömegével lepik el a fákat. Ráadásul pont olyan helyen forgattunk, ahol potyogtak a vízbe a cserebogarak, ami igen kedvezett a domolykók felvételéhez. Érdekes volt továbbá a dunavirágzás, ami a tiszavirágzással szemben kevésbé ismert jelenség: ezúttal nagyon látványosak voltak a tiszainál jóval kisebb méretű, nagy tömegben rajzó kérészek, amelyek éjszaka rajzanak, így lámpafénynél kellett forgatnunk.
– Az éjszakai forgatás volt az egyetlen igazi nehézség a forgatás során? Gondolom, fagyban, víz alatt szintén nem lehetett könnyű dolgozni.
– Az éjszakai felvételek igazi kihívást jelentettek, ezek jó részét infrakamerával vettük fel. A hódok felvételekor az volt a szerencsénk, hogy be lehet őket etetni és a hódvárnál tudtunk forgatni. A kisállatok különösen télen nagyon hálásak a fakéregért, gallyért, ezzel szoktattuk őket oda, miközben a környezet be volt kamerázva. Amikor jöttek a hódok, hol egy sátorban, hol autóban ülve rögzítettem a jeleneteket, egy 30 méteres kábel és egy laptop segítségével. Volt olyan, hogy a sátorban mínusz 10 fok volt, a leheletem odafagyott a sátor tetejére. Megesett továbbá, hogy jég alatt is forgattunk: abból indultunk ki, hogy amíg nem fagy meg a víz, addig nulla foknál melegebb.
– A természetfilmeseknél visszatérő dilemma, meddig lehet beavatkozni a vágyott kép megszerzése érdekében a természet rendjébe.
– Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet a természetben csak úgy, spontán rögzíteni. A csukaragadozást például nem lehet természetben megcsinálni. Ez hihetetlen pluszmunka volt: egy csukát egy éven keresztül tartottunk akváriumban, és szoktattuk ahhoz, hogy kamera előtt elkapja a kishalat, és mindeközben bírja a kamerát és a világítást. A harcsát sem egyszerű a természetben egykönnyen lefilmezni. Ehhez egy kék, műanyag gyerekmedencét vásároltunk, és átalakítottuk egy szigetközi biotopra: a karácsonyi nagy élőhalvásár idején vásárolt harcsával készítettünk benne felvételeket. Egy harcsát víz alatt lefilmezni a szinte lehetetlen kategóriája. A filmjeinkre egyébként is jellemző, hogy keressük a furcsa kihívásokat, és keressük azokat a jelenségeket, képeket, amelyeket mások még nem mutattak be. Ilyen volt például az előző, Csendes gyarmatosítók című filmem, amelyben egy hangyabolyt akartunk belülről megmutatni: ehhez egy hangyafészket kellett építenünk, amelybe hangyákat költöztettünk, és vártuk, hogy belakják a helyet. A Vad Szigetközben például kihagytuk a réti sasokat, mert azokat már nagyon szépen megmutattuk a Vad Magyarországban.
– A költségvetés milyen korlátokat jelentett a megvalósítás során?
– A Médiatanácstól kaptunk 9 millió forintot, a teljes költségvetésünk körülbelül 15 millió forint volt, amelyben már benne volt, hogy a szlovák cég a korábbi forgatáson készített képek használatát engedélyezte, valamint kaptunk egyéb támogatásokat. Volt persze, amit nem tudtunk megvalósítani, de összességében egy 52 perces filmhez ez egy jó költségvetés volt.
– Mikor és hol látható a Vad Szigetköz?
– Ez egy standard, 52 perc hosszúságú film, az elsődleges médiapartnere az MTV Zrt., ezért a közszolgálati televízióban biztosan látható lesz, legkésőbb jövőre. A díszbemutatót ma, csütörtök este tartjuk a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Éltető Víz Fesztivál keretében. Szeretnénk, ha a film eljutna a mozikba is, ehhez még a gyártást támogató Médiatanáccsal kell egyeztetünk. Az artmozisok egybehangzó véleménye szerint igény lenne a filmre a mozikban, iskolai csoportok számára remek lehetőség a magyar természet jobb megismerésére. A Vad Magyarország is hasonló módon futott nagy sikerrel a mozikban. És én mindenképp megmutatnám a Szigetköz környéki városokban, az ott élő emberek nagyon sokat tesznek a környezetért, ezzel is akarok köszönetet mondani a munkájukért. Azért is fontos szerintem a film elkészülte, mert ráirányítja a figyelmet a Szigetközre, annak szépségeire.
– Segítheti-e a hazai természetfilmesek elismerését a film?
– Reményeim szerint igen, ezt a Vad Magyarország esetében egyértelműen éreztük. Akkor megnövekedett az igény hasonló filmekre, és sok elismerést kaptak a hazai természetfilmesek. A Magyar Televízió is nyitottá vált hasonló tartalmakra, és például kiemelt helyen vetítette a Vad Magyarországot, valamint az Endemica Hungricát, amit 2012-ben készítettem. Érzésem szerint egyébként jelenleg sokkal jobb a hazai természetfilmesek munkájának megítélése, mint korábban, de az is igaz, fel kellett nőnünk ehhez a feladathoz. A Médiatanács a nézők igényeihez igazodva a pályázatokon előnyben részesíti a Kárpát-medence élővilágával foglalkozó alkotásokat, és ami még nagyon fontos: a nézők is szeretik a filmeket, és kíváncsiak a magyar természetre.
– Van még mit mesélni a magyar flóra, fauna világáról?
– Rengeteg minden! Már elkezdtük forgatni a Vad Kunságot, amelyet szintén a Médiatanács támogat, és amelyben még több izgalmas állat szerepel. Terveink szerint egy év múlva elkészülhetünk a filmmel. Szeretnénk továbbá forgatni a hegyvidékről, de itt van még a Balaton is. Magyarország természete szerintem az egyik legváltozatosabb Európában, hihetetlen adottságokkal: így én nagyon örülök, hogy itt élhetek, és a kamerámmal mindezt megörökíthetem.
A Szigetköz hétköznapi csodái
Mosonyi Szabolcs Vad Szigetköz című filmje annyira magával ragadja az embert az első pillanatoktól kezdve, hogy csak később eszmél: a remekül megkomponált, nem egyszer lélegzetelállító képek, a feszes dramaturgia és a narrátor kellemes hangja nem egy egzotikus, távoli világ csodáiról mesélnek, hanem a természetnek egy hozzánk igencsak közeli kincsesbányájáról, aminek létezéséről többségünk valószínűleg nem is tud. Pedig nem más, mint a figyelemfelkeltő szándék áll a film mögött: megmutatni, hogy a Duna elterelésének köszönhetően kemény próbatételt kiállt vidék hogyan talált magára.
Hogy az emberi beavatkozás, a táj megváltozása dacára is folytatódik az élet körforgása – ám ez nem jelenti azt, hogy nincs további felelősségünk a Szigetköz jövője kapcsán. Mosonyi és munkatársai láthatóan jól ismerik az általuk filmezett világot, valamint tisztában vannak a nézői elvárásokkal is, és ez a tudás minden képkockáról „lejön”. A rendező kerüli ugyan az olcsó hatásvadászatot, de felkészültségének és türelmének hála olyan jelenetek gazdagítják a filmet – a vízbe esett cserebogár és a hal találkozása, a hódok intim pillanatai, a halak között folyó élet-halál harc, és lehetne sorolni hosszan a példákat –, amik túlzás nélkül nevezhetők lenyűgözőnek.
Jó ritmusérzékkel, tökéletesen illeszkedő zenei háttérrel, feszes tempóban építi fel a „történetet”, ám szerencsére nála hiányzik az a bizalmaskodó és erőltetett sztorizásra való törekvés, ami sok természetfilm esetében olyan idegesítő tud lenni. Földön, vízben, levegőben, a rovarok társadalmától a vízi élőlények kalandjain át egészen a ragadozó madarakig tárul fel ez a színes és gazdag élővilág, aminek mindennapjai is tele vannak ezernyi akcióval és drámával.
Szathmáry
